Kisokos a külföldiek hazai alkalmazásáról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A statisztikák alapján évről évre nő azok száma, akik szülőhelyük végleges, vagy ideiglenes elhagyása mellett külföldön próbálnak szerencsét. Az RSM DTM blogbejegyzése a külföldiek magyarországi munkavállalása során felmerülő bejelentési kötelezettségeket foglalja össze.


Mielőtt a külföldiek foglalkoztatásának kérdéseire rátérnék, fontos megjegyeznem, hogy a magyar előírások különbséget tesznek az Európai Gazdasági Térség (EU + Norvégia, Izland, Liechtenstein) és Svájc állampolgárai, illetve a harmadik országok állampolgárainak magyarországi foglalkoztatására vonatkozó szabályok között.

Az EU/EGT és Svájc állampolgárainak munkavállalása, a munkavállalásuk bejelentése

Az EU-s, EGT-s és svájci állampolgárok Magyarországon szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyeknek minősülnek, és a munkaerő szabad áramlásával összefüggő átmeneti szabályokról szóló rájuk vonatkozó kormányrendelet értelmében munkavállalási engedély nélkül dolgozhatnak Magyarországon.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a rendelet hatálya kiküldetés, kirendelés vagy munkaerő-kölcsönzés keretében történő foglalkoztatásra nem terjed ki.

Labour Law Summit

Sok Közép-Kelet Európai országban lépett hatályba új munkajogi kódex, valamint jelentős változásokon mentek keresztül a jogrendszerek. Tudjon meg többet a nemzetközi munkajogi helyzetről!

Neves előadók érkeznek és résztvevők várhatóak Németországból, Ausztriából, az angolszász országokból, Csehországból, Szlovákiából, Romániából, Horvátországból és a Balti-államokból.

Már lehet jelentkezni!

A fenti országok állampolgárainak tekintetében a bejelentési kötelezettség azonban megmarad, illetve a bejelentendő személyek köre tovább bővül. A foglalkoztató ugyanis köteles a foglalkoztatás helye szerint illetékes munkaügyi központnak bejelenteni valamennyi, a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy foglalkoztatását is.

A foglalkoztatás kezdő időpontját legkésőbb a foglalkoztatás megkezdésének napján, a foglalkoztatás megszűnését pedig az azt követő napon kell bejelenteni. A bejelentés nem kötött formanyomtatványhoz, így bármilyen formában meg lehet tenni, azonban tartalmaznia kell legalább:

  • a foglalkoztatottak számát,
  • a foglalkoztatottak állampolgárságát,
  • a foglalkoztatási jogviszony formáját,
  • hozzátartozó esetében a hozzátartozói jogállás megjelölését, továbbá
  • arra vonatkozó adatot, hogy a foglalkoztatási jogviszony létrejött-e, vagy megszűnt.

A bejelentés teljesítését a munkaügyi központ igazolja, és a bejelentett adatokról nyilvántartást is vezet. A bejelentési kötelezettség teljesítése, illetőleg annak igazolása nem feltétele ugyan a foglalkoztatás megkezdésének, azonban annak elmulasztása 5 ezertől 500 ezer forintig terjedő bírsággal sújtható.

Munka törvénykönyve 2012-1992

Az új Mt. és a régi Mt. szövegét a jól ismert tükrös formába szerkesztettük.

Naprakész segítséget nyújt munkajogászoknak, bíráknak, HR-eseknek, joghallgatóknak.

Most rendelje meg!

A harmadik országból származó, szabad mozgási és tartózkodási joggal nem rendelkező állampolgárok magyarországi foglalkoztatása

Minden olyan állampolgár, aki nem rendelkezik a szabad mozgás és tartózkodás jogával, azaz az Európai Gazdasági Térségen és Svájcon kívüli területről érkezik, harmadik országbelinek minősül, és Magyarországon főszabály szerint csak engedély alapján végezhet munkát.

A munkavállalási engedély iránti kérelmet a foglalkoztatónak a rendelet 1. számú mellékletében meghatározott formanyomtatványon kell benyújtania a foglalkoztatás helye szerint illetékes munkaügyi központnál. A kérelemhez csatolni kell:

  • a kirendeltség igazolását a munkaerőigény bejelentéséről,
  • a külföldinek a tevékenység ellátásához szükséges szakképzettségét igazoló okirat hiteles másolatát, valamint – ha azt idegen nyelven állították ki – annak hiteles magyar fordítását,
  • a külföldi munkaköri egészségügyi alkalmasságáról szóló orvosi igazolást, illetve ha azt idegen nyelven állították ki, annak hiteles másolatát és hiteles magyar fordítását.

A munkaügyi központ az engedélyt akkor adja ki, ha a foglalkoztató a harmadik országbeli állampolgár által ellátandó tevékenységre vonatkozóan érvényes munkaerőigénnyel rendelkezik. Ezen felül feltétel még, hogy a munkaerőigény benyújtásától kezdődően nem közvetítettek ki részére olyan kiközvetíthető magyar, vagy EGT-tagállamból származó munkaerőt, illetőleg annak hozzátartozóját, akit külön jogszabály alapján álláskeresőként tartanak nyilván, és aki rendelkezik a jogszabályban előírt, illetőleg a foglalkoztató munkaerőigényében megjelölt alkalmazási feltételekkel.

A jogszabály alkalmazása szempontjából érvényes munkaerőigénynek azt kell tekinteni, amelyet a foglalkoztató a kérelem benyújtásával egyidejűleg, vagy a kérelem benyújtását megelőzően, de hatvan napnál nem régebben nyújtott be. Ezen kívül még azt is, amelyiket hatvan napnál régebben nyújtott be, de azt legalább a kérelem benyújtását megelőzően hatvan napnál nem régebben meghosszabbította.

A munkavállaló foglalkoztatásának engedélyezéséről a munkaügyi központ dönt. Az engedély legfeljebb két évre adható, de lehetőség van a meghosszabbítására.

Vannak olyan esetek, amikor a munkaügyi központ harmadik ország állampolgára számára a munkaerő-piaci helyzet vizsgálata nélkül adja ki a munkavállalási engedélyt. Ilyen lehet például:

  • a nemzetközi szerződésben meghatározott munkaerő kereteken belül történő alkalmazás,
  • a felsőfokú oktatási intézmények, tudományos kutatóintézetek, valamint közművelődési intézmények által meghívott, nemzetközileg elismert külföldinek 10 munkanapnál hosszabb ideig tartó oktatási, tudományos vagy művészeti munkavállalási engedély,
  • a külföldi állam diplomáciai vagy konzuli képviseletének személyzete közeli hozzátartozója magyarországi foglalkoztatásához kiadott engedély, az államok között fennálló viszonosság hiányában,
  • menekültként, oltalmazottként vagy menedékesként elismert, valamint a bevándorolt vagy letelepedett jogállású személlyel legalább egy éve Magyarországon együtt élő házastárs munkavégzésére vonatkozó engedély,
  • illetve ha a foglalkoztató a munkavállalási engedély meghosszabbítása iránti kérelmet legkésőbb a munkavállalási engedély lejártát megelőző tizenötödik napon benyújtja.

A bejegyzés szerzője Pentz Edina, az RSM DTM Hungary Zrt. bérszámfejtési vezetője. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 30.

A tavalyi év végéhez képest jobban aggódnak a munkahelyükért a magyar munkavállalók

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.