Munkástanácsok: nagyobb béremelésre is lehetőség lenne


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A minimálbér és a garantált bérminimum 8-8 százalékos emelésénél többre is lehetőséget adna a gazdaság teljesítménye – mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke csütörtökön.

Hozzátette: tavaly a gazdasági szakértők vészjeleket láttak, ezért maradt a 8 százalékos emelési szint.

A valószínűsített gazdasági hanyatlás nem következett be, a gazdaság lényegesen jobban teljesített, így ebből a többletből – a 2018-as megállapodás értelmében – nagyobb mértékben kellene részesüljenek a munkavállalók is – jegyezte meg.

A munkástanácsok azért sem értik a munkaadók óvatoskodását, mert a kiáramló bértömeghez a munkáltatok mellett a magyar állam is hozzájárult a szociális hozzájárulási adó csökkentésével, amely a továbbiakban is folytatódni fog – magyarázta Palkovics Imre.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.