Hetvenezer önfoglalkoztató igényelt kompenzációs támogatást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A mintegy két hónapja elindított programban 219 ezer forintos egyszeri támogatást kaphatnak az ágazati bértámogatásból munkavállaló híján kimaradt vállalkozások, önfoglalkoztatók.

A tevékenységük átmeneti szüneteltetésére kényszerült vállalkozóktól már mintegy 70 ezer igénylés érkezett be összesen mintegy 15 milliárd forint értékben. Hozzávetőleg 60 ezer önfoglalkoztató esetében a kedvező döntések is megszülettek, a kifizetett összeg meghaladja a 13 milliárd forintot – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában főként azok a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozók részesülhetnek, akik alkalmazottak hiányában nem tudtak ágazati bértámogatásra pályázni.

Az átmeneti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget kaphatnak. A 219 ezer forintos egyszeri támogatás mások mellett a fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyíti meg az újraindulást – írták.

Az ITM közleménye szerint a legtöbb kérelem a fővárosból, Pest, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékből érkezett be. A legnagyobb számban továbbra is a fodrászok, kozmetikusok éltek a lehetőséggel, az igénylők közül 27 ezren szépségápolással foglalkoznak. Az igényléseket a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira lehet benyújtani a veszélyhelyzet megszűnéséig, a bírálatok és kifizetések folyamatosak. A támogatási programmal kapcsolatos részletek a munka.hu oldalon olvashatók.

„A munkaalapú gazdaság kiépítésében 2010 után elért eredmények válságállónak bizonyultak. A hazai foglalkoztatás jobb formában van, mint a vírusválság előtt volt. Rekordmagasságba emelkedett a munkavállalók száma, közel 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon” – tette hozzá Bodó Sándor.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 13.

A munkáltatók 37 százaléka tervez létszámbővítést a harmadik negyedévben a Manpower feljegyzése szerint

A magyarországi munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni munkaerőkeretét a harmadik negyedévben, az előző negyedévben mért 31 százalék után, a leépítést tervező cégek aránya ugyanebben az időszakban 23 százalékra emelkedett 22 százalékról – derül ki a Manpower Magyarország csütörtökön közzétett negyedéves munkaerőpiaci előrejelzéséből.