Munkahelyi képzéseket támogató program indul


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 70 milliárd forintos kormányzati programban első körben 15 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a vállalkozások október 1-jétől.

Az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató hazai mikro- és kisvállalkozásoknál dolgozók vállalati képzéséhez 70 százalékos támogatást nyújtanak, valamint a kieső munkaidőre jutó munkabér 70 százalékát is átvállalja a program. A közepes méretű vállalkozások esetében a támogatás 60, a nagyvállalatoknál 50 százalékos – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, György László sajtótájékoztatóján.

Évi 500 ezer forint is juthat egy munkavállalóra

Az államtitkár kiemelte, hogy nem ingyenpénzt kapnak a résztvevők, a munkavállalóknak tanulniuk kell, a munkáltatóknak pedig legalább egy évig tovább kell foglalkoztatniuk a vállalati képzési program résztvevőit és a bérüket is a minimálbér növekedésének ütemét meghaladóan kell emelni.

A hazai felnőttképzési rendszer megújítása is segít abban, hogy idén a magyar gazdaság növekedése meghaladja az 5,5 százalékot, valamint a magyar munkavállalóknak tartósan legyen munkája. A felnőttképzési programban egy munkavállalóra évi félmillió forint támogatás is juthat.

képzés

A programot a korábbiaknál nagyobb rugalmassággal szervezik, a vállalati igényeknek megfelelően a képzések lehetnek vállalati belső képzések, de külső képző intézményeket is igénybe lehet venni. A képzések hatékonyságát mérik majd.

György László felhívta a figyelmet arra, hogy a felnőttképzés átalakításának egyik legfontosabb eleme a pályakövetési rendszer bevezetése. Mint mondta, ebből egyebek mellett tájékozódni lehet arról, hogy milyen szakmákra van igény a munkaerőpiacon, és keresni lehet különböző képzések között.

Négy területen indulnak képzések

A sajtótájékoztatón Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: mára rekordokat ért el a hazai foglalkoztatás, de a koronavírus-járvány megmutatta, hogy a váratlan helyzetekre is fel kell készíteni a munkavállalókat.

A munkaadóknak és a munkavállalóknak is biztonságot nyújt, ha a munkavállalók több ismerettel rendelkeznek, így jobban tudnak alkalmazkodni a változásokhoz – fejtette ki az államtitkár. Kiemelte emellett: a vállalati képzési program elindításának másik fontos oka, hogy a gazdasági növekedéshez erősíteni kell a munka hatékonyságát.

A program részleteiről szólva Bodó Sándor elmondta, hogy négy területen indulnak képzések, szakmai ismeretek megszerzése mellett támogatják a kommunikációs, az információs-technológiai, valamint az alapvető nyelvi képzéseket.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.