Kártérítési felelősség munkaerő-kölcsönzés során
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Munkaerő-kölcsönzés esetén a munkáltatói jogok és kötelezettségek megoszlanak a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő között, több jogszabályi rendelkezést az általánostól eltérően kell alkalmazni. A kölcsönzött munkavállaló által a kölcsönvevőnek, továbbá a kölcsönvevő által a munkavállalónak okozott kár tekintetében szintén speciális szabályok alkalmazandóak, amelyekre kihatással lehetnek a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő között létrejött megállapodásban foglaltak is.
A munkaerő-kölcsönzés során a kölcsönbeadó és a kölcsönzött munkavállaló tekintetében keletkezett kártérítési igényt az általános munkajogi szabályok szerint kell rendezni [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) XIII-XIV. fejezet]. A legtöbb esetben viszont a kölcsönvevő és a kölcsönzött munkavállaló viszonylatában beszélhetünk károkozásról, hiszen arra általában a munkavégzés során kerül sor. Tekintettel azonban arra, hogy a kölcsönzött munkavállalóval szerződő fél a kölcsönbeadó, továbbá ő az, aki a munkabért is folyósítja a munkavállaló részére, érdemes tisztázni, károkozás esetén kitől követelhető a kár megtérítése.
Amennyiben a munkavállaló a kölcsönvevőnek okoz kárt, vagy sérti meg személyiségi jogait, főszabály szerint a kölcsönvevő munkáltató is az általános szabályok szerint léphet fel a munkavállalóval szemben kártérítési igényének érvényesítése érdekében [Mt. 221. § (1) bekezdés]. Ez alapján a kölcsönvevő közvetlenül a munkavállalótól követelheti minden olyan kár megtérítését, amelyet a munkavállaló a kikölcsönzés során keletkezett kötelezettségek megszegésével okozott, feltéve, hogy nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható [Mt. 179. § (1) bekezdés]. Ilyenkor a munkavállaló az általános szabályok szerint felel a kölcsönvevő felé, azaz szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozás esetén köteles megtéríteni az okozott kár teljes egészét, egyéb esetben kártérítési felelőssége négyhavi távolléti díjának megfelelő összegben korlátozott [Mt. 179. § (3) bekezdés].
A kölcsönbeadó és a kölcsönvevő azonban megállapodásukban dönthetnek úgy, hogy a fenti szabálytól eltérően a munkavállalói károkozás vagy személyiségi jogsértés esetére az alkalmazott károkozásáért való felelősség polgári jogi szabályait rendelik alkalmazni [Mt. 221. § (2) bekezdés]. Amennyiben ezt a lehetőséget kötik ki, a kölcsönvevő kárigényével kapcsolatosan nem a munkavállaló, hanem a kölcsönbeadó munkáltatóval szemben léphet fel [a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk) 6:540. § (1) bekezdés]. Az így teljesített kártérítés miatt keletkezett követelést pedig a kölcsönbeadó munkáltató jogosult a munkavállalóval szemben érvényesíteni az általános munkajogi szabályok szerint. Ez adott esetben azzal is járhat, hogy az enyhe gondatlansággal okozott kárt a kölcsönbeadó a polgári jogi szabályok alapján teljes egészében köteles megtéríteni a kölcsönvevőnek, azonban munkavállalójától már csak a négyhavi távolléti díjban korlátozott összeget igényelheti. Amennyiben viszont a károkozás szándékos volt, a kölcsönzött munkavállaló a kölcsönbeadó munkáltatóval egyetemlegesen felel a kölcsönvevő felé, tehát az választhat, hogy a kölcsönbeadótól vagy a munkavállalótól követeli a kár megtérítését [Ptk. 6:540. § (3) bekezdés, 6:29. § (1) bekezdés].
Olyan esetben, ha a kikölcsönzés során a munkavállaló nem a kölcsönvevőnek, hanem harmadik személynek, így például a kölcsönvevő ügyfelének okoz kárt, szintén az alkalmazott károkozásáért való felelősség polgári jogi szabályait kell alkalmazni, azzal, hogy munkáltatónak a kölcsönvevőt kell tekinteni [Mt. 221. § (3) bekezdés]. Eszerint tehát a károkozással érintett harmadik személy igényeivel a kölcsönvevővel szemben léphet fel, aki majd ezután a megfizetett kártérítést az általános munkajogi szabályok szerint követelheti a munkavállalótól, vagy, ha a kölcsönbeadóval akként állapodott meg, a kölcsönbeadótól. Ez utóbbi esetben pedig a kölcsönbeadó léphet majd fel a munkavállalóval szemben. Arra is van azonban lehetőség, hogy a kölcsönbeadó és a kölcsönvevő úgy állapodjanak meg, hogy ilyen esetben a kölcsönbeadót kell munkáltatónak tekinteni [Mt. 221. § (3) bekezdés]. Ekkor a károsult harmadik személy kizárólag a kölcsönbeadó felé jogosult kártérítési igényével élni, aki majd követelheti a teljesített kártérítés összegét az általános munkajogi szabályok szerint részben vagy egészben.
Ha a kölcsönvevő okoz kárt a kölcsönzött munkavállalónak, vagy sérti meg őt személyiségi jogaiban, egyetemlegesen felel a kölcsönbeadóval [Mt. 221. § (4) bekezdés]. Ilyenkor tehát a munkavállaló akár a kölcsönvevőtől, akár a kölcsönbeadótól is követelheti kárának megtérítését, az általános munkajogi szabályok szerint. Azaz, minden, a munkaviszonnyal, kikölcsönzéssel összefüggésben keletkezett olyan kárt, ami nem kimenthető, teljes egészében köteles megtéríteni a követeléssel érintett. [Mt. 166-167. §]. Ha valamelyik fél megtérítette az okozott kárt, az természetesen a másiktól már nem követelhető [Ptk. 6:29. § (2) bekezdés]. A teljesítést követően, ha az okozott kárt a kölcsönbeadó téríti meg, jogosult annak megfizetését a kölcsönvevőtől követelni.
