Jelentés egy ünnepi munkaügyi auditról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Van egy munkáltató, amely rendkívül speciális munkarendben, idényjellegű tevékenységet végez, nagy földrajzi területen, különös munkavállalási feltételekkel. Kivételes szerencse, hogy a munkajog.hu megszerezte az e munkáltatónál lefolytatott munkaügyi átvilágítás záró jelentését. A megállapítások minden szervezet számára hasznos tanulságul szolgálhatnak, ezért a dokumentumot – az érintett beleegyezésével – változtatások nélkül adjuk közre.


Tisztelt Munkáltató!

Kérésére átvilágítottuk szervezete munkaügyi működését. Elöljáróban megjegyezzük, hogy ritkán találkozunk ilyen szabályosan működő munkáltatóval, ahol a munkavállalók ennyire lelkesek, lojálisak, és ily nagyon szeretik a munkájukat. Mindazonáltal szeretnénk néhány észrevételt tenni.

A munkaidő gazdálkodás az Ön esetében komoly kihívás. Tevékenysége erős idényjelleget mutat, a feladatok december első kétharmad részére összpontosulnak. Olyan megoldást kell találni, hogy a csúcsidőszakban se akadjon össze a szállítmányozásban dolgozó munkatársak agancsa a fáradtságtól, viszont a holtszezonban ne kelljen felesleges bérköltséget fizetni a feladat nélkül maradó csomagolási apparátusnak. Ehhez munkaidőkeret bevezetését javasoljuk, a pihenőidő rugalmas beosztásával fűszerezve. Felmerülhet akár a kollektív szerződéshez kötött éves keret alkalmazása, de az iparágban dolgozók alacsony szakszervezeti szervezkedése miatt ezt egyelőre mi is meseszerű lehetőségnek érezzük.

Vitán felül áll, hogy szolgáltatásuk társadalmi közszükséglet kielégítésére irányul, és mint ilyen, ellátható vasárnapokon és munkaszüneti napokon is. Nem kell tehát aggódni, hogy a munka legfontosabb része éppen ünnepnapra esik. Egyébként mélyen egyetértünk azzal, hogy kereskedelmi partnerei nyomásának ellenállva kitart amellett, hogy az Ön esetében az idény NEM november elején kezdődik.

A munkáltatói jogkör gyakorlása körében nem szerencsés, hogy gyakran azonos feladatkörben is más-más aláíró jár el. Így egyaránt találkoztunk a munkáltatói nyilatkozatok aláírásánál a T.apó, Mr. S.C., J.-ka vagy – a bizonyára csak helyesírási hibaként előállt – Joulupukki megjelöléssel. Javasoljuk az egységesítést!

Bár Ön kitart a hagyományos, határozatlan idejű foglalkoztatás mellett, a tevékenység jellege folytán érdemes lenne nyitnia korszerűbb munkaszervezési megoldások felé. Például, az év végi időszakban kölcsönzött munkavállalókkal egészíthetné ki törzsállományát. Ma már a kölcsönbeadó ügynökségek egészen speciális munkaerő biztosítását is vállalják (pl. szakképzett szánpilóta, kéménykürtő kompatibilis alkatú dolgozók stb.). Osztjuk azonban kétségeit a tevékenység Kínába kiszervezése kapcsán. Tartunk tőle, ez a kulturális különbségek miatt több kockázattal járna, mint előnnyel (pandák húzta szán?!).

A fegyelmi szabályzat a jogszabályoknak megfelel, noha a „szén a zokniban” és a „virgács” nem szokványos fegyelmi büntetés. A munkavállalók emellett jelezték, hogy – egyes okostelefon applikációk és az éjjel látó szemüvegek terjedése miatt – csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudják betartani „A kiszállítás közben betartandó észrevétlenségről” szóló szabályzatot. Emlékeztetőül, ha egy szabály betarthatatlan, akkor nem is vétkes a munkavállaló annak megszegésében, így fegyelmi szankciónak sem lehet miatta helye.

Az új belépők közül többen is furcsállták, hogy a kiválasztási folyamat zárásaként az Ön előtti személyes meghallgatáson énekelniük kellett. Egy jogi munkatárs elmondása szerint az aktuális jogszabályváltozásokra vonatkozó kérdésekre számított, ehelyett folytatnia kellett az Ön által megkezdett dalocskát onnan, hogy „kisült-e már…”. Ez természetesen nem tilos, de javasoljuk a korszerű kiválasztási stratégiák tanulmányozását.

A munkaegészségügyi helyzetet kiválónak minősíthetjük, ám megjegyezzük, hogy a szállítmányozási részlegen dolgozik egy feltűnően piros orrú kolléga, aki minden bizonnyal nagy hideg ártalomnak van kitéve. Ajánljuk ezért a hidegben történő munkavégzéssel kapcsolatban közzétett hatósági állásfoglalás áttanulmányozását (http://www.ommf.gov.hu/index.php?akt_menu=172&hir_reszlet=381).

Összességében gratulálunk ahhoz, hogy egy kivételesen összetett és fontos feladatot hosszú évek óta ilyen kiválóan lát el munkatársaival. A magunk részéről további jó munkát és élvezetes feltöltődést kívánunk – a szigorúan az ünnepek után esedékes – megérdemelt pihenéshez!



Kapcsolódó cikkek