A Munkástanácsok keveslik a minimálbér és a garantált bérminimum emelését


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kevesli a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) a minimálbér és a garantált bérminimum 8-8 százalékos emelését, ennél magasabb emelésre is lehetőséget adna a szövetség szerint a gazdaság teljesítménye – mondta Palkovics Imre, a MOSZ elnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Az elnök kifejtette, hogy a 8 százalékos emelési szintben tavaly állapodtak meg, egy olyan megállapodás keretében, amelynek volt egy olyan passzusa, hogy azt újratárgyalják, ha a makrogazdasági mutatók a várttól eltérnek. A pozitív gazdasági változás ellenére a megállapodás maradt – mondta.

Palkovics Imre sajnálatosnak nevezte a munkaadók passzív hozzáállását, illetve aggodalmaikat. A munkavállalók ma már nem tüntetnek vagy sztrájkolnak, hanem elhagyják a magyar munkaerőpiacot – hívta fel a figyelmet. A magyar gazdaság további bővülésének, fenntartható növekedésének ugyanakkor egyik alapfeltétele a humánerőforrás, amely akkor marad itthon, ha megfizetik – hangsúlyozta.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 26.

Az üzleti titok és a munkáltató jogos gazdasági érdekeinek védelme

A munkáltató jogos gazdasági érdekeinek, valamint üzleti titkainak védelme szoros kapcsolatban állnak egymással. Ha a munkavállaló megsérti a titoktartási kötelezettségét, akkor a munkáltató jogos gazdasági érdekeit is sérti. A jogos gazdasági érdeket sértő és veszélyeztető magatartások köre azonban szélesebb, mint az üzleti titok megsértése.

2023. szeptember 25.

Júliusban a bruttó átlagkereset 559 100 forint volt, ez 2%-os reálbércsökkennést jelent

2023 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 559 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 385 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2023. szeptember 25.

Kirúgás Facebook-poszt miatt

Ha a közalkalmazott felperes maga tünteti fel munkáltatóját Facebook adatlapján, így saját személye közvetlenül összefüggésbe hozható a munkáltatójával. A Facebookon történt közlés tartalma miatt a közalkalmazott magatartása objektíve alkalmas lehet a munkáltató jóhírnevének megsértésére, amely magatartás megalapozhatja a jogviszony megszüntetését – a Kúria eseti döntése.