KSH: nőtt a foglalkoztatottak száma


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén a február-áprilisi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 492 ezer volt, 47 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,0 százalékponttal 69,8 százalékra emelkedett – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 69 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké 18 ezerrel nőtt, míg a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma 40 ezerrel 118 ezerre csökkent.

A 15-74 éves korosztályban tavaly az augusztus-októberi háromhónapos időszakban lépte át a 4,5 milliós küszöböt a foglalkoztatottak átlagos létszáma, és azóta egyszer sem csökkent 4 millió 480 ezer alá. Az előző háromhónapos periódushoz, az idei első negyedévhez hasonlítva szinte a hibahatáron belül, mindössze 5 ezerrel kevesebben voltak állásban.

A 15-74 éves foglalkoztatottak számának 47 ezres éves összevetésű emelkedése, a munkanélküliek számának 15 ezres csökkenéséből és a munkaerőpiacra újonnan belépők 32 ezres számából eredt.

A 15-64 éves gazdaságilag aktív népesség, a munkaerőpiacon foglalkoztatottként vagy álláskeresőként megjelenők aránya 0,7 százalékponttal 72,3 százalékra emelkedett. Ebben benne van a korosztály lélekszámának 45 ezres csökkenése. A munkaerőpiacról távol maradó inaktív lakosság ebben a korosztályban 58 ezerrel csökkent egy év alatt és 1,754 millió volt a február-áprilisi háromhónapos periódusban.

A 15-64 éves férfiak körében a foglalkoztatási ráta 1,1 százalékponttal, 77,1 százalékra nőtt, a nők körében pedig 0,8 százalékponttal, 62,5 százalékra emelkedett.

A 20-64 éves korcsoportban, amelyre az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, a foglalkoztatási ráta egy év alatt 1,0 százalékponttal, 74,9 százalékra emelkedett Magyarországon. A február-áprilisi időszakban a férfiaknál 83,0, a nőknél 67,0 százalékos volt a foglalkoztatottak aránya ebben a korcsoportban.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Rejtett tartalék a munkaerőpiacon: karrierszünet után visszatérőket vár a Morgan Stanley

Szülési szabadság, hozzátartozók ápolása, betegségből való felépülés vagy éppen továbbtanulás – akármilyen okból is szakítja meg valaki a karrierjét hosszabb időre, sokaknak nem könnyű visszarázódni a munka világába. Pedig ezek az inaktív szakemberek fontos tartalékot jelenthetnek egy olyan kifeszített munkaerőpiaci környezetben, mint a mostani. A Morgan Stanley budapesti irodája immár kilencedik alkalommal hirdette meg Return to Work – Lendülj újra munkába! programját, amelynek keretében a karrierjüket bármilyen okból megszakítóknak segít visszarázódni. A 16 hetes képzésre október végéig lehet jelentkezni.