Leépítések:fura számokat mond Csepreghy
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Másképp tudják az OECD statisztikusai a számokat, mint a miniszterhelyettes – ez is kiderül Csepreghy Nándor, a miniszterelnökséget vezető miniszter helyettese ATV-nek adott interjújából, amelyben a miniszterhelyettes szerint 100-200 ezer embernek kellene távoznia a közszférából 2018-ig.
Csepreghy Nándor, a miniszterelnökséget vezető miniszter helyettese szerint 100-200 ezer embernek kellene távoznia a közszférából 2018-ig – derül ki a miniszterhelyettes ATV-nek adott interjújából.
A miniszterhelyettes a skandináv modellre hivatkozva 400 ezer főre csökkentené az állami szféra létszámát, mert szerinte a skandináv országokban csak a foglalkoztatottak 10 százaléka dolgozik a közszférában. Az OECD statisztikája szerint viszont az arány a 2,5-3,5 szerese a politikus által említettnek, Dániában és Norvégiában például csaknem 35 százalék.
Példák az áfatörvény alkalmazásához
|
Jelen kiadványunk olyan gyakorlati példatár, amely az általános forgalmi adózás területén leggyakrabban felmerülő jogeseteket és azok megoldását tartalmazza.
Megrendelés >>
|
Az interjúban a riporter 500 ezer fős közszféráról beszél, ami szerinte duplázódott az elmúlt években, a politikus egymilliósról. Valószínűsíthető, hogy a riporter a központi költségvetésből finanszírozott közszféráról beszélt (nem beleszámítva az önkormányzati forrásokat), amely jelentősen nőtt, amikor az iskolák átkerülték állami fennhatóság alá. A miniszterhelyettes pedig az egymilliós létszámba valószínűleg beleérti a közfoglalkoztatottakat és az állami cégek alkalmazottait. A hazai közszféra létszáma a közfoglalkoztatottak és állami cégek alkalmazottai nélkül nagyjából 700 ezer.