Idén is díjazzák a felelős munkáltatókat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Immár hetedik alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. „Az Év Felelős Foglalkoztatója” elnevezésű díját, amelyre szeptember 30-ig nyújthatják be a cégek a pályázatukat – jelentette be Kutnyánszky Zsolt, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára.

Hozzátette: a rekordokat döntő hazai foglalkoztatási adatok is azt mutatják, hogy a vállalkozások érdekét is szolgálja, ha munkavállalóikat legfontosabb értékükként kezelik.

A díjra idén hat kategóriában pályázhatnak a vállalkozások: elismerés jár a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak és a közszféra szervezeteinek.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2022-ben is különdíjban részesíti a képzés, szakképzés területén leginkább kiemelkedő pályázatot. Idén első alkalommal van lehetőség „LOW – Budget”  különdíjra pályázni, azoknak a cégeknek, akik alacsony költségvetésből olyan megvalósított innovatív megoldásokkal, felelős foglalkoztatói jó gyakorlatokkal pályáznak, melyek munkavállalói visszajelzések alapján sikeresek, népszerűek a szervezetnél. Idén szintén első alkalommal van lehetőség  „FiatalokÉRT” különdíjra pályázni, azoknak a cégeknek, akik aktívan tesznek a fiatal, 30 év alatti munkavállalók foglalkoztatásának javításáért, megtartásáért. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 2022-ben a „A Főváros Felelős Foglalkoztatója” különdíjat ajánlja fel a legjobb,  budapesti székhellyel rendelkező pályázónak.

A pályázati felhívás és a dokumentáció itt érhető el.

a oldalon érhető el – közölte a TIM.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Eljárás a munkaviszony megszüntetése esetén

Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.

2024. május 30.

85 százalékra emelné a kormány a foglalkoztatási rátát

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági minis

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.