Visszaesett a foglalkoztatás Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2020. május–júliusban az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak létszáma 1,7 százalékkal alacsonyabb, 4 millió 439 ezer fő volt.

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 34 ezer, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallóké 25 ezer, a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjainak száma pedig 20 ezer fővel csökkent.

A 20–64 éves korcsoportnál – amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre – a foglalkoztatási ráta 0,9 százalékponttal, 74,4 százalékra csökkent – áll a KSH gyorsjelentésében.

Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, amit Magyarország a koronavírus-járványt megelőzően el is ért. A járvány következtében a foglalkoztatás visszaesett és jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 82,5, a nőknél 66,5 százalék.

A 15–74 éves férfiak körében a munkanélküliek száma 118 ezer főre, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalékra nőtt, míg a nők esetében a munkanélküliek száma 106 ezer főre, a munkanélküliségi ráta 5,1 százalékra emelkedett.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (https://nfsz.munka.hu/) a nyilvántartott álláskeresők létszáma 366 ezer fő volt.

(KSH)


Kapcsolódó cikkek

2020. július 7.

Adecco: A vírusjárvány felerősíti a foglalkoztatási trendeket

A humántőke fejlesztése soha nem volt olyan időszerű, mint most, hiszen a vírusjárvány katalizátorként hat a XXI. század leginkább meghatározó foglalkoztatási folyamataira. Az Adecco Csoport Inovantage kiadványában a kelet-európai régióra fókuszálva vizsgálta azokat a területeket, amelyek fejlesztését most leginkább érdemes erősíteni – adta hírül az Adó Onlinehoz eljuttatott közleményében a vállalat.