A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az idei évtől helyettesítési díjat kapnak azok a bölcsődei dolgozók, akik saját munkájuk ellátása mellett egy másik, munkából kiesett bölcsődei dolgozót helyettesítenek.
A helyettesítési pótlék egy 25 éves tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelő esetében heti szinten 20 ezer forintnál is nagyobb összeget jelenthet – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden Facebook-oldalán.
Novák Katalin hangsúlyozta: a kormány folyamatosan növeli a bölcsődei férőhelyek számát, évről-évre emeli a bölcsődék finanszírozását, és öt éve folyamatosan növeli a bölcsődei dolgozók juttatásait. A kormány azt szeretné, hogy a bölcsődei dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülése minél nagyobb legyen, ezt segítik a béremelések.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!