Az Európai Unió Bírósága elutasította a kiküldött munkavállalók jogaira vonatkozó irányelvvel szembeni magyar és lengyel kereseteket.
Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága kedden kihirdetett ítéletében elutasította a kiküldött munkavállalók jogait megerősítő irányelvvel szemben benyújtott, megsemmisítés iránti magyar és lengyel kereseteket. Indoklása szerint ugyanis a módosított szabályozás nem sérti a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvét.
A munkavállalók kiküldetéséről szóló uniós irányelv azt biztosítja, hogy a vállalkozások a munkavállalóikat a letelepedési helyüktől eltérő tagállamban is foglalkoztathassák. Az irányelvet 2018 júniusában az uniós jogalkotó úgy módosította, hogy a kiküldetésben lévő munkavállalók számára a kiküldetés helye szerinti tagállamban érvényes foglalkoztatási feltételeket kell biztosítani és őket az e feltételeknek megfelelő díjazásban kell részesíteni.
Magyarország és Lengyelország az irányelv módosításának megsemmisítését kérte egyebek mellett arra hivatkozva, hogy a szabályok nem megfelelő jogalapon lettek elfogadva, mivel azok a szociálpolitika, és nem a kérdéses szabályok jogalapjaként megjelölt szolgáltatásnyújtás szabadsága területére tartoznak. A kereset szerint a módosító szabályok sértik a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvét.
Az uniós bíróság ítéletének indoklásban kifejtette: az uniós jogalkotó az irányelv elfogadásakor arra a jogalapra támaszkodhatott, amely többek között lehetővé teszi a szolgáltatásnyújtás szabadsága gyakorlásának megkönnyítését célzó irányelvek elfogadását. Véleménye szerint, ha valamely uniós szabályozás már összehangolta a tagállamok jogszabályait, az uniós jogalkotó nem fosztható meg attól a lehetőségtől, hogy ezt a szabályozást a körülmények változására vagy az ismeretek fejlődésére tekintettel kiigazítsa.
A bíróság szerint az uniós jogalkotó szükségesnek tarthatta, hogy az irányelvet a fogadó tagállamba kiküldött munkavállalók jogainak megerősítésével oly módon igazítsa ki, hogy a kiküldő vállalkozások és a fogadó tagállamban letelepedett vállalkozások közötti verseny méltányosabb feltételek mellett történjen.
Emellett a hosszú távú kiküldetésre vonatkozó szabályt illetően az uniós jogalkotó úgy tekinthette, hogy a tizenkét hónapot meghaladó időtartamú kiküldetés esetén az érintett munkavállaló személyes helyzete jelentősen közelít a fogadó tagállamban letelepedett vállalkozások által foglalkoztatott munkavállaló személyes helyzetéhez.
A bíróság végezetül azt állapította meg, hogy az irányelv a munkavállalók kiküldetésére vonatkozó tagállami szabályozások összehangolására szorítkozik. Azáltal, hogy előírja a fogadó tagállam kötelező szabályai szerinti munka- és foglalkoztatási feltételek alkalmazását, nem sérti a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvét.
(MTI)
