Népszavazás jöhet a minimálbér emeléséért


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A minimálbér ne lehessen a létminimumnál kevesebb – erről kezdeményez népszavazást az MSZOSZ.


Az MSZOSZ elnöke közölte: népszavazást szeretnének kezdeményezni, hogy törvény írja elő Magyarországon azt: a legkisebb jövedelem nettója ne lehessen a létminimumnál kevesebb.

Pataky Péter hangsúlyozta: a dolgozói szegénység mértéke a legelfogadhatatlanabb a szakszervezetek számára. Tarthatatlannak nevezte, hogy a 21. században tömeges dolgozói szegénységről kelljen beszélni, valamint azt, hogy az elmúlt öt évben nőtt a nettó jövedelem és a létminimum közötti különbség. Ezt csak részben enyhítette, hogy a gyerekes családok az adókedvezményeken keresztül támogatást kaptak – mondta.

A dolgozói szegénység középtávon való felszámolására a jelenleginél igazságosabb és sokkal ésszerűbb adórendszerre lenne szükség – mondta. Ahhoz, hogy a legkisebb jövedelmek nettó értéke elérje a létminimumot a szakszervezeti vezető szerint teljesítménynek megfelelő béremelés kell, valamint olyan adórendszer, amely nem sújtja számtalan különadóval a vállalkozásokat és szükséges az is, hogy legyen egy valódi progresszív személyi jövedelemadó rendszer. Pataky Péter leszögezte: a mostani egykulcsos rendszer csak azt érte el, hogy a gazdagok gazdagabbak, a szegények szegényebbek lettek és átcsoportosították a jövedelmeket alulról felülre.

A közmunkaprogramról Pataky Péter úgy vélte, hogy azzal statisztikát lehet ugyan javítani, de a program nem vezet át a valóságos munkaerőpiacra, ehelyett egyfajta szociálpolitikájává vált a kormánynak. Véleménye szerint bizonyos mértékben szükség van rá, de csodafegyverként nem lehet használni mindenre, szociálpolitikára és foglalkoztatásra is. A közmunkaprogram kiterjesztésének az az eredménye, hogy kiszorulnak a munkavállalók a rendes munkaerőpiacról, valamint a béreket is leszorítja – tette hozzá. Megjegyezte, hogy a közmunkásoknak fizetett bér elmarad a minimálbértől annak ellenére, hogy a minimálbér fogalma úgy szól, hogy Magyarország területén munkáért nem lehet kevesebbet fizetni.

Pataky Péter a szakszervezetek nyomásgyakorlásával kapcsolatban kifejtette: erős belső szervezőmunka kell ahhoz, hogy valóban akcióképesek legyenek.

Közölte: a Magyar Szakszervezeti Szövetség három konföderáció – a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége – által létrehozott egyesülés. Az integráció a terv szerint novemberben vált volna teljessé, de a SZEF nem szavazta meg a beolvadást, így megakadt a folyamat. Várhatóan jövő év február végi kongresszus zárja le az egyesülést – tette hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.