Liga: a cafeteria-szabályok akadályozzák a béremelést


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Liga Szakszervezetek szerint a béren kívüli juttatásokra vonatkozó szabályok gátat szabnak a jövedelmek növelésének – közölte a szervezet.

A szakszervezet szeretné, ha a kormány – Varga Mihály pénzügyminiszter ígéretének megfelelően – az ősz folyamán áttekintené a béren kívüli juttatások rendszerével kapcsolatos szabályozást, és legalább a foglalkoztatási, a szociális és az öngondoskodást ösztönző elemeket visszahelyezné a kedvezményes juttatások közé.

Az érdekképviselet számítása szerint a béren kívüli juttatások szabályainak változásával a munkavállalóknak biztosított 10 ezer forint után a munkáltatóknak 2018-ban 13 500 forint, 2019-ben pedig 17 800 forint költsége keletkezik.

A Liga álláspontja, hogy a cafeteria rendszer a munka világának kölcsönösen előnyös intézménye, a munkavállalók elhelyezkedéséhez, foglalkoztatásához nagymértékben hozzájárul.

A szakszervezetek véleménye szerint, ha az Országgyűlés által elfogadott szabályozás hatályba lép, akkor a munkáltatók vagy béresítik a korábbi juttatásokat, vagy megszüntetik. Ha a vállalkozók vállalják a többletköltségeket, a következő évi béremeléseknél mondhatják, hogy már emelték a béreket, és ez a szakszervezet szerint úgy történik majd, hogy a munkavállalók tényleges jövedelme semmit sem változik – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 8.

A dolgozókat frusztrálja az irodai adminisztráció

A magyarok négyötöde elégedetlen a mindennapi munkahelyi adminisztrációval, a papírmunkával és az egyéb belső folyamatok kezelésével – derül ki a TOPdesk Magyarország reprezentatív felméréséből.

2023. december 8.

Az elévülés nyugvása munkajogi igénynél

Az elévülés nyugvását kizárólag olyan körülmény okozhatja, amely ténylegesen megakadályozta a felet a követelés érvényesítésében és a fél oldalán a követelés érvényesítésével kapcsolatban önhiba nem állapítható meg – a Kúria eseti döntése.

2023. december 7.

A bíróság első fokon jogszerűnek ítélte a Volánbusznál szervezett sztrájkot, a vasútasok is béremelésért küzdenek

A Fővárosi Törvényszék első fokon jogszerűnek ítélte a Volánbusznál tervezett munkabeszüntetést; az egyelőre nem jogerős végzés alapján a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) úgy véli, hogy megkezdhető a december 10-11-re bejelentett munkabeszüntetés – közölte a szakszervezeti szövetség szerdán. Mindeközben levelet írtak a vasutasok a vezérigazgatónak: azonnali bértárgyalást követelnek.