Nő a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási támogatása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kétmilliárd forinttal emeli a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatási keretösszegét a kormányzat.

Jövőre már 45,6 milliárd forintot biztosít a kabinet a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását „missziószerűen végző”, akkreditált cégek támogatására – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára, Fülöp Attila az ERFO Közhasznú Nonprofit Kft. mohácsi felújított üzemének megtekintése előtt rendezett sajtótájékoztatón.

Az államtitkár szerint különösen fontos a támogatás növelése ezen a területen, hiszen a megváltozott munkaképességű emberek természetes igénye, hogy dolgozzanak, megélhetésükről otthonukban vagy bentlakásos intézményi keretek között gondoskodhassanak.

Magyarországon ma 155 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik, 2010 óta 18 százalékról 44 százalékra nőtt a foglalkoztatottságuk.

A mohácsi üzemben a Mohács-Kölked Református Társegyházközség által fenntartott Pándy Kálmán Otthon lakóinak is munkát biztosítanak.

Csizi Péter a Főkefe, a Kézmű és ERFO közhasznú nonprofit társaságokból álló cégcsoport ügyvezető igazgatója közölte: a szociális missziót teljesítő, a hazai és a külföldi piacra termelő cégeik csaknem tízezer – 85 százalékban megváltozott munkaképességű – embert foglalkoztatnak országszerte 140 telephelyen 165 üzemben, és mintegy 9000 fajta terméket állítanak elő. Céljuk, hogy az országban mindenhol, ahol arra igény van, legyen telephelyük.

A Duna-parti városban 2005 óta működő, 1600 négyzetméteres üzemben háztartási papírárut, például szalvétát, kéztörlőt, WC-papírt gyártanak a többi között a Piszke Papír Kft., a Peppy Trade Kft. és a Zento Kft. részére, emellett csomagolási tevékenységeket végeznek.

A munkavállalók nagy többsége mohácsi, de sok alkalmazott a környező településekből jár be, tömegközlekedéssel történő utazásukat a cég finanszírozza. Az üzem mellett idén létrejött 600 négyzetméteres raktárral megoldódott a jelentős helyigénnyel járó alapanyagok tárolása.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

OC: Emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után újfent emelkedő árspirál jellemezi a fővárosi ingatlanpiacot, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az első negyedéves adatokat.

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.