Megkezdődött a világ fiatal szakmunkásainak versenye Kazanyban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 45. WorldSkillsen, a szakmák olimpiájának is nevezett rendezvényen az idén mintegy 56 szakmában 1300 fiatal szakmunkás versenyez 63 országból, régióból augusztus 23-26. között a Kazany Expo nemzetközi vásárközpontban, az eredményt a zárónapon, augusztus 27-én hirdetik ki.

Magyarország hetedik alkalommal képviselteti magát a kétévente megrendezésre kerülő WorldSkills versenyen, a magyar csapatban minden eddiginél többen indulnak: 22 szakmában 24 fiatal szakmunkás.

A versenyt Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök nyitotta meg, a Kazany Arénában tartott nagyszabású gálán részt vevő delegációkat, versenyzőket, felkészítőiket köszöntve kiemelte, hogy a fiatal szakemberek nemcsak megmérettetik magukat, hanem a jövőt is képviselik.

Simon Bartley, a 82 országot, köztük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara révén Magyarországot is soraiban tudó WorldSkills szervezet elnöke a fiatalokhoz szólva rámutatott arra, hogy a szakma elsajátítása, a tudás, a kiválóság stabilitást jelent az életben, és fontos szerepet tölt be a növekedésben.

Csiszár Zsófia, a magyar csapat vezetője elmondta, hogy a magyar versenyzők többségét idén márciusban választották ki, azóta folyamatosan készülnek a versenyre. A csapatban három olyan versenyző is van, aki a tavalyi budapesti EuroSkillsen érmet szerzett, a többiek először versenyeznek.

Hozzátette, felkészülésük több elemből tevődött össze. A szakmai rész intenzív szakasszal zárult, huszonnégy héten át napi nyolc órában készültek az indulók a versenyre. Ez kiegészült mentális elemmel is, a felkészítő szakemberek több tréninget tartottak és minden versenyzővel egyénileg is konzultáltak.

A magyar versenyzőkkel szemben az az elvárás, hogy mindenki a lehető legtöbbet hozza ki a tudásából. Remények szerint lesznek magyar dobogósok, de azt hangsúlyozni kell, hogy a mostani WorldSkillsen rendkívül szoros verseny várható, egyre több ország igyekszik az élvonalhoz csatlakozni. A helyezések között nagyon kicsi különbségek döntenek majd arról, hogy ki állhat fel a dobogóra, és ki az, aki ha kicsivel is, de lemarad onnan.

Kazanyban a WorldSkills szervezet tagjai titkos szavazással úgy döntöttek, hogy 2023-ban a 47. WorldSkills versenyt Franciaország rendezheti meg Lyonban.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 19.

Budapesten elindult a fiatalokat a munkaerőpiacon segítő Ifjúsági Garancia Plusz program

Budapesten elindult az Ifjúsági Garancia Plusz program, amelynek célja, hogy a fiatalok minél rövidebb időt töltsenek munkanélküliségben, inaktivitásban vagy tanulás nélkül, illetve, hogy személyre szabott segítséget kapjanak a munkaerőpiaci helyzetük javításához – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala csütörtökön.

2024. július 16.

Munkáltatói fizetési felszólítás szabályai

A munkaviszonyból fakadó igények érvényesítésének elsődleges módja a peres eljárás, vagyis a bíróság előtti igényérvényesítés, azonban a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) lehetőséget teremt a munkáltatóknak arra, hogy – bizonyos feltételek fennállása esetén – fizetési felszólítással érvényesítsék igényüket a munkavállalókkal szemben.