Keresik az év felelős foglalkoztatóját


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. meghirdette Az év felelős foglalkoztatója pályázatot.


A jelentkezést október 6-áig négy kategóriában – az 1-50, az 51-500 fő között, az 500 fő felett foglalkoztatók, illetve a közszféra szervezetei – adhatják be.

Az OFA második alkalommal hirdetette meg a pályázatot, amelyen keresik azokat a munkáltatókat, amelyek az emberi erőforrást vállalatuk legfontosabb értékeként kezelik. 

 

A kiírás szerint a pályázat összegyűjti és díjazza azokat a hazai munkáltatókat, valamint közzéteszi azokat a jó gyakorlatokat, amelyek hozzájárulnak a terület fejlődéséhez, kiemelkedő és iránymutató tevékenységet folytatnak a foglalkoztatás területén.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a tavalyihoz hasonlóan különdíjban részesíti a képzés, szakképzés területén kiemelkedő pályázatot.

A társaságok mellett az idén a munkavállalók is tehetnek javaslatot azokra a munkáltatókra, amelyek érdemesek a cím elnyerésére – közölte az OFA.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 30.

A tavalyi év végéhez képest jobban aggódnak a munkahelyükért a magyar munkavállalók

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.