Kevésbé érzik jól magukat a munkahelyükön a fiatalok
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az idei második negyedévben 39 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik megbecsültnek érzik magukat, amely a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben gondot okozhat a vállalkozásoknak – derül ki a K&H ifjúsági indexéből.
Megváltozott a dolgozó fiatalok megítélése, kevesebben érzik magukat megbecsültnek a munkahelyükön – derül ki a K&H ifjúsági indexéhez készített reprezentatív felmérésből, amely a második negyedévben többek között azt vizsgálta, hogyan érzik magukat a 19-29 éves korosztály alkalmazottként dolgozó tagjai.
A kutatás eredményei szerint 2021 második negyedévében a dolgozó fiatalok 39 százaléka érezte magát megbecsültnek a munkahelyén. Ez szignifikáns csökkenést jelent a 2020 utolsó és 2021 első negyedévében mért 48, illetve 49 százalékos eredményekhez képest. Az utóbbi két időszakban mért közel 50 százalékos arány rekordértéket jelentett a felmérés 2012 óta íródó történetében.
A megkérdezett fiatalok valamivel több mint harmada – 34 százaléka – átlagosan érezte magát az állásában, míg 16 százalékuk nem igazán érzett megbecsülést, 11 százalékuk pedig egyáltalán nem.
Az elégedett fiatalok számának csökkenése, valamint a megbecsültséget hiányolók magas – 27 százalékos – aránya egyben üzenet is a munkáltatók felé. A jelenlegi munkaerőpiaci kilátások szerint ugyanis egyre fontosabbá válik a vállalkozások, szervezetek számára az, hogy meg tudják tartani a munkaerőt. A legfrissebb hivatalos adatok szerint az idén fokozatosan csökkent az úgynevezett potenciális munkaerőtartalékba tartozók száma – ők azok, akik az üres álláshelyeket betölthetik a következő időszakban, azaz feszesebbé válhat a munkaerőpiac, több szektorban hiány alakulhat ki. A munkaerőhiányos helyzetben az alkalmazottak megtartásában a fizetés mellett fontos tényező, hogy a dolgozók mennyire érzik hasznosnak, megbecsültnek magukat – derül ki a K&H közleményéből.
(Adó Online)