Jár pótszabadság a nem saját háztartásban nevelt gyermek után?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkavállalónak van három saját gyermeke, akik az édesanyjukkal élnek, de a munkavállaló tartja velük a kapcsolatot, és a nevelésben is részt vesz. Ugyanakkor megnősült, a feleségének van kettő gyermeke, akik velük élnek egy háztartásban. Összesen hány gyermek után jár pótszabadság a munkavállalónknak, ha mind az öt gyermek 16 éven aluli?


A 2012. július 1-én hatálybalépett Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 118. § (1) bekezdése a régi 1992. évi XXII. törvény 132. § (2) bekezdéssel megegyezik abban, hogy a munkavállalónak a tizenhat évesnél fiatalabb

  • a) egy gyermeke után kettő,
  • b) két gyermeke után négy,
  • c) kettőnél több gyermeke után összesen hét

munkanap pótszabadság jár.

Változás, hogy fogyatékos gyermek esetén fogyatékos gyermekenként is jár két-két nap pótszabadság.

Mindkét szülő egyaránt jogosult a törvényben meghatározott pótszabadságra, szemben az ezt megelőzően hatályban volt rendelkezéssel, amely szerint a szülők döntése alapján gyermeke nevelésében nagyobb szerepet vállaló munkavállalót vagy a gyermekét egyedül nevelő szülőt illette meg pótszabadság.

A pótszabadság tehát a szülőt illeti meg. A Mt. 2012. július 1-től hatályos rendelkezései annyiban könnyítik meg a jogalkalmazó dolgát, hogy a szülő és gyermek fogalmát pontosan meghatározzák.

A 294. § (1) bekezdés c) pontja szerint gyermek: a családok támogatására vonatkozó szabályok szerinti saját háztartásban nevelt vagy gondozott gyermek; fogyatékos gyermek: az a gyermek, akire tekintettel a családok támogatásáról szóló törvény szerinti magasabb összegű családi pótlék került megállapításra.

A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 4. § k) pontja kimondja, hogy saját háztartásban nevelt, gondozott gyermek az aki a 7. § (1) bekezdésének a) pontban meghatározott személlyel életvitelszerűen együtt él és annak gondozásából rendszeres jelleggel legfeljebb csak napközbeni időszakra kerül ki. A 7. § (1) bekezdés a) pontja szerint ezen személyek : vér szerinti, az örökbe fogadó szülő, a szülővel együtt élő házastárs, az a személy, aki a saját háztartásában nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az erre irányuló eljárás már folyamatban van (a továbbiakban együtt: szülő), a nevelőszülő, a hivatásos nevelőszülő, a gyám, továbbá az a személy, akihez a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 72. §-ának (1) bekezdése alapján a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezték, akit a saját háztartásában nevelt.

Álláspontom szerint tehát, amennyiben a munkavállaló vérszerinti gyermekeivel nem, csak a jelenlegi feleségének gyermekeivel él életszerűen együtt, ez utóbbi két gyermek után összesen 4 nap pótszabadság illeti meg, feltéve természetesen, ha a gyermekek 16 éven aluliak.

A kérdést dr. Mányai Nóra szakértőnk válaszolta meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 30.

A tavalyi év végéhez képest jobban aggódnak a munkahelyükért a magyar munkavállalók

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.