Jön a szezon: az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gyakran előfordul, hogy egy munka csak rövid időt igényel, pár napra van csak szükség a megfelelő munkavállalókra. Köthető erre a rövid időre is határozott idejű munkaszerződés, de ennél jobb megoldás lehet ha egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazzák a szükséges munkaerőt.

Az egyszerűsített foglalkoztatás jelentősen csökkenti az adminisztrációs terheket, és anyagilag is előnyösebb.

Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény szerint ez a foglalkoztatási forma mezőgazdasági, továbbá turisztikai idénymunkára, vagy alkalmi munkára alkalmazható, meghatározott időtartamban.

A mezőgazdasági és turisztikai idénymunka végzésére szóló határozott idejű munkaviszony egy naptári éven belül nem haladhatja meg a százhúsz napot.

Alkalmi munkának az számít, ha a határozott időre szóló munkaviszony összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig, illetve egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb tizenöt naptári napig, egy naptári éven belül összesen legfeljebb kilencven naptári napig tart.

A jogszabály a munkáltató napi alkalmi munkavállalói létszám keretét is meghatározza (például húsznál több munkavállaló foglalkoztatása esetén naponta legfeljebb a létszám húsz százaléka).

egyszerűsített foglalkoztatásMunkáltatói teendők – egyszerűbb adminisztráció

Az egyszerűsített foglalkoztatásra létrejövő munkaviszony igen egyszerű módon, a munkáltató bejelentési kötelezettségének teljesítésével jön létre.

A bejelentés elektronikus úton, vagy a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül tehető meg a NAV-hoz. (Ha a munkáltató nem elektronikus úton bevallásra kötelezett, használhatja a bejelentési kötelezettség mellett a törvényhez mellékelt szerződés mintát – minta munkaszerződést – is.)

Bérezés

Egyszerűsített foglalkoztatás esetén legalább a minimálbér 85%-a, szakképzettséget igénylő munkakörnél legalább a garantált bérminimum 87%-a fizetendő alapbérként, illetve teljesítménybérként. (Ez az összeg órabérnél 819 forint/óra, illetve 1.095 forint/óra).

Ha a munkához bérpótlék is kapcsolódna, például éjszakai pótlék, vagy túlóra, ezeket is meg kell fizetni.

Munkáltatói közteher – alacsonyabb közteher fizetés

Ez is nagyon egyszerűen történik. A munkáltató az egyszerűsített foglalkoztatással alkalmazott munkavállaló esetében mezőgazdasági és turisztikai idénymunkánál munkavállalónként napi 500 forint, alkalmi munkánál napi 1000 forint közterhet fizet.

Ez a kedvezményes közteher fizetés legfeljebb a minimálbér kétszeres összegéig alkalmazható.

A befizetési kötelezettséget a tárgyhót követő 12-éig kell teljesíteni a NAV-hoz. Ez a befizetés minden munkáltatói közteher-teljesítéssel kapcsolatos feladatot kivált, és az általános munkáltatói közteher fizetésnél (szociális hozzájárulási adó 15,5%, szakképzési hozzájárulás 1,5%, rehabilitációs hozzájárulás), jóval kedvezőbb, alacsonyabb összegű.

Az egyszerűsített foglakoztatás szerinti közteher fizetés akkor alkalmazható, ha a munkáltató betartja az ezzel kapcsolatos létszám- és foglalkoztatási idő korlátokat is.

egyszerűsített foglalkoztatásMunkavállalói előnyök

A munkavállaló az egyszerűsített foglalkoztatás keretében kapott munkabére után nem fizet társadalombiztosítási járulékot és meghatározott összeg alatt személyi jövedelemadót sem. Ez az összeghatár, az úgynevezett mentesített keretösszeg. 2021-ben a mentesített keretösszeg napi összege minimálbérnél 10.010 forint, illetve garantált bérminimum esetén napi 13.091 forint.

Társadalombiztosítási ellátások

Az egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott munkavállaló ez alapján a foglalkoztatása alapján nem minősül biztosítottnak, és csak nyugellátásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra (üzemi baleset esetén), és álláskeresési ellátásra szerez jogosultságot, a társadalombiztosítás többi ellátására (például táppénzre) nem.

Munkajogi helyzet

Az egyszerűsített foglalkoztatás egyszerűbb munkajogi helyzetet is eredményez.

Így például a munkáltató a munkaviszony megszűnésekor nem köteles kiadni a munkaviszony megszűnésekor előírt igazolásokat, nem jár betegszabadság a munkavállaló részére, nincs fizetés nélküli szabadság.

Ugyanakkor természetesen teljesíteni kell a munkavédelemmel kapcsolatos munkáltatói feladatokat.

A munkabérről olyan igazolást kell kiadni a kifizetéskor, amelyből kitűnik a bevétel teljes összege, és jogcíme.

A filmipari statiszta alkalmi munkára fentiektől eltérő összegszabályok is vonatkoznak.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.