Megváltozott munkaképességűek: 150 ezren dolgoznak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány intézkedéseinek és egyre bővülő támogatásainak köszönhetően 2010 óta két és félszer annyi megváltozott munkaképességű embernek van munkája – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken.

Az összegzés szerint 2010-ben még 60 ezer, napjainkban már 150 ezer megváltozott munkaképességű ember tud dolgozni. 2020-ban a kormány 43,5 milliárd forinttal támogatja azoknak a cégeknek a működését, amelyek nagy számban foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű embereket.

A felmérésekből az is kiderül, hogy a vállalatok elégedettek megváltozott munkaképességű alkalmazottjaik munkájával és egyre szívesebben foglalkoztatják őket – tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának további bővítéséről január 17-én és 18-án nemzetközi konferenciát szervez a minisztérium. Az ÉrtékPlacc elnevezésű rendezvényen az állami szektor és a versenyszféra legfontosabb szereplői találkoznak. Az innovatív konferencián részt vesz a nemzetközi hírű magyar divatcég, a Nanushka, valamint a Tisza Cipő is, mindkét cég beszállítója a magyar megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató, állami KÉZMŰ-ERFO-FŐKEFE cégcsoport. Jelen lesznek nemzetközi cégóriások (Bosch, Auchan, Audi) és magyar nagyvállalatok is (Volán, Szerencsejáték Zrt.).

A kormány 2019-től bővített járulékkedvezmény-rendszerrel ösztönzi a piaci cégeket megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására. Ez azt jelenti, hogy ilyen munkaviszony esetén a járulékot a minimálbér kétszereséig elengedi az állam. A cégek előtt – amelyek nagy számban alkalmaznak megváltozott munkaképességű embereket – október 31-ig állt nyitva az a pályázati lehetőség, amely összesen 43,5 milliárd forinttal segíti a működésüket 2020-ban. A 2019-esnél csaknem másfél milliárd forinttal nagyobb forrásra mintegy 400 akkreditált cég jelentkezhetett. A pénzből mintegy 30 ezer ember végezhet értékteremtő munkát – olvasható a közleményben.

Azt írták: 2010 óta 18 százalékról 42 százalékra nőtt e célcsoport foglalkoztatása. Jelenleg mintegy 150 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik Magyarországon, ez nemzetgazdasági szempontból is meghatározó szám és a munkaerőpiacon még legalább ennyi ember van, akit munkához lehetne segíteni – közölte a minisztérium.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 8.

A dolgozókat frusztrálja az irodai adminisztráció

A magyarok négyötöde elégedetlen a mindennapi munkahelyi adminisztrációval, a papírmunkával és az egyéb belső folyamatok kezelésével – derül ki a TOPdesk Magyarország reprezentatív felméréséből.

2023. december 8.

Az elévülés nyugvása munkajogi igénynél

Az elévülés nyugvását kizárólag olyan körülmény okozhatja, amely ténylegesen megakadályozta a felet a követelés érvényesítésében és a fél oldalán a követelés érvényesítésével kapcsolatban önhiba nem állapítható meg – a Kúria eseti döntése.

2023. december 7.

A bíróság első fokon jogszerűnek ítélte a Volánbusznál szervezett sztrájkot, a vasútasok is béremelésért küzdenek

A Fővárosi Törvényszék első fokon jogszerűnek ítélte a Volánbusznál tervezett munkabeszüntetést; az egyelőre nem jogerős végzés alapján a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) úgy véli, hogy megkezdhető a december 10-11-re bejelentett munkabeszüntetés – közölte a szakszervezeti szövetség szerdán. Mindeközben levelet írtak a vasutasok a vezérigazgatónak: azonnali bértárgyalást követelnek.