Idén öt hónapig tart a közmunka


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány három hónapon belül ismételten áttekinti a közfoglalkoztatási programok 2013-as végrehajtását. Idén a 8 órában foglalkoztatottak aránya 60 százalék lesz, a foglalkoztatás átlagos időtartama 5,1 hónap – írja a Napi.hu.


A kormány döntése értelmében a 2012-es feltételekhez hasonlóan indulnak 2013-ban a közfoglalkoztatási programok, íy nincs szó átalakítűsról – derül ki Pintér Sándor belügyminiszter válaszából, amelyet Szél Bernadett független országgyűlési képviselő írásos kérdésre adott. A honanya szerint ugyanis február elején az önkormányzatok azt a tájékoztatást kapták a munkaügyi központoktól és kirendeltségektől, hogy a Belügyminisztérium (BM) átalakította a kistérségi mintaprogramok rendszerét. Az átalakítások lényege, hogy 2013-ban három területen valósíthatóak meg Start-munkaprogramok: a mezőgazdaságban, a téli és egyéb értékteremtő közfoglalkoztatási programként, valamint a helyi sajátosságokra, speciális adottságokra építve.

Rodin munkaügyi konferenciák
2013.03.20. –Munkaidő, pihenőidő – felkészülés az ellenőrzésre

2013.04.18. –Bérmozaik 2013.

A támogatás mértéke az erről szóló rendelet szerint a bérköltség 70-100 százaléka lehet, a közvetlen költségekre a bérköltség 20 százaléka igényelhető támogatásként, az anyagköltség elszámolása ugyanakkor nem lehetséges. A közfoglalkoztatás időtartama ebben az esetben legfeljebb 5 hónap, napi 6 óra munkavégzéssel – írta Szél.

A miniszteri válasz szerint a közfoglalkoztatás nem pályázati eljárás keretében, hanem kérelemre nyújtható. A jelenlegi elképzelések szerint 2013-ban a napi 6 órában foglalkoztatottak aránya 40 százalék, a 8 órában foglalkoztatottaké pedig 60 százalék lesz, a foglalkoztatás átlagos időtartama pedig 5,1 hónap – írja a Napi.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.