ManpowerGroup: 3 százalékos létszámbővítést terveznek a hazai cégek Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarországon a cégek átlagosan 3 százalékkal tervezik bővíteni munkaerőállományukat április és június között.

A kutatás világszerte 43 országban zajlott, Magyarországon reprezentatív volt a felmérés, amelyben 560 munkáltatót kérdezték meg második negyedéves munkaerő-felvételi szándékairól.

A közlemény idézte Fehér Tamást, a ManpowerGroup ügyvezető igazgatóját, aki szerint az egyre szélesebb körben alkalmazott vakcinák egyelőre csak részben magyarázzák a munkáltatók pozitívabb várakozásait, legalább ennyire meghatározó, hogy a cégek már többé-kevésbé alkalmazkodtak az új normalitáshoz.

A vendéglátó szektor 6 százalékos létszámcsökkentéssel számol

A felmérésből kiderült, hogy a létszámbővítési terveket tekintve az egyes szektorok között jelentősek a különbségek: a legnagyobb, 11 százalékos felfutást a gyártás, termelésben várják, a nagy- és kiskereskedelemben 6, míg a pénzügyi és üzleti szolgáltatások tekoronavírrületén 5 százalékos a tervezett bővülés. A járványhelyzet legnagyobb vesztese továbbra is az étterem-vendéglátás szektor, ahol a következő negyedévben további 6 százalékos létszámcsökkentéssel számolnak.

munkaerő
Területileg is nagyok az eltérések: a dolgozói létszám legnagyobb mértékű, 9 százalékos növekedését a közép-magyarországi régióban, míg 5-5 százalékosat a Közép-Dunántúlon, illetve Budapesten várják. Ugyanakkor jelezték, hogy a Dél-Dunántúlon 3, Nyugat-Dunántúlon pedig 1 százalékos átlagos leépítés szerepel a tervekben.

Cégméretet tekintve nagyjából egységes a munkáltatói várakozás: mind a kis- és közepes, mind a nagy, 250 embernél többet foglalkoztató vállalatok 3-4 százalékos létszámbővítéssel számolnak. A mikrovállalkozások azonban kevésbé bizakodóak: körükben az átlagos várakozás stagnáló alkalmazotti létszámot mutat.

Előírják majd a védőoltást

A felmérésben arra is rákérdeztek, hogy tesznek-e intézkedéseket az alkalmazottak minél nagyobb átoltottsági szintjének megteremtésére. A cégek 36 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vannak ilyen terveik: 27 százalék az oltás előnyeinek bemutatásával tervezi ösztönözni az alkalmazottakat, további 2 százalék ehhez anyagi ösztönzőket is kapcsolna, 7 százalékuk pedig jelezte, hogy legalább bizonyos munkaköröknél elő is írják majd a védőoltást.

Fehér Tamás ugyanakkor a közleményben hangsúlyozta, az oltás munkakörhöz kötött előírásánál fontos tudni, hogy a jogszabályi környezetben a munkáltatók nem tehetik kötelezővé a munkavállalóik számára a védőoltást, és annak elutasítása miatt sem érheti a dolgozókat hátrányos megkülönböztetés.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 18.

PwC: a CSRD feladja a leckét a vállalatoknak

Bár a cégek többsége (63%-a) bizakodó azzal kapcsolatban, hogy felkészült lesz az EU kötelező vállalati fenntarthatósági jelentéstételről szóló irányelve, a CSRD-követelmények teljesítésére, de sokan még nem igazán tudják, hogyan – derül ki a PwC első alkalommal elkészített Global CSRD Survey kutatásából. 

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.