Júliusban is kétszámjegyű volt a béremelkedés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Júliusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 10,7 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 10,9 százalékkal nőtt éves összevetésben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 362 600, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 372 600 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 241 100, a kedvezményeket is figyelembe véve 248 600 forint volt.

Január-júliusban a reálkereset 7,0 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 3,4 százalékos növekedése mellett.

Idén az első hét hónapban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 359 900, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 370 300 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 239 300, a kedvezményeket is figyelembe véve 246 800 forint volt.

Január-júliusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyformán 10,6, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó átlagkereset pedig 10,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (668 700 forint), és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (236 200 forint).

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiak körében 393 900, míg a nők esetében 326 700 forintot ért el, ami a férfiaknál 11,3, a nőknél 9,6 százalékos növekedést jelent egy év alatt.

A bruttó átlagkereset a 25 év alattiak körében 276 100, a 25-54 évesek esetében 375 000, míg az 54 év felettieknél 352 600 forint volt. Az átlagkereset növekedése az egyes korcsoportokban rendre 16,9, 10,9, illetve 10,2 százalék volt az előző év azonos időszakához képest.

A reálkereset 7,0 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 3,4 százalékos növekedése mellett – közölte a KSH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.