Hőség: új munkavállalói jogokat sürgetnek a német zöldek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Új munkavállalói jogokat kell bevezetni a dolgozók szervezetét kánikula idején érő terhelés enyhítésére – sürgetik a német Zöldek.

Németország legerősebb ellenzéki pártja a kánikulai akcióterv elnevezésű új programjában hírportálok csütörtöki beszámolója szerint egyebek között sürgeti a „home office jog” – az otthoni munkavégzéshez fűződő jog – bevezetését. Ezzel az irodai alkalmazottak élhetnének, amikor a napi csúcshőmérséklet tartósan meghaladja a 30 Celsius-fokot. A szabadban dolgozó munkavállalóknak a rendkívüli, fizetett szabadság jogát kellene megadni kánikula idejére.

A Zöldek programjának alapgondolata, hogy az általuk klímaválságként jellemzett folyamat – vagyis a Németországban legfőképpen felmelegedést, aszályt és a hőséghullámok gyakoriságának, súlyosságának és hosszának növekedését jelentő éghajlatváltozás – az egészséget fenyegető veszély, amelynek elhárításáról gondoskodnia kell az államnak.

Ezért a munkajogi szabályozástól kezdve a várostervezésen át az idősgondozásig egy sor területen reformokat kell elindítani. A többi között ösztönözni kell a zöldfelületek növelését a településeken, főleg a kánikula idején leginkább sújtott területeken, az úgynevezett városi hőszigeteken, amelyeken ingyenesen használható ivókutakat is telepíteni kell. Összpontosítani kell a lakosság tájékoztatására is, egyebek mellett egy központi telefonos tanácsadó szolgálat és az állami intézményekben terjesztendő felvilágosító kiadványok révén. Az orvosoknak pedig továbbképzéseket kell szervezni, hogy jobban segíthessék betegeiket a hőség egészségi kockázatainak kezelésében.

A Zöldek országos választói támogatottsága a legutóbbi felmérések szerint 22-24 százalék között van, a baloldali irányultságú ökopárt így a második számú politikai erő a szociáldemokratákkal (SPD) kormányzó CDU/CSU jobbközép pártszövetség után, amelynek támogatottsága 27-29 százalék körüli.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Munkajogi kisokos a túlóra szabályairól

Alighanem mindenki számára ismerősen cseng az a kifejezés, hogy túlóra. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb munkahelyen előfordul, hogy tovább bent kell maradni, vagy végül akkor is be kell menni dolgozni, amikor eredetileg pihenőidő telt volna. Gyakorisága ellenére a túlmunka, vagyis a rendkívüli munkavégzés elrendelésének, díjazásának szabályaival sokszor mégis kevésbé vannak tisztában – nemcsak a munkáltatók, sokszor maguk a munkavállalók is. Az alábbiakban ezért összeszedjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.