Havi 150 ezer forintot hitelt nyújt az állam jövőre a szakmát tanulóknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új képzési hitel a diákhitelhez lesz hasonló, de akár 55 éves korig föl lehet majd venni. Az új képzési hitelek igényléséhez sem hitelbírálatra, sem biztosítékra nem lesz szükség, csak a szak- vagy felnőttképzési jogviszonyt kell majd igazolni

Egy jó szakma kitanulásának már nem lehet anyagi akadálya, 2021. áprilisától ugyanis már igényelhetőek a képzési hitelek – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyermeket tervező édesanyáknak különösen érdemes lesz hitelből finanszírozni a kívánt képzést, mert az újfajta konstrukciókra is érvényesek lesznek a családtámogatási kedvezmények, ha a hitelfelvételt követően megszületik a második gyermek, akkor az édesanyának csak a hiteltartozás felét kell visszafizetnie, a harmadik gyermek megszületése után pedig a teljes tartozását elengedik – mondta az államtitkár.

A képzési hitel több mint 57 ezer felnőttoktatásban résztvevőnek és mintegy 220 ezer szakképzésben tanuló diáknak hozhat könnyebbséget – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy nemcsak az érintettek nyernek az újfajta hitelkonstrukcióval, hanem az egész nemzetgazdaság is.

Mint mondta: a magyar gazdaság jövője a versenyképes, magas technológia tartalmú, korszerű termelés és szolgáltatások világszínvonalú fejlesztésében áll, amelyhez magasan képzett, alkalmasint a legújabb szakmai tudással is felvértezett szakemberekre van szükség. A Pénzügyminisztérium legújabb, képzési hitelről szóló szabályozása éppen ennek a tudásnak a megszerzését támogatja.

Az egyre gyorsabban változó munkaerőpiaci igények miatt egyre fontosabbá válik az élethosszig tartó tanulás. Soha nem késő egy jó szakmára váltani – jelentette ki az államtitkár. Az újfajta képzési hitelek éppen ezért nemcsak a fiatalokat segítik; azok a 18 és 55 év közötti korosztály számára lesznek elérhetők, a három hónapnál hosszabb képzésekre – tette hozzá.

Az új képzési hitelek igényléséhez sem hitelbírálatra, sem biztosítékra nem lesz szükség, csak a szak- vagy felnőttképzési jogviszonyt kell majd igazolni – ismertette Tállai András.

Könnyebbség az is, hogy a technikumok és a szakképző iskolák által kínált új ösztöndíjrendszer nem zárja ki a hitel felvételét, a kölcsönt az iskoláktól kapott támogatás mellett is lehet igényelni – mondta Tállai András.
Az új kölcsönnek a felsőoktatási diákhitelhez hasonlóan két fajtája lesz: szabad felhasználású hitel és a képzési díjra fordítható kötött felhasználású hitel.

A teljesen szabad felhasználású kölcsönt maximum havi 150 ezer forintig igényelhetik majd a képzésekben résztvevők. A kamata kedvező, épp annyi, mint a Diákhitel1-é, amely jelenleg 1,99 százalék – szögezte le Tállai András.

A kötött felhasználású képzési hitel pedig kamatmentes, maximálisan felvehető összege az iskolarendszerű szakképzésben és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt képzéseknél igazodik az önköltség díjához, míg az egyéb képzéseknél maximum félmillió forint lesz – ismertette Tállai András.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. május 19.

Diákhitel Központ: csaknem tízezren igényelték a Diákhitel Pluszt

Kevesebb mint három hét alatt csaknem tízezren igényelték a maximum félmillió forintos, teljesen szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Pluszt – közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2019. június 19.

Csökkent a diákhitel kamata

A szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát 1,99 százalékra csökkentette az előző félévi 2,2 százalékról a július 1-jétől december 31-ig tartó időszakra a Diákhitel Központ Zrt. – jelentette be Magyar Péter, a társaság új vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.