Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az alábbiakban a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: 1992. évi Mt.) hatálya alatt született olyan jogeseteket mutatunk be, amelyeken keresztül a munka díjazására vonatkozó egyes szabályok változásai nyomon követhetőek.
I. jogeset – a műszakpótlékra jogosultság meghatározása
Ebben az esetben a felperes munkavállalók keresetükben huszonöt hónapra minden második hetet figyelembe véve délután 14 óra és 19 óra közötti időtartamra délutáni műszakpótlék megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Az ítéleti tényállás szerint a felperesek az alperes áruházában álltak alkalmazásban többségében napi hat- vagy hétórás részmunkaidőben, illetve nyolcórás munkaidőben dolgoztak. Az áruház nyitvatartási ideje hétfőtől péntekig 9 órától 19 óráig tartott. A napi hatórás munkaidőben foglalkoztatottak egyik héten délelőtt 9 órától délután 15 óráig, a másik héten délután 12 órától 18 óráig, a napi hétórás munkaidővel alkalmazottak egyik héten délelőtt 9 órától 16 óráig, a másik héten 12 órától 19 óráig, a napi nyolcórás munkaidőben foglalkoztatottak az egyik héten délelőtt 9 órától 17 óráig, míg a másik héten délelőtt 11 órától 19 óráig dolgoztak.
A munkaügyi bíróság megítélése szerint az 1992. évi Mt. 117. § (1) bekezdés e) pontja értelmében a felperesek munkavégzése nem minősült több műszakos munkavégzésnek. A felperesek heti váltásban a lépcsőzetes munkakezdésre tekintettel eltérő időszakban teljesítették napi munkaidejüket, azonban az nem volt megállapítható, hogy egy napon belül egymást váltva végezték azonos tevékenységüket; ún. „ölelkezési idő” volt megállapítható, mialatt a munkaidejük egy részében együtt végezték tevékenységüket, nem egy napon belül egymást váltva.
A felperesek fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az alperest a felperesek javára az igényelt műszakpótlék megfizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, a jogi következtetéssel azonban nem értett egyet. Az Mt. 117. § (1) bekezdés e) pontjában szereplő feltételeket a másodfokú bíróság az – érintett időszakban hatályos – 93/104/EK irányelv 2. cikk 5. pontja alapján értelmezte. Megállapította, hogy megvalósult az a feltétel, hogy a munkáltató napi üzemelési ideje meghaladja a munkavállaló napi teljes munkaidejét. A másik feltétel, hogy a munkavállalók időszakonként rendszeresen végezzék azonos tevékenységüket, szintén megvalósult, a felperesek hetenként váltott műszakban dolgoztak, egyik héten délelőttös, másik héten délutános beosztással végezték munkájukat. A harmadik törvényi feltétel fennállását is megállapította, mivel a munkavállalók egy bizonyos időbeosztás szerint ugyanazon a munkahelyen akként váltották egymást, hogy az alperes a két műszakot ún. ölelkező műszak módjára váltotta. A felpereseknek így hetente különböző időben kellett munkát végezniük, egyik héten délelőtt, a másik héten pedig délután.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az első fokú ítélet helybenhagyását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felek eltérő megállapodása, illetve kollektív szerződés hiányában a felperesek munkarendje nem minősült több műszakos munkarendnek, csupán a lépcsőzetes munkakezdésre tekintettel eltérő időszakban teljesítették napi munkaidejüket.
Jogszabálysértőnek tartotta, hogy a megyei bíróság a 93/104/EK tanácsi irányelvet[1] közvetlenül alkalmazta. Az a tény, hogy a két csoport munkaideje átfedésben volt egymással, nem teszi megállapíthatóvá, hogy több műszakos munkarend alapján végeztek volna munkát, naponta egymást nem váltották.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak.
Az irányadó tényállás szerint mivel az alperes nyitvatartási (üzemelési) ideje (9 órától 19 óráig) a napi teljes munkaidőt meghaladta, a felperesek hetenként változó munkaidő-beosztásban úgy dolgoztak, hogy az egyik héten a munkaidejük nagyobb része a délelőtti műszak idejére (9–14 óra), másik héten a munkaidejük nagyobb része a délutáni műszak idejére (14–19 óra) esett. Az ilyen módon nagyobbrészt délelőtt, illetve nagyobb részt délután munkát végzők munkaideje részben egy időre esett.
Az 1992. évi Mt. 117. § (1) bekezdés e) pontja szerint több műszakos a munkarend, ha a munkáltató napi üzemelési ideje meghaladja a munkavállaló napi teljes munkaidejét és a munkavállalók időszakosan rendszeresen, egy napon belül egymást váltva végzik azonos tevékenységüket. Ez a szabályozás összhangban áll a jogerős ítéletben hivatkozott 93/104/EK irányelv 2. cikk 5. pontjával (illetve az annak helyébe lépett 2003/88/EK irányelv[2] 2. cikk 5. pontjával).
Az irányadó tényállás és az Mt. 117. § (1) bekezdés e) pontja alapján megállapítható, hogy a jogerős ítélet a felperesek munkarendjét jogszabálysértés nélkül minősítette több műszakos munkarendnek.
| HR & Munkajog |
|---|
|
|
Az alperes napi nyitvatartási ideje lényegesen meghaladta a felperesek munkaidejét, ezért a munkájukat egymást követő időben, egymást váltva is végezték attól függetlenül, hogy az egyes műszakok részben egymással egybe is estek. A felperesek műszakbeosztása hetenként változott. Fennállt tehát esetükben a rendszeresen váltakozó, és hetenként eltérő időben történő munkavégzéssel együtt járó, az életvitelt kedvezőtlenül érintő helyzet, amelyet a műszakpótlék hivatott ellentételezni. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot hatályában fenntartotta (EBH2006. 1539.).
Az Mt. hatálybalépésével a műszakpótlékra való jogosultság szabályai alapvetően megváltoztak. Egyrészt a műszakpótlékra jogosultságnak immár nem feltétele, hogy a munkavállaló több műszakos tevékenység keretei között dolgozzon. Azaz, a jogesetben szereplő munkavállalók esetében ma már nem lenne jelentősége annak, hogy a munkáltató működése megfelel-e – az időközben szintén megváltozott – több műszakos tevékenység törvényi fogalmának, amely immár csak annyit követel meg, hogy a munkáltató tevékenységének el kell érnie a heti nyolcvan órát [Mt. 90. § b) pont].
Nincsen jelentősége annak sem, hogy a munkavállalók egymást váltva végezzék munkájukat, így akár egyetlen munkavállaló is jogosult lehet műszakpótlékra, amennyiben megfelel annak a feltételnek, hogy havonta a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetének időpontja a munkanapok legalább egyharmada esetében eltér, valamint a legkorábbi és a legkésőbbi kezdési időpont között legalább négy óra eltérés van [Mt. 141. § (2) bekezdés]. Végezetül megváltozott a műszakpótlékra jogosító idő is, ugyanis a munkavállalókat a hatályos szabályozás alapján a 18 óra és 6 óra közötti időszakban végzett munkáért illeti meg műszakpótlék [Mt. 141. § (1) bekezdés].
Mindezekre tekintettel, a fenti jogesetben szereplő munkavállalók a hatályos szabályozás alapján műszakpótlékra nem lennének jogosultak, mivel a munkaidő kezdete négy óra eltérést soha nem mutat a közölt beosztásokban. Ugyanakkor, amennyiben ez a feltétel teljesülne, a munkavállalók annak ellenére jogosultak lennének műszakpótlékra, hogy a munkáltató tevékenysége nem minősül több műszakosnak, mert a napi tízórás hétköznapi nyitva tartás a heti nyolcvan órát nem éri el.
Dr. Kovács Szabolcs, a HR&Munkajog szaklap 2014/11-12. számában megjelent cikkében a rendkívüli munkavégzés ellenértékének alapbérbe foglalásásra és az alapbér kötelező módosítására vonatkozó jogeseteket is olvashat.
