Kisokos a munkába járás költségtérítéséről – II. rész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Saját tulajdonában és más tulajdonában lévő autó használata után is kaphat költségtérítést a dolgozó; kormányrendelet ismerteti, hogy mely esetekben köteles a munkáltató a munkába járás költségtérítéseként kilométerenként 9 forintot fizetni. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központjának írásából minden más esetet is megismerhet és megérthet.


Előző cikkünkben a tömegközlekedési eszközzel történő munkába járás költségtérítésének szabályait jártuk körül. A munkába járás azonban nemcsak tömegközlekedési eszközök segítségével történhet, hanem gépjármű igénybevételével is. Ezen cikk keretében a gépjárművel történő munkába járás költségtérítési szabályaira hívjuk fel a figyelmet.

1. A jogszabályi háttér

Az utazási költségtérítést, az arra való jogosultság megállapításának, igazolásának módját több jogszabály együttesen határozza meg:

2. A gépjármű fajtája

Sem az Szja törvény 25. § (2) bekezdés b) pontja, sem a Kormányrendelet nem nevesíti a gépjármű fajtáját és azt sem írja elő, hogy a gépjármű saját tulajdonban legyen. Ebből az következik, hogy a térítés mind a saját tulajdonban, mind a más tulajdonában lévő (pl. bérelt, lízingelt, kölcsönkért stb.) személygépjármű, motorkerékpár, motoros kerékpár stb. használata esetében is kifizethető. Mindemellett az is lehetséges, hogy több dolgozó által a valamelyikük tulajdonában (bérlésében, lízingelésében) lévő gépjármű együttesen használata esetében minden munkavállaló külön-külön megkapja a gépjármű költségtérítést.

3. A munkáltató térítési kötelezettsége

A Kormányrendelet 4. §-a azokat az eseteket sorolja fel, amikor a munkáltató köteles a munkába járás költségtérítéseként a kilométerenkénti 9 forint fizetésére. Ilyen eset például az,

  • ha a munkavállaló lakóhelye vagy tartózkodási helye, valamint a munkavégzés helye között nincsen közösségi közlekedés,

  • ha a munkavállaló mozgáskorlátozott, továbbá ide tartozik az az eset is,

  • ha a munkavállaló munkarendje miatt nem vagy csak hosszú várakozással tudja igénybe venni a közösségi közlekedést.

4. A munkáltató térítési lehetősége

A rendelkezés azonban nem zárja ki, hogy a munkáltató más – munkába járásnak minősülő – esetekben is alkalmazza az szja-törvény 25. § (2) bekezdés b) pontjának rendelkezését anélkül, hogy vizsgálná a munkahelyre való eljutás konkrét körülményeit. Ebben az esetben a költségtérítés fizetése a munkavállaló és a munkáltató megállapodásának függvénye. Arra azonban figyelni kell, hogy ebben az esetben a munkáltató eltérhet a 9 Ft/km költségtérítési összegtől. A költségtérítés lehet ettől kevesebb és lehet ettől magasabb összegű is, azonban ebben az esetben az utazási km x 9 Ft/km x munkában töltött napok szorzatából eredő összeget meghaladó költségtérítés nem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül. A lakóhelytávolság figyelembe vétele alapján differenciált összegű költségtérítés a munkahelyi feszültségek elkerülése miatt nem javasolt. A munkáltató azt is megteheti, hogy – a jogszabályi kötelezettséget kivéve – a gépjárművel történő munkába járás költségtérítését nem engedélyezi.

5. A dolgozói nyilatkozat

Gépjárművel történő napi munkába járás/hazautazás esetében az Szja tv. 25.§ (2) bb) szerinti 9 Ft/km adómentes költségtérítés kifizetéséhez a munkáltató köteles nyilatkozatot kérni. A km-t a munkavállaló lakóhelye és munkahelye között közforgalmi úton mért oda-vissza távolság alapján kell meghatározni. A gépjármű kilométer órájának állását a munkáltató nem ellenőrizheti, viszont szabályzatában rendelkezhet arról, hogy a Kormányrendelet által előírt kötelező térítési esetektől eltérően kizárólag saját, bérelt vagy lízingelt gépjármű használatának térítését fizeti.

6. A változó munkahely

Léteznek olyan munkakörök, amelyek nem állandó, hanem földrajzilag eltérő munkába járást igényelnek pl. egy vállalkozásnak az országban több településen van munkahelye és a dolgozó napi munkavégzése hol ehhez, hol ahhoz a telephelyhez kötődik. A kötelező és az adható költségtérítések helyes elszámolásához minden esetben rögzíteni kell, hogy az adott napon pontosan hol van a munkavégzés helye. A munkavállalót a lakóhelytől az éppen aktuális munkavégzés helyéig illeti meg a költségtérítés.

7. A költségtérítés és a cégautóadó

Az Szja tv. 25.§ (4) bekezdése alapján a magánszemély a munkahelye és a lakóhelye közötti útvonalra gépjárművel történő munkába járás címén költséget nem számolhat el. Ebből pedig az következik, hogy személygépjármű munkába járáshoz történő használata esetében a munkavállalót az 1991. évi LXXXII. törvény (Gjt.) által szabályozott cégautóadó sem terheli.

8. A csoportos személyszállítás

A munkába járás a munkáltató által biztosított csoportos személyszállítással is megvalósítható. Az Szja tv. 3.§ 63. pontja értelmében csoportos személyszállításnak minősül, ha a munkáltató a munkavégzés érdekében legalább négy munkavállaló szállításáról gondoskodik, illetve egyidejűleg négynél kevesebb munkavállaló szállítása is csoportos személyszállításnak minősülhet, ha a munkavállalók munkarendje vagy a munkahely földrajzi elhelyezkedése miatt a munkába járás, illetve a hazautazás közösségi közlekedési eszköz igénybevételével nem valósítható meg. A munkáltató által biztosított csoportos személyszállítás jövedelemadó fizetési kötelezettséget abban az esetben nem generál, ha az a munkáltató a tulajdonában (üzemeltetésében) lévő járművel, vagy kifizetőtől igénybe vett személyszállítási szolgáltatás útján valósul meg.

A cikk szerzője Sándorné Új Éva, okleveles adószakértő (GBA Consulting Kft.), a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ oktatója. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ az Adó Online szakmai partnere. 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.