Joghatóság egyedi munkaszerződések esetében

Szerző: dr. Ferge Zsigmond
Dátum: 2019. október 25.
Címkék: , ,
Rovat:
A szerző a joghatóság kérdéseit elemzi az egyedi munkaszerződésekkel kapcsolatos esetek vonatkozásában, az EUB-nak a Peter Bosworth, Colin Hurley, valamint az Arcadia Petroleum Limited és társai-ügyben[1] született ítélete alapján.

Bevezetés

Az Egyesült Királyság legfelsőbb bírósága, a Supreme Court of the United Kingdom által az Európai Unió Bírósághoz (EUB) – a Peter Bosworth, Colin Hurley és az Arcadia Petroleum Limited és társai ügyében – előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelme a második Luganói Egyezmény[2] II. címe 5. szakasza (18–21. cikk) rendelkezéseinek (az Egyezmény érintett rendelkezései) értelmezésére vonatkozik.

A második Luganói Egyezmény nemzetközi egyezmény, amelyet az unió kötött az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) részes államaival és a Svájci Konföderációval. Az EUB elé eme egyezmény értelmezésével kapcsolatban csak ritkán terjesztettek kérdéseket. Az Egyezmény esetében, a „Brüsszel I” rendelettel[3] párhuzamos jogi eszközről van szó, amelynek tárgya azonos, és ugyanazon joghatósági szabályokat írja elő, mint ez a rendelet. Ennél fogva az e rendeletre alkalmazandó jelentős ítélkezési gyakorlat a második Luganói Egyezmény egyenértékű rendelkezéseire is átültethető. Értelmezéséhez figyelembe kell venni az Egyezményre vonatkozó nemzeti határozatokat[4].

Az Egyezmény és a „Brüsszel I” rendelet által előírt joghatósági szabályok a jogbiztonság biztosítására irányuló célt követik. Ebben a tekintetben nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük: a kérelmezőnek könnyen meg kell tudnia határozni a bíróságot, amely előtt eljárást indíthat, az alperesnek pedig ésszerűen előre kell látnia azt, hogy ő mely bíróságok előtt perelhető[5]. Ezenkívül ezek a szabályok a gondos igazságszolgáltatás biztosítására irányulnak[6].

A kérelmet az egyrészt Peter Bosworth és Colin Hurley, másrészt az Arcadia Petroleum Limited és más társaságok között ama kár megtérítése iránti kérelem tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, amely e társaságokat P. Bosworth és C. Hurley állítólagos csalárd cselekményei következtében érte.

Az ügyben az Supreme Court of the United Kingdom négy kérdést intézett az EUB felé, amelyek egy nemzetközi társaságcsoport egyetlen részvényesének és több társaságnak a társaságcsoport volt vezető tisztségviselőivel szembeni jogvitában fogalmazódtak meg, amelynek tárgya az e társaságok rovására állítólagosan elkövetett csalással okozott károk megtérítése volt, amely csalásnak e vezető tisztségviselők az értelmi szerzői és kedvezményezettjei voltak.

A kérdést előterjesztő bíróságnak azt kellett meghatároznia, hogy az angliai és walesi bíróságok rendelkeznek-e joghatósággal, vagy a svájci bíróságokhoz – amelyek az érdekeltek lakóhelye szerinti tagállam bíróságai – kell fordulni e kérelmek mindegyike vagy azok egy része esetében. A válasz attól függött, hogy ezek a keresetek a második Luganói Egyezmény II. címe alatti 5. szakasz rendelkezései értelmében vett „egyedi munkaszerződéssel kapcsolatos ügyekben” benyújtott kereseteknek minősülnek-e, vagy sem.

A kérdést előterjesztő bíróság kérdései az 5. szakasz kulcsfogalmainak, azaz az „egyedi munkaszerződés”, a „munkavállaló” és a „munkaadó” fogalmának értelmezését illetően összetett jogi szempontokat vetnek fel. A jelen ügyben az a kérdés is felmerül, hogy adott esetben az ilyen szerződés felei által előterjesztett és az anyagi jogban a jogellenes károkozással kapcsolatos jogalapon alapuló kérelem milyen feltételek mellett tartozhat e szakasz hatálya alá[7].

Az eset sajátosságát az adja, hogy a feladataikat teljesen önállóan ellátó vezető tisztségviselők nem kötődnek ama társasághoz, amely számára ezeket a feladatokat az „egyedi munkaszerződés” alapján ellátják.

A jelen ügyben az alperesek és az Arcadia társaságok mindegyike között a második Luganói Egyezmény 5. cikke 1. pontjának hatálya alá tartozó kölcsönös „szerződéses kötelezettségek” álltak fenn. E kötelezettségek egyes esetekben szerződéses formát öltöttek, máskor pedig nem. Mindenesetre ugyanezen kötelezettségek a főtanácsnok szerint nem vizsgálhatók az 5. szakasz rendelkezései szerinti „egyedi munkaszerződésként”[8].

A vezető tisztségviselők kérdésének jelentőségét az EUB ítélkezési gyakorlatában már a Danosa[9]– és a Balkaya-ítélet[10] is mutatja.

Az EUB Danosa-ítéletében megállapította, noha „nem kizárt”, hogy a társaság irányító szervének tagja nem tartozik a „munkavállaló” fogalma alá „figyelemmel a rábízott sajátos feladatokra, arra a közegre, amelyben e feladatokat ellátja, és ahogy e feladatokat ellátja”, a társaság ügyvezetője a társaság alá van rendelve, amennyiben:

(1) a társaság szerves részét képezi,

(2) az ügyvezetési tevékenységével a társaságnak egy másik szerve felé tartozik elszámolással, és együtt is kell működnie vele, valamint

(3) a taggyűlés visszahívhatja[11].

A Balkaya-ítéletben[12] a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó irányelv[13] kapcsán az EUB ezt az indokolást vette át, és egy társaság ügyvezetőjét – hasonló körülmények alapján – az eme irányelv szerinti „munkavállalónak” minősítette.

Az EUB által a Danosa-ítéletben annak megítélése érdekében meghatározott három kritérium, hogy egy társaság ügyvezetője a 92/85 irányelv értelmében „munkavállalónak” minősül-e, az ügyvezetők széles körében teljesül. Ugyanis egy ilyen ügyvezető általában:

(1) „beilleszkedik” a társaságba,

(2) számot kell adnia a társaság egy másik szervének, az igazgatótanácsnak vagy felügyelőbizottságnak, és

(3) őt ez a szerv visszahívhatja[14].

Ugyanakkor, bár az EUB a Danosa- és Balkaya-ügyekben hozott ítéleteiben úgy határozott, hogy az uniós harmonizációs irányelv által kínált, elbocsátással szembeni védelmet az ügyvezetőkre is kiterjeszti, az eme ítéletek logikájának a „Brüsszel I” rendeletben és a második Luganói Egyezményben előírt joghatósági szabályokra történő alkalmazása azzal a következménnyel járna, hogy a valamely társaság és az ügyvezetői között fennálló jogviták jelentős részének vizsgálatára az „egyedi munkaszerződés” fogalmán keresztül kerülne sor, és azok ennélfogva az 5. szakasz rendelkezéseinek hatálya alá tartoznának[15].

Kétségtelen hogy, az uniós jog valamely szabályozási területén egy fogalommal kapcsolatban adott értelmezés automatikusan nem vehető át egy másik területen[16].

A második Luganói Egyezmény „Joghatóság egyedi munkaszerződéseknél” című 5. szakasza 18. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy „a 4. cikk és az 5. cikk 5. pontjának sérelme nélkül az egyedi munkaszerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot e szakasz határozza meg”, további, 20. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy „a munkaadó kizárólag az eme egyezmény által kötelezett azon államnak a bíróságai előtt indíthat eljárást, ahol a munkavállaló lakóhelye található”.

A tényállás[17]

Az Arcadia London, az Arcadia Singapore és az Arcadia Switzerland nyers kőolaj és kőolajszármazékok kereskedelmével kapcsolatos tevékenységeket folytató társaságok. E társaságok a Farahead Holdings Ltd 100 százalékos tulajdonában álló Arcadia-csoporthoz tartoznak.

Bosworth és C. Hurley Svájcban lakóhellyel rendelkező brit állampolgárok, akik a tényállás megvalósulása idején a chief executive officer, illetve a chief financial officer tisztséget töltötték be az Arcadia-csoportban. Egyébiránt az Arcadia London, az Arcadia Singapore és az Arcadia Switzerland vezető tisztségviselői voltak, és e társaságok egyikével munkaszerződést kötöttek, amelyet saját maguk, illetve az ő utasításaiknak megfelelően készítettek. P. Bosworth-t egy adott időre nevezték ki az Arcadia Singapore vezető tisztségviselőjévé, C. Hurley pedig az Arcadia London, majd az Arcadia Singapore vezető tisztségviselője volt. E kinevezésektől függetlenül az érdekelt felek ezeket a feladatokat valójában valamennyi társaság vonatkozásában és az alapügy tényállásának teljes ideje alatt ellátták[18].

A 2015. február 12-én benyújtott keresetlevével az Arcadia London, az Arcadia Singapore, az Arcadia Switzerland és a Farahead Holdings több személlyel, köztük P. Bosworthszel és C. Hurley-vel szemben kérelmet nyújtott be a High Court of Justice- (England & Wales), a Queen’s Bench Division (Commercial Court)-hoz (felsőbíróság [Anglia és Wales], s a Queen’s Bench kollégiumhoz [kereskedelmi bíróság], Egyesült Királyság). E kérelmek az Arcadia-csoportot az e csoport társaságain keresztül megvalósított csalárd ügyletekből eredően ért kár megtérítésére irányultak. A második Luganói Egyezmény 5. cikkére hivatkozva, mely szerint:

 „Az ezen egyezmény által kötelezett valamely államban lakóhellyel rendelkező személy ezen egyezmény által kötelezett más államban perelhető:

1. a) ha az eljárás tárgya szerződés vagy szerződéses igény, akkor a kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság előtt;

b) e rendelkezés alkalmazásában, eltérő megállapodás hiányában a kötelezettség teljesítésének helye:

– ingó dolog értékesítése esetén az egyezmény által kötelezett állam területén az a hely, ahol a szerződés alapján az adott dolgot leszállították, vagy le kellett volna szállítani,

– szolgáltatás nyújtása esetén az egyezmény által kötelezett állam területén az a hely, ahol a szerződés alapján a szolgáltatást nyújtották, vagy kellett volna nyújtani;

c) amennyiben a b) alpont nem alkalmazható, az a) alpontot kell alkalmazni; […]

3. Jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben annak a helynek a bírósága előtt, ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet;[…]”

Az Arcadia keresetlevele a következő jogalapokon alapult: jogellenes módszerek alkalmazásával megvalósított összejátszás (unlawful means conspiracy), a lojalitásra és jóhiszeműségre vonatkozó vagyonkezelői kötelezettségek megsértése (breach of fiduciary duty), és a munkaszerződésükből eredő, kifejezett vagy hallgatólagos szerződéses kötelezettségek megsértése (breach of express and/or implied contractual duties).

A 2015. március 9-ei beadványában P. Bosworth és C. Hurley azt állította, az Egyesült Királyság bíróságai nem rendelkeznek joghatósággal arra, hogy elbírálják az Arcadia velük szembeni kártérítési kérelmeit, mivel e kérelmek a második Luganói Egyezmény II. címének az egyedi munkaszerződésekkel kapcsolatos joghatósági szabályokat tartalmazó 5. szakaszában foglalt rendelkezések hatálya alá tartoznak, és e rendelkezések alkalmazásában e kérelmeket ama állam bíróságaihoz kell benyújtani, amelynek területén ők lakóhellyel rendelkeznek, azaz a svájci bíróságokhoz. Az érveik között szereplő második Luganói Egyezmény 18. cikkének (1) bekezdése szerint:

 „A 4. cikk és az 5. cikk 5. pontjának sérelme nélkül az egyedi munkaszerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot e szakasz határozza meg.”

Az egyezmény 20. cikkének (1) bekezdése kimondja

„A munkaadó kizárólag az ezen egyezmény által kötelezett azon államnak a bíróságai előtt indíthat eljárást, ahol a munkavállaló lakóhelye található.”

E kifogás után az Arcadia módosította keresetlevelét. Lemondott arról, hogy a szerződéses kötelezettségek megsértésére, illetve e kötelezettségek megsértésére mint a jogellenes összejátszás keretében alkalmazott jogellenes módszerre hivatkozzon.

A 2015. április 1-jei ítéletével a High Court of Justice (England & Wales), a Queen’s Bench Division (Commercial Court) (felsőbíróság [Anglia és Wales], Queen’s Bench kollégium [kereskedelmi bíróság]) megállapította joghatóságát az említett kártérítési kérelem alátámasztására hivatkozott ama jogalapok elbírálására, amelyek a jogellenes módszerek alkalmazásával megvalósított csalárd összejátszáson (unlawful means conspiracy) és a bizalommal való visszaélésen (breach of fiduciary duty) alapultak, ez utóbbi jogalapot illetően azon tények kivételével, amelyek abban az időszakban következtek be, amikor P. Bosworth, illetve C. Hurley és az Arcadia-csoport valamelyik társasága között munkaszerződés állt fenn, mivel e bíróság szerint e tények az egyedi munkaszerződésekkel kapcsolatosak és a második Luganói Egyezmény 20. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában a svájci bíróságok joghatósága alá tartoznak.

P. Bosworth és C. Hurley eme ítélettel szemben fellebbezést terjesztett a Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division) (fellebbviteli bíróság [Anglia és Wales] [polgári kollégium], Egyesült Királyság) elé, mely bíróság a 2016. augusztus 19-ei ítéletével a fellebbezést elutasította. P. Bosworth és C. Hurley eme ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az Egyesült Királyság legfelsőbb bíróságához, a Supreme Court of the United Kingdom-hoz, amely az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából négy kérdést terjesztett az EUB elé.

Az EUB értékelése és ítélete

A főtanácsnok indítványának ismertetését követően P. Bosworth és C. Hurley az EUB Hivatalához az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitása iránt kérelmet terjesztett elő. Érveik szerint a főtanácsnok indítványának 45. pontja nem tényszerű megállapításokat tartalmaz.

Az EUB a főtanácsnok meghallgatása után úgy vélte, hogy minden olyan információval rendelkezik, amely az ügy elbírálásához szükséges, és az ügyet nem kell olyan új tényre tekintettel vizsgálni, amely a határozatára nézve döntő jelentőségű lenne, vagy olyan érvre tekintettel vizsgálni, amelyet előtte nem vitattak meg. Következésképpen úgy ítélte meg, hogy az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását nem indokolt elrendelni.

Az EUB először az előterjesztő bíróság második kérdésének vizsgálatát tartotta indokoltnak, tekintettel arra, hogy az első, harmadik és negyedik kérdés azon az előfeltevésen alapult, hogy a P. Bosworth, illetve C. Hurley és az Arcadia-csoport bizonyos társaságai közötti szerződések a második Luganói Egyezmény II. címe 5. szakaszának (18–21. cikk) rendelkezései (Egyezmény érintett rendelkezései) értelmében vett „egyedi munkaszerződésnek” minősülnek.

A második kérdés az volt, hogy az Egyezmény e rendelkezéseit úgy kell-e értelmezni, hogy a valamely társaság és egy természetes személy közötti szerződés e rendelkezések értelmében vett „egyedi munkaszerződésnek” minősülhet-e akkor, ha e személy maga határozhatja meg és ténylegesen meg is határozza e szerződés feltételeit, és e társaság napi ügyvitele felett és saját kötelezettségeinek teljesítése felett önálló felügyeleti jogkörrel rendelkezik, de e társaság részvényese vagy részvényesei jogosultak e szerződés megszüntetésére.

Tekintettel arra, hogy e rendelkezéseknek, valamint a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-ei 44/2001/EK tanácsi rendelet II. fejezete 5. szakasza (18–21. cikk) rendelkezéseinek a szövege azonos, az EUB által ez utóbbi rendelkezéseket illetően, a H-ügyben hozott ítéletében adott értelmezése szerint, a második Luganói Egyezmény II. címe 5. szakasza (18–21. cikk) rendelkezéseinek értelmezésére is irányadó [19].

Az EUB szerint annak eldöntése érdekében, hogy tárgyi ügyben az Egyezmény érintett rendelkezései alkalmazhatók-e, azt a kérdést kell megvizsgálni, úgy tekinthető-e, hogy P. Bosworth-t és C. Hurley-t az egyezmény 18. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „egyedi munkaszerződés” fűzte az Arcadia-csoport társaságainak valamelyikéhez, és hogy ennél fogva az említett egyezmény 18. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „munkavállalónak” minősülhet-e[20]. Emlékeztetett arra, hogy miként a Holterman-ügyben hozott ítéletében már rögzítette, e minősítést a nemzeti jog alapján nem lehet elvégezni[21], továbbá, hogy az Egyezmény teljes 18. cikke teljes érvényesülésének biztosítása érdekében az e rendelkezésben szereplő jogi fogalmakat önállóan és valamennyi szerződő fél vonatkozásában azonos módon kell értelmezni[22].

A „munkavállaló” fogalmát az EUB állandó ítélkezési gyakorlata értelmében olyan objektív kritériumok szerint kell meghatározni, amelyek – figyelembe véve az érintett személyek jogait és kötelességeit – a munkaviszonyt jellemzik. A munkaviszony alapvető jellemzője az a körülmény, hogy valamely személy meghatározott ideig, más javára és irányítása alatt díjazás ellenében szolgáltatást nyújt[23]. Ebből következik, hogy a munkaviszony a munkavállaló és a munkaadója közötti alárendeltségi viszony fennállását feltételezi, és hogy az ilyen viszony fennállását a felek közötti kapcsolatot jellemző összes tényállási elemre és körülményre figyelemmel kell értékelni[24]. Továbbá, az Egyezmény érintett rendelkezéseinek szövege szerint a szerződéskötés nem minősül az e rendelkezésekben előírt különös joghatósági szabályok alkalmazási feltételének[25].

A főtanácsnok az indítványában[26] tett megállapításai szerint, „ezen önálló fogalmat (a munkavállaló fogalmát) illetően a Holterman-ítéletből következik, hogy egy ilyen „egyedi munkaszerződés” akkor áll fenn, amikor valamely személy meghatározott ideig, más javára és irányítása alatt díjazás ellenében szolgáltatást nyújt[27]. Hasonló „szerződésről” van szó tehát, mivel a munkaviszony jellemzői – szolgáltatásnyújtás, díjazás és alá-fölérendeltség – a tényállásban fennállnak. Ahogyan arra az alapeljárás alperesei, a Svájci Államszövetség, valamint a Bizottság rámutatnak, két személy között tehát létezhet az alkalmazandó anyagi jog értelmében vett ilyen „szerződés” még akkor is, ha semmiféle szerződés megkötésére nem került sor, és pusztán ténybeli munkaviszonyról van szó.”

„Ez az értelmezés tiszteletben tartja az 5. szakaszban foglalt kifejezéseket, mivel az „egyedi munkaszerződés” kifejezés nem foglalja magában az anyagi jog szerinti szerződés formális megkötését. Ezen kívül e kifejezésnek a tagállamok és/vagy az unió számára a nemzetközi magánjog terén kötelező jogi eszközökben történő használata a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 1980. június 19-én Rómában aláírásra megnyitott egyezményig nyúlik vissza. Ugyanakkor eme egyezmény elfogadása során ezt a kifejezést előnyben részesítették a „munkaviszony” kifejezéssel szemben, amelyre az említett egyezmény tervezetében tettek javaslatot, lényegében amiatt, hogy ez a kifejezés bizonyos nemzeti jogrendszerekben ismeretlen volt. Téves lenne tehát a „szerződést” és a „viszonyt” szembeállítani az 5. szakasz keretében[28].

„Az alapeljárás alperesei és egy adott Arcadia-társaság között az anyagi jog szerinti formális szerződés hiánya nem zárja ki azt, hogy a tényállás alapján az 5. szakasz rendelkezései szerinti „szerződésre” kelljen következtetni. Fordítva, az érdekeltek és a csoport más társaságai között kötött szerződés nem minősül szükségszerűen az említett szakasz szerinti „egyedi munkaszerződésnek”.

Vagyis, az alakszerű szerződés hiánya nem zárja ki azt, hogy az említett rendelkezések értelmében vett „egyedi munkaszerződés” fogalmába tartozó munkaviszony álljon fenn.

Az ilyen jogviszony azonban csak akkor minősíthető az Egyezmény érintett rendelkezései értelmében vett „egyedi munkaszerződésnek”, ha az érintett társaság és az érintett vezető tisztségviselő között alárendeltségi viszony áll fenn[29].

Az EUB emlékeztetett továbbá arra is, hogy P. Bosworth és C. Hurley chief executive officer, illetve chief financial officer volt az Arcadia-csoportban, ezen kívül az Arcadia London, a Arcadia Singapore és az Arcadia Switzerland társaság vezető tisztségviselői voltak, továbbá egy saját maguk által, illetve az ő utasításaiknak megfelelően kidolgozott munkaszerződés fűzte őket e társaságok valamelyikéhez, és mindig az Arcadia-csoport valamennyi társaságának nevében és javára jártak el, továbbá, hogy nevezettek felügyeletet gyakoroltak az őket alkalmazó személy felett, valamint alkalmazási helyük és alkalmazási feltételeik felett is.

A joghatósági szabályok alkalmazása tekintetében meg kell különböztetni az alapeljárás alperesei és az Arcadia-csoporthoz tartozó ama társaságok közötti kapcsolatokat, amelyekkel ezek anyagi jogi értelemben véve formálisan szerződést kötöttek azoktól kapcsolatoktól, amelyek az alperesek és az e csoporthoz tartozó egyéb társaságok között álltak fenn.

E körülményekből kitűnik, hogy P. Bosworth és C. Hurley az Arcadiával szemben nem elhanyagolható befolyásolási képességgel rendelkezett, következésképpen az alárendeltségi viszony hiányát kell megállapítani[30], függetlenül attól, hogy az Arcadia alaptőkéjében rendelkeztek-e részesedéssel, vagy sem. Továbbá nem releváns az a körülmény, hogy P. Bosworth és C. Hurley az Arcadia-csoport részvényesei felé felelősséggel tartozott, amely részvényesek a Farahead Holdings-on keresztül jogosultak voltak az említett személyek alkalmazására és elbocsátására.

A főtanácsnok az indítványában[31] rámutatott, hogy „az ügyvezetők, akik az Arcadia-csoport tényleges CEO-jaként és CFO-jaként a legszélesebb jogkörrel rendelkeztek a társaság irányításához, valamint a nevében történő eljáráshoz, és teljes körű ellenőrzéssel és önállósággal rendelkeztek annak mindennapi ügyeinek, valamint a saját feladataik ellátása során – ami azt bizonyítja, hogy az egymást követő munkaszerződéseiket ők maguk vagy az ő felelősségük mellett szövegezték meg, megválasztották e szerződések tartalmát és formális munkaadójukat, valamint a rájuk vonatkozó formális munkafeltételeket, feladataik ellátása során nincsenek alárendelve a társaságnak.”

„Különösen, ellentétben azzal, amire az alapeljárás alperesei hivatkoznak, az alá-fölérendeltséget nem szabad összetéveszteni azon általános iránymutatásokkal, amelyeket az ügyvezető kap a részvényesektől a társaság ügyei irányvonalának meghatározását illetően. Ezek az általános iránymutatások nem vonatkoznak az ügyvezető feladatainak végrehajtására vagy azon módra, ahogyan az ügyvezető ezeket szervezi. Az ügyvezető megbízatása arra szól, hogy a társaság érdekében járjon el, és ennek érdekében a feladataira vonatkozó ésszerű utasításokat kaphat. Ugyanezen okokból a törvény által a részvényesekkel szemben előírt ellenőrzési mechanizmusok önmagukban nem igazolják az alá-fölérendeltségi viszony fennállását. Minden megbízottnak számot kell adnia bizonyos módon a megbízójának. Ezen kívül pusztán az a körülmény, hogy ezek a részvényesek jogosultak a társaság ügyvezetőjének visszahívására, nem elegendő ahhoz, hogy ezt a viszonyt igazolják. Az, hogy rendelkeznek ilyen visszahívási joggal, nem jelenti azt, hogy ők beavatkoznak a társaság irányításába és ügyvezetésébe. Itt is, akárcsak bármely megbízási jogviszony keretében, a megbízó egyoldalúan véget vethet a megbízottal fennálló jogviszonynak anélkül hogy e körülmény önmagában bizonyítaná alárendeltségi kapcsolat fennállását.”

Vagyis, ama általános iránymutatásokhoz hasonlóan, amelyeket a vezető tisztségviselő kap az általa irányított társaság részvényeseitől e társaság ügyei irányvonalának meghatározását illetően, a részvényesek által gyakorolt törvényes ellenőrzési mechanizmusok sem bizonyítják önmagukban az alárendeltségi viszony fennállását, így kizárólag az a körülmény, hogy a részvényesek jogosultak a vezető tisztségviselő visszahívására, nem elegendő az ilyen viszony fennállásának megállapításához.

Ebből következik, hogy a valamely társaság és annak vezető tisztségviselője között kötött szerződés, a tényállás szerinti körülmények között, nem minősül az Egyezmény érintett rendelkezései értelmében vett „egyedi munkaszerződésnek”[32].

Az előterjesztő bíróság második kérdésével azt kérdezte, hogy az alapeljárás alperesei és az Arcadia-csoporthoz tartozó bizonyos társaságok között fennálló szerződések minősülhetnek-e az 5. szakasz rendelkezései szerinti „egyedi munkaszerződésnek”. Azt akarta megtudni, e minősítés tekintetében szükséges-e, hogy valamely személy és az annak szolgáltatásait igénybe vevő társaság között alá-fölérendeltségi viszony álljon fenn, valamint hogy fennáll-e ilyen viszony, ha az előbbi határozza meg a társasággal kötött szerződésének feltételeit, a társaság napi ügyvitele felett és saját feladatainak teljesítése felett felügyeletet és irányítást gyakorol, de a társaság részvényesei kezdeményezhetik a jogviszony megszüntetését. Továbbá azt kérdezte, hogy e szakasz tekintetében fennálltak-e ilyen „szerződések” az alapeljárás alperesei és ama Arcadia-társaságok között, amelyekkel az előbbiek formálisan nem álltak szerződéses viszonyban.

A fenti megfontolásokra tekintettel az EUB az előterjesztő bíróság második kérdésére azt a választ adta, a második Luganói Egyezmény II. címe 5. szakaszának (18–21. cikk) rendelkezéseit úgy kell értelmezni, hogy a valamely társaság és az e társaságban vezető tisztségviselői feladatokat ellátó természetes személy közötti szerződés nem hoz létre közöttük alárendeltségi viszonyt, és ennélfogva nem minősülhet e rendelkezések értelmében vett „egyedi munkaszerződésnek” akkor, ha – még ha e társaság részvényese vagy részvényesei jogosultak is e szerződés megszüntetésére – e személy maga határozhatja meg és ténylegesen meg is határozza az említett szerződés feltételeit, és az említett társaság napi ügyvitele felett, valamint saját kötelezettségeinek teljesítése felett önálló felügyeleti jogkörrel rendelkezik[33].

Az EUB a második kérdésre adott válaszára figyelemmel a többi kérdést nem tartotta szükségesnek megválaszolni.

Lábjegyzetek:

[1] 2019. április 11-ei Peter Bosworth, Colin Hurley és az Arcadia Petroleum Limited és társai C‑603/17. sz. ügy, ítélet CLI:EU:C:2019:310 (Ítélet)

[2] A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2007. október 30-án aláírt, a Közösség nevében a 2008. november 27-ei 2009/430/EK tanácsi határozattal jóváhagyott egyezmény

[3] A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-ei 44/2001/EK tanácsi rendelet, felváltotta a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12-ei 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet

[4] Henrik Saugmandsgard Øe főtanácsnok C‑603/17. sz. ügy Peter Bosworth, Colin Hurley kontra Arcadia Petroleum Limited és társai ügyében tett indítványa, (Indítvány) 4. lábjegyzet

[5] Indítvány, 7. lábjegyzet

[6] 2002. február 19-ei Besix-ítélet C‑256/00, EU:C:2002:99, 26. pont., 2003. április 10-ei Pugliese-ítélet C‑437/00, EU:C:2003:219, 16. pont.

[7] Indítvány, 4. pont

[8] Indítvány 47. pont

[9] 2010. november 11-ei Danosa-ítélet C‑232/09, EU:C:2010:674

[10] 2015. július 9-ei Balkaya-ítélet C‑229/14, EU:C:2015:455

[11] Danosa-ítélet 48–51. pont

[12] Balkaya-ítélet 37–41. pont

[13] A csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1998. július 20-ai 98/59/EK tanácsi irányelv

[14] Indítvány 50. pont

[15] Indítvány 51. pont

[16] 2009. április 23-ai Falco Privatstiftung és Rabitsch-ítélet C 533/07, EU:C:2009:257, 33–40. pont

[17] Ítélet 6–14. pont

[18]  Indítvány 13. lábjegyzet

[19] A 2014. december 4-ei H-ítélet, C‑295/13, EU:C:2014:2410, 31. és 32. pont

[20] A 2015. szeptember 10-ei Holterman Ferho Exploitatie és társai-ítélet, C‑47/14, EU:C:2015:574, 34. pont

[21] Holterman-ítélet, 36. pont

[22] A 2012. július 19-ei Mahamdia-ítélet, C‑154/11, EU:C:2012:491, 42. pont; Holterman Ferho Exploitatie és társai-ítélet, 37. pont

[23] A 2007. szeptember 20-ai Kiiski-ítélet, C‑116/06, EU:C:2007:536, 25. pont

[24] Holterman-ítélet, 46. pont; 2018. november 20-ai Sindicatul Familia Constanţa és társai-ítélet, C‑147/17, EU:C:2018:926, 42. pont

[25] Ítélet 27. pont

[26] Indítvány 34–36. pont

[27] Holterman-ítélet, 39–45. pont és 49. pont.

[28] A főtanácsnok szerint egy ilyen értelmezés az 5. szakasz által követett védelmi cél teljesítése érdekében lényeges. Az e szakasz szerinti „egyedi munkaszerződés” fogalmára vonatkozó értelmezésnek ennél fogva kellően tágnak kell lennie ahhoz, hogy lefedje az összes olyan munkavállalót, akinek védelemre van szüksége, ideértve azokat is, akik „atipikus” munkaviszonyban vannak, valódi szerződés nélkül, azonban akik ugyanúgy a munkaadójuk alá vannak rendelve.

[29] Ítélet 28. pont

[30] Holterman Ferho Exploitatie és társai-ítélet, 47. pont

[31] Indítvány 45–46. pont

[32] Ítélet 34. pont

[33] Ítélet 35. pont.


Kapcsolódó cikkek:


Rugalmasabb felnőttképzést szeretnének a cégek
2019. november 11.

A felnőttképzési kutatásban megkérdezett cégek többsége véli úgy, hogy a felnőttképzés rugalmasabb szabályozása ösztönözhetné jobban a gazdasági szereplőket dolgozóik képzésére, továbbképzésére, illetve annak támogatására - derül ki a Budapesti Kereskedelmi és Ipari Kamara, valamint a Felnőttképzők Szövetségének (FVSZ) kutatásaiból.

Szerdára terveznek sztrájkot a szociális ágazat dolgozói
2019. november 11.

Sztrájkolnak a szociális ágazat dolgozói szerdán, ha addig nem sikerül a kormánnyal megállapodni a még elégséges szolgáltatásokról - jelentette be a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke hétfőn.