Munkavégzés a COVID elleni védőoltás megtagadása miatti fizetés nélküli szabadság ideje alatt Koronavírus


Az elsődleges célunk annak bemutatása, hogy több jogviszony párhuzamos fenntartása nem lehetetlen, ugyanakkor rendkívül alapos körültekintést igényel.

1. Problémafelvetés

A közvéleményben az utóbbi időben talán a legnagyobb visszhangot a 2021 október végén kihirdetett két azon kormányrendelet váltotta ki, amely a koronavírus elleni védőoltást kötelező felvételéről rendelkezett.

A jogalkotó ugyanis egyfelől előírta a koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező igénybevételéről szóló 599/2021. (X. 28.) Korm. rendeletben (továbbiakban: 599/2021. (X. 28.) kormányrendelet) az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak számára a koronavírus elleni kötelező védőoltás felvételét, másfelől a munkahelyek koronavírus elleni védelméről szóló 598/2021. (X. 28.) Korm. rendeletben (továbbiakban: 598/2021. (X. 28.) kormányrendelet) viszont felhatalmazta az előbbi kormányrendeletben nem nevesített – kvázi a magánszféra – munkáltatóit  arra, hogy ha úgy ítélik meg, hogy a munkahelyi egészségvédelem a munkakör és a munkahely jellegéből kifolyólag megkívánja, előírhassák a kötelező védőoltást az ott foglalkoztatottak számára.

A jelen írásunkban a terjedelmi korlátok miatt a fenti rendeletek részletszabályait nem ismertetjük (ezt a közelmúltban megjelent írásunkban tettük meg)[1], mindössze azon kérdéskörrel foglalkozunk, hogy milyen lehetőségei vannak azoknak a foglalkoztatottaknak, akik nem veszik fel a SARS-CoV-2 koronavírus elleni védőoltást annak ellenére, hogy ez a jogszabályokból fakadó, vagy a munkáltató általi elrendelés folytán kötelezettsége.

A hivatkozott kormányrendeletek ugyanis nem csak a kötelezést, hanem ahhoz kapcsolódó határozott jogkövetkezményt is tartalmaznak. Az 599/2021. (X. 28.) kormányrendelet 2. § (8) bekezdése szerint, ha az állami vagy önkormányzati intézménynél foglalkoztatott személy a védőoltást a rendelet szerinti határidőn belül nem vette fel, vagy a védőoltás felvételének ellenjavallatát megállapító orvosi szakvéleményt nem mutatta be, a foglalkoztatott részére a munkáltató fizetés nélküli vagy illetmény nélküli szabadságot rendel. A 598/2021. (X. 28.) kormányrendelet 2. § (8) bekezdése szerint, ha a foglalkoztatott a védőoltást a munkáltató által meghatározott határidőn belül nem vette fel, a foglalkoztatott részére a munkáltató fizetés nélküli szabadságot rendelhet el, kivéve, ha a foglalkoztatott a védőoltás felvétele alól orvosi ellenjavallat alapján mentesül. Az előbbi szabályokból egyértelműen kitűnik, hogy az állami, illetve önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak esetén a munkáltatónak semmilyen mérlegelési jogköre nincsen, a feltételek fennállása esetén köteles elrendelni a fizetés nélküli szabadságot. Ezzel szemben az egyéb foglalkoztatási jogviszonyokban – így különösen, de nem kizárólagosan a klasszikus munkaviszonyban – a munkáltatót elviekben mérlegelés illeti meg a tekintetben, hogy elrendeli-e a fizetés nélküli szabadságot.

2. Az 599/2021. (X. 28.) kormányrendelet és 598/2021. (X. 28.) kormányrendelet szerinti fizetés nélküli szabadság jogi megítélése

A fizetés nélküli szabadság nem új jogi intézmény. Az általános szabályok szerinti fizetés nélküli szabadságot a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 133. §-a értelmében a munkavállaló oldaláról felmerül igény esetén kell alkalmazni. Ezen túlmenően tartalmaz az Mt. számos olyan fizetés nélküli szabadságot, amely valamilyen speciális státusz fennállása esetén jár a munkavállalónak. Ilyen például a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés tartamára, valamint a munkavállaló gyermeke harmadik életéve betöltéséig – a gyermek gondozása céljából – igénybe vehető fizetés nélküli szabadság. A fizetés nélküli szabadságot hasonló feltételek mellett az Mt.-t háttérjogszabályként alkalmazó közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (továbbiakban: Kjt.), valamint emellett a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (továbbiakban: Kttv.),  a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi. CXXV. törvény (továbbiakban: Kit.) és más közszolgálathoz kapcsolódó jogszabályok is ismerik.

A fizetés nélküli szabadság jelentősége abban áll, hogy bár a felek közötti foglalkoztatásra irányuló jogviszony változatlan tartalommal fennáll, a foglalkoztatott személy nem köteles rendelkezésre állni és a munkát végezni, a foglalkoztató személynek pedig nincsen foglalkoztatási és bérfizetési kötelezettsége. Bár ez esetben nem beszélhetünk „aktív” teljesítésről, a fennálló jogviszonyra tekintettel a feleket ugyanúgy terhelik az általános magatartási követelmények megtartása, valamint azon kötelezettségek, amelyek nem kifejezetten a jogviszony teljesítéséhez kapcsolódnak.

A fenti jogszabályok bármelyike alapján igénybe vett fizetés nélküli szabadságnak ugyanakkor van egy közös társadalombiztosítási következménye. Amennyiben a fizetés nélküli szabadság nem valamely jogszabályban meghatározott speciális körülmény (például gyermekgondozás, katonai szolgálat stb.) okán kerül igénybevételre, úgy a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (továbbiakban: Tbj.) 16. § a) pontja értelmében szünetel a biztosítás a fizetés nélküli szabadság teljes tartama alatt.

Mivel a jelen írásban vizsgálat alá vett kormányrendeletek, illetőleg a Tbj. a kormányrendeletekre tekintettel nem sorolta a speciális esetek körébe azokat, akik nem veszik a fel a SARS-CoV-2 koronavírus elleni védőoltást, így az esetükben alkalmazott fizetés nélküli szabadság alatt a biztosításuk szünetel.

A szünetelő biztosítás esetén pedig a probléma abban rejlik, hogy „a biztosított személynek nem áll fenn járulékfizetési kötelezettsége és ezzel összhangban – a biztosítotti jogállásából fakadó – ellátási jogosultsága sem”.[2]

3. Létesíthető-e új társadalombiztosítás alapjául szolgáló jogviszony a fizetés nélküli szabadság alatt?

E kérdés jogi megítélésében nélkülözhetetlen annak vizsgálata, hogy a foglalkoztatott számára milyen jogviszony keretében írta elő a foglalkoztató a fizetés nélküli szabadságot. Ebben a körben a következőkben a klasszikus munkaviszony, valamint a közszférában hatályos főbb jogszabályokat tekintjük át. E jogforrások vizsgálata során pedig azt kell figyelembe venni, hogy milyen korlátozások, illetve tilalmak érvényesülnek a további jogviszony létesítésével összefüggésben. A fizetés nélküli szabadság mellett létesített további jogviszony vagy jogviszonyok ugyanis valójában azt a kérdést vetik fel, hogy hány munkaviszonya és/vagy közszolgálati jogviszonya, valamint más foglalkoztatás alapjául szolgáló jogviszonya lehet egyidőben egy adott személynek.

3.1. Munkaviszony

Munkaviszony esetén az Mt. szabályai az irányadók. Az Mt. semmilyen kifejezett tilalmat nem tartalmaz arra nézve, hogy a munkavállaló a munkaviszonya fennállása alatt létesíthet-e további munkaviszonyt, vagy más foglalkoztatás alapjául szolgáló jogviszonyt. A munkaviszonyok körében gondoljuk éppen ezért a legnehezebb a helyzetet abban az esetben, ha a védőoltás felvételét megtagadó munkavállaló fizetés nélküli szabadságra kényszerül. Ebben az esetben az általános magatartási követelmények lehetnek a további jogviszony létesítésének a korlátai, hiszen az Mt. 8. §-a értelmében a munkavállaló a munkaviszony fennállása alatt – kivéve, ha erre jogszabály feljogosítja – nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekeit veszélyeztetné. Látható, hogy az Mt. nem várja el a munkáltató jogos gazdasági érdek tényleges sérelmét, hanem megelégszik azzal, ha a munkavállaló azt pusztán csak veszélyezteti. Így értelemszerűen a munkaviszony fennállása alatt a munkavállaló – függetlenül attól, hogy a munkáltató ezt kifejezetten megtiltotta-e – nem helyezkedhet el a munkáltató versenytársánál (BH2008. 342), a munkaviszony fennállása alatt nem vállalkozhat olyan szakmai tevékenységi körben, illetve szakmai tudás felhasználásával, amelyet a munkáltatóval fennálló munkaviszony keretében szerzett meg (EBH2015.M.1.). A munkáltató ezen érdeke a joggyakorlat által teljes körű védelmet élvez, így a munkáltató jogos gazdasági érdekét sérti az a magatartás is, ha a nem a munkavállaló, hanem például hozzátartozója a munkavállalótól kapott munkahelyi ismeretek birtokában végez a munkáltató jogos gazdasági érdekét sértő tevékenységet (EBH2009. 2069.). Az idézett vállalkozási tevékenység kapcsán szintén közömbös az, hogy egyéni vagy társas vállalkozásról van-e szó, sőt az is, hogy a vállalkozás tevékenységet ténylegesen nem a munkavállaló, hanem az általa alapított jogi személy végzi (BH1996. 450.). A bírói gyakorlat tehát igen szigorú és komoly elvárást támaszt a munkavállalóval szemben, mely értelmében a munkavállaló alapvető kötelezettsége a munkaviszony fennállása alatt a munkáltató jogos gazdasági érdekét védelme. E kötelezettsége a védőoltás felvételének megtagadása miatt alkalmazott fizetés nélküli szabadság tartama alatt is fennáll, méghozzá ex lege, azaz mindenféle munkáltatói figyelmeztetés nélkül. Megjegyezzük, hogy e magatartásáért a munkavállalót külön ellenérték nem illeti meg.

Összegezve a fentieket arra juthatunk, hogy a további jogviszony létesítését, illetve a vállalkozás elindítását tervező munkavállalóknak jelentős körültekintéssel kell eljárniuk, hiszen egy konkurens munkáltatónál való elhelyezkedésük, vagy egy versenytársnak megfeleltethető vállalkozás megalapításával minden bizonnyal veszélyeztetik a munkáltatójuk jogos gazdasági érdekét, (még abban az esetben is, ha ott azért helyezkednek el, mert a munkáltatójuk egyedi döntéssel oltás beadásához kötötte a foglalkoztatást, míg a másik munkáltató ettől eltekintett). A szakirodalom álláspontja az, hogy a „jogos gazdasági érdek alatt a kialakult bírói gyakorlat értelmében azokat a szempontokat kell értenünk, amelyek alapvetően befolyásolhatják a munkáltató eredményességét”.[3]

Mivel a munkáltató jogos gazdasági érdekének védelme a munkavállaló alapvető kötelezettsége, annak megszegése az Mt. 78. § (1) bekezdés a) pont szerinti azonnali hatályú felmondást megalapozó lényeges kötelezettségszegésnek minősülhet (EBH2004. 1056.; BH2008. 342.). Amennyiben a munkavállaló magatartása nem csak veszélyezteti, de ténylegesen sérti a munkáltató jogos gazdasági érdekét, úgy a munkavállalónak kártérítési felelőssége merül fel a jogellenesen magatartásával összefüggésben felmerült, munkáltatót ért vagyoni hátránnyal összefüggésben.

A munkáltató ezenfelül joggal követelheti, hogy a munkavállaló tájékoztassa őt arról, hogy a munkaviszonya fennállása mellett milyen további tevékenységet végez. Az Mt. 6. § (4) bekezdés szerint ugyanis – többek között – a munkáltató és a munkavállaló kötelesek egymást minden olyan tényről, adatról, körülményről vagy ezek változásáról tájékoztatni, amely a munkaviszony létesítése, valamint az e törvényben meghatározott jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése szempontjából lényeges.

Érdekes kérdésként merülhet fel, hogy mi a jogi megítélése annak, ha a munkáltató – akár előzetesen – megtiltja a munkavállaló számára a további jogviszony létesítését, vagy más tevékenység végzését. Meglátásunk szerint jogszabályba ütközne az a munkáltatói magatartás, amely egyoldalúan megtiltaná a munkavállaló számára azt, hogy további foglalkoztatás alapjául szolgáló jogviszonyt létesítsen, annak ellenére, hogy az nem ütközik a munkáltató jogos gazdasági érdekébe. Az Mt. 15. § (1) bekezdés szerint ugyanis egyoldalú jognyilatkozatból csak munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott esetben származhatnak jogok vagy kötelezettségek. Mivel az Mt. mindössze a munkáltató jogos gazdasági érdekét védi, a további jogviszonyok létesítését a munkáltató más okból nem tilthatja meg.

A gyakorlatban egyre többször felmerül, hogy a felek a munkaszerződést nem csak a jogszabály által megkívánt kötelező elemekben történő megállapodással kötik meg, hanem olyan rendelkezésekben is megegyeznek, amely meghaladja a jogszabály adta kereteket. E körben meglátásunk szerint érvényes lehet az a munkaszerződésbeli kikötés, amely már előre megtiltja vagy a munkavállaló bejelentéséhez és a munkáltató engedélyéhez köti azt, ha a munkavállaló bármilyen további jogviszonyt kíván létesíteni.

Ezzel összefüggésben talán nem lényegtelen azt a jogtudományi álláspontot[4] is ismertetni, amely a munkához való jogot személyiségi jogként fogadja el. Túl azon, hogy ez egyáltalán nem elvetendő álláspont, a jelen téma szempontjából is releváns. Értelmezésünk szerint ugyanis, ha a munkához való jogot személyiségi jogként fogjuk fel, akkor az Mt. 9. § (3) bekezdés szerint arról a munkavállaló általános jelleggel előre nem mondhat le még a munkaszerződésben sem. Amíg a klasszikus magánjog – így a polgári jog – a szerződéses szabadságon nyugszik, addig a munkajogban számos korlátozás érvényesül a felek megállapodására nézve. Ilyen például az, hogy a munkavállaló a munkabérhez való jogáról vagy a fizetett szabadsághoz való jogáról előre nem mondhat le.[5]

Ha tehát a munkához való jog személyiségi jognak minősül, akkor a jogos gazdasági érdek védelme lehet az egyetlen korlátja annak, hogy a munkavállaló további foglalkoztatás alapjául szolgáló jogviszonyt létesítsen.

A munkaviszonyok körében érintőleges megemlítendő a vezető állású munkavállalók kategóriája. Az Mt. 211. § (1) bekezdése értelmében ugyanis a vezető  a törvény erejénél fogva további munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet, valamint vele szemben számos további összeférhetetlenség merül fel. A (2) bekezdés szerint ugyanis nem szerezhet részesedést – a nyilvánosan működő részvénytársaságban való részvényszerzés kivételével – a munkáltatóéval azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységet is végző, vagy a munkáltatóval rendszeres gazdasági kapcsolatban álló más gazdálkodó szervezetben, nem köthet a saját nevében vagy javára a munkáltató tevékenységi körébe tartozó ügyletet, továbbá köteles bejelenteni, ha a hozzátartozója tagja a munkáltatóéval azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységet is folytató vagy a munkáltatóval rendszeres gazdasági kapcsolatban álló gazdasági társaságnak, vagy vezetőként munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesített az ilyen tevékenységet is folytató munkáltatónál.

3.2. Közalkalmazotti jogviszony

A közalkalmazotti jogviszonyok szabályozása a leginkább a Kjt.-ben, illetve az annak háttérjogszabályaként szolgáló Mt.-ben található.

A közalkalmazottak esetében már előre érzékelhető, hogy a munkáltató jogos gazdasági érdeke nem fog jelentőséggel bírni, hiszen a közszférában történő foglalkoztatás elsősorban nem gazdasági érdekek mentén szerveződik. A közalkalmazottak esetében a további jogviszony létesítésének lehetősége attól függ, hogy a közalkalmazott vezető-e, illetőleg a további jogviszonyok a közalkalmazott közalkalmazotti munkaidejét érintik-e avagy sem. Mivel a védőoltás felvételét megtagadó közalkalmazottak fizetés nélküli szabadságra kényszerülnek, így álláspontunk szerint a közalkalmazott által létesítendő további jogviszonyok nem érintik a közalkalmazott közalkalmazotti munkaidejét.

A Kjt. 41. § (1) bekezdése értelmében a közalkalmazott nem létesíthet munkavégzésre irányuló további jogviszonyt, ha az a közalkalmazotti jogviszonya alapján betöltött munkakörével összeférhetetlen. A Kjt. 44. § (1)-(2) bekezdése szerint a közalkalmazott a munkaidejét nem érintő további munkavégzésre irányuló jogviszony létesítését – a tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység, a közérdekű önkéntes tevékenység, valamint az állami projektértékelői jogviszony kivételével – köteles a munkáltatónak előzetesen írásban bejelenteni, amely összeférhetetlenség esetén a további jogviszony létesítését írásban megtiltja.  A munkáltatónak a munkavégzésre irányuló további jogviszony létesítését megtiltó intézkedése ellen munkaügyi jogvita kezdeményezhető.

Látható, hogy a közalkalmazottat a törvény erejénél fogva előzetes írásbeli bejelentési kötelezettség terheli. Ugyanakkor az is kiolvasható a fenti rendelkezésekből, hogy a munkáltató a további jogviszony létesítését csak az összeférhetetlenség esetén tilthatja meg.

Összeférhetetlenség kapcsán személyi és a munkáltató érdekeit sértő összeférhetetlenségről beszélhetünk. Személyi összeférhetetlenség alatt azt kell érteni, ha mikor a közalkalmazott a közalkalmazotti jogviszonyon belül hozzátartozójával kerül irányítási, ellenőrzési, felügyeleti, elszámolási jogviszonyba.[6] Mivel szerintünk a közszférán belül a védőoltás felvételének elmulasztása esetén ilyen esetkör nehezen képzelhető el, ezért munkáltató érdekeit sértő összeférhetetlenségről szükséges inkább szót ejteni. Közalkalmazotti jogviszonyok tartalma az egyes területek esetén nagyon eltérő lehet. Attól függően, hogy a közalkalmazott például köznevelés, illetve a közoktatás vagy akár a szociális, illetve a gyermekvédelem területén dolgozik, számos ágazati szabály van, amely árnyalhatja az összeférhetetlenség fogalmát.

Összegezve a fentieket, a közalkalmazottak sincsenek elzárva attól, hogy a fizetés nélküli szabadságuk alatt további jogviszonyt létesítsenek, ugyanakkor ennek lehetősége az egyes ágazati szabályok ismeretében ítélhető meg.

3.3. Közszolgálati, valamint a kormányzati szolgálati jogviszonyban állók jogviszonya

A kormánytisztiviselők esetén a Kit. tételesen meghatározza az összeférhetetlenség esetköreit. A Kit. 95. § (5) bekezdése értelmében általános szabály, hogy a kormánytisztviselő további munkavégzésre irányuló jogviszonyt, ideértve más keresőfoglalkoztatást, valamint díjazás ellenében folytatott tevékenységet is – a tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység, a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony és az állami projektértékelői jogviszony (a továbbiakban együtt: gyakorolható tevékenység), továbbá a közérdekű önkéntes tevékenység kivételével – kizárólag a munkáltatói jogkör gyakorlójának előzetes engedélyével létesíthet. E rendelkezésből értelemszerűen következik, hogy a kormánytisztviselő előzetesen köteles bejelenteni és engedélyt kérni a munkáltatótól arra, hogy további jogviszonyt létesítsen. Ennek elmulasztása a kormányzati szolgálati jogviszony felmentéssel történő megszüntetését eredményezi. A további munkavégzésre irányuló jogviszonyok tekintetében irányadónak véljük a Kit. 280. § (1) bekezdés 34. pontját, mely értelmező rendelkezésként rögzíti a „további jogviszony” fogalmát. Ebben a körben hangsúlyozandó, hogy a törvény nem csak a klasszikus alá-fölé rendeltségen alapú munkavégzési kötelezettséggel járó jogviszonyokat köti a munkáltató előzetes engedélyéhez, hanem többek között a vállalkozási és megbízási szerződésen alapuló, valamint a személyes közreműködéssel járó gazdasági és polgári jogi társasági vagy egyéni cég tagjaként végzett tevékenységet is. Fontosnak véljük megemlíteni a Kit 95. § (10) bekezdés b) pontja szerinti ún. gazdasági összeférhetetlenséget[7], miszerint a kormánytisztviselő főszabály szerint nem lehet gazdasági társaságnál vezető tisztségviselő, illetve felügyelőbizottsági tag.

A köztisztviselők, a közszolgálati ügykezelők közszolgálati jogviszonyára, valamint az egyes kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők kormányzati szolgálati jogviszonyára irányadó Kttv. 85. § – a Kit. 95. §-ához hasonlóan  – elvárja a Kttv. hatálya alá tartozóktól, hogy az ott meghatározott kivételtől eltekintve munkáltatói engedélyhez folyamodjanak a további jogviszony megkötésének céljából.

4. Záró gondolatok

Összefoglalva az imént kifejtetteket okkal merülnek fel kérdőjelek egy jogban kevésbé járatos személy esetén annak vonatkozásában, hogy vajon létesíthet-e további munkavégzésre irányuló jogviszonyt a fizetés nélküli szabadsága alatt. A jelen írásunkkal az elsődleges célunk annak bemutatása volt, hogy több jogviszony párhuzamos fenntartása nem lehetetlen, ugyanakkor rendkívül alapos körültekintést igényel. Nem mellékes az sem, hogy az eredetileg fennálló jogviszonyban foglalkoztatott személy és a munkáltatója között a legnagyobb együttműködés a kívánatos. A jogszabály vagy gazdasági szférában foglalkoztatottak esetén a munkáltató a SARS-CoV-2 koronavírus elleni védőoltást kötelező felvételét ugyanis nem foglalkoztatott anyagi ellehetetlenítése céljából, hanem az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés megtartása okán írta elő. Mindenesetre a foglalkoztatottaknak és a munkáltatóknak egyaránt szükséges jogi tanácsokért a témában járatos szakemberekhez fordulniuk, mivel számos ide kapcsolódó területet nem a jogszabályok, hanem sokkal inkább a szakirodalom és a bírói gyakorlat dolgozott ki.

A fizetés nélküli szabadság ideje alatti foglalkoztatás számos kockázatot eredményezhet mind a munkáltató, mind a munkavállaló részéről. Ilyen lehet, hogy ha határozott idejű munkaviszonyt létesít a munkavállaló, mi történhet, ha a munkáltató visszavonja a fizetés nélküli szabadság elrendelését. Vagy ezen helyzet fordítottja is igaz lehet, ha a munkáltató kötelező oltásról rendelkezik és az azt fel nem vevő munkavállaló a fizetés nélküli szabadság ideje alatt számára „szimpatikusabb” munkahelyet talál, akkor a munkáltató a munkaerőpiacon hátrányosabb helyzetbe kerül. Ezen elsősorban HR szempontú aspektusok vizsgálatára külön cikkben vállalkozunk.

[1] Herdon István – Rab Henriett: Hogyan írható elő kötelezően a védőoltás a gazdasági munkaviszonyokban? Közjogi Szemle, 2021/4., 1-10. oldal https://hvgorac.hu/Hogyan_irhato_elo_kotelezoen_a_vedooltas_a_gazdasagi_munkaviszonyokban (2021. 12. 28.)

[2] Gergely Katalin – Kiss Zoltán: Kommentár a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások. Wolters Kluwer, Budapest, 2020. 16. §-hoz fűzött magyarázat

[3] Nádas György-Prugberger Tamás: Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog. Wolters Kluwer, Budapest, 2014. 85. oldal

[4] Lásd például: Kun Attila: A munkához való jog. In: Jakab András – Könczöl Miklós – Menyhárd Attila – Sulyok Gábor (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia. HVG-ORAC, Budapest, 2021. 1. o., 6. o., és 21. o. https://ijoten.hu/uploads/a-munkahoz-valo-jog.pdf  (2021. 12. 27.); Petrovics Zoltán: A biztonság árnyékában. A munkajogviszony megszüntetésével szembeni védelem alapkérdései. Doktori értekezés, ELTE ÁJK, Budapest, 2016. 283. oldal; Nádas György: Személyiségi jogok sérelme, sérelemdíj a munkaviszonyban. HR& MUNKAJOG 2014/10. 10-12. oldal

[5] Bankó Zoltán – Berke Gyula – Kiss György – Szőke Gergely László: Nagykommentár a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényhez. Wolters Kluwer, Budapest, 2019. az Mt. 1. § -ához fűzött magyarázat

[6] Tálné Molnár Erika: A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény magyarázata (1992. évi XXXIII. törvény). HVG-ORAC, Budapest, 2019. Kjt. 41-44/A. §-ához fűzött magyarázat

[7] Fülöp Tímea – Kun Attila: A kormányzati szolgálati jogviszony tartalma. In: Hazafi Zoltán – Ludányi Dávid: Kommentár a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvényhez. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapest, 2021. 293. oldal



Kapcsolódó cikkek

2022. szeptember 20.

Joggal való visszaélés tilalma

A munkajog egyik fontos alapelve a rendeltetésszerű joggyakorlás elve, vagy ismertebb nevén a joggal való visszaélés tilalma. A joggal való visszaélés lényegében olyan magatartást takar, ami látszólag megfelel a szabályoknak és jogszerűnek tekinthető, azonban figyelmen kívül hagyja az adott norma tényleges célját és társadalmi rendeltetését. Bármely jog gyakorlása csak úgy lehet jogszerű, ha egyszersmind nem ütközik a joggal való visszaélés tilalmába.