Nőtt a munkakeresők száma az állásportálokon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Valószínűleg az újévi fogadalmak pörgették fel év elején az álláspiacot. A munkáltatók inkább magasabb végzettséget igénylő pozíciókat hirdettek meg, míg a munkavállalók a szakképzettség nélküli állásokat keresték az első negyedévben.


Az első negyedévében is mérnökből, kiskereskedelmi eladóból és informatikai szakértőkből kerestek a legtöbbet a cégek, a hirdetéseket böngésző munkavállalók azonban más irányokban gondolkodtak – ismerteti a Profession.hu jelentését a Privátbankár. Évek óta megfigyelhető trend, hogy januárban megugranak a hirdetések és a munkakeresők számai is. A HR vezetők általában ekkor kapják meg, hogy hány új pozíciót nyit meg cégük, az álláskeresők pedig az ünnepek után állnak neki újult erővel munkát találni. Az első hónapban a legnagyobb álláskereső portálon az előző évhez képest közel megduplázódott az aktív felhasználók száma, így összesen 612 ezren kerestek új állást az újévre.

Az újévi fogadalmak eredményeként januárban közel 19 ezer, februárban több mint 22 ezer új felhasználó regisztrálta magát a Profession.hu rendszerében, ez leginkább a decemberi 7492-es számhoz mérten mutatja a piac felpezsdülését. Legtöbben az eladói, raktárosi, vagy gépjárművezetői állások iránt érdeklődtek. Emellett még mindig sokan keresik a területi képviselői és asszisztensi pozíciókat. A mérnökök a szabadszavas keresések listája alapján csak a hatodik helyen állnak, pedig a munkáltatók őket várják a leginkább.

Rodin munkaügyi rendezvények

2013.05.14. – Munkajog bérszámfejtőknek: a munka díjazása – a távolléti díj új szabályai

2013.05.23. –A munkaidő és pihenőidő új szabályai – szabadság kiadása elszámolása a gyakorlatban

„A fejvadász és munkaközvetítő cégek mellett legtöbb állást a Tesco, az IT Services Hungary és az AUDI Hungária hirdette meg”- nyilatkozta Zsédely Krisztián, a Profession.hu értékesítési vezetője. – „A legtöbb jelentkezést ennek ellenére egy édességeket forgalmazó cég kapta az egész negyedévben, a hirdetés feladására kijelölt kolléga 2442 jelentkező közül választhatta ki az új területi képviselőt. Valószínűleg ők sem számítottak ilyen hatalmas sikerre ebben a munkakörben.”

Jelentősen nőtt a részmunkaidős állást kereső felhasználók száma is a rendszerben. Decemberben alig 1400-an, míg februárban közel 3000-en néztek ilyen típusú pozíciót. Mint a többi kategóriában, a részmunkaidős hirdetések nagy részében is elmondható, hogy a hirdetők inkább a magasabb végzettséggel rendelkező, nyelveket beszélő munkavállalókat keresik.

A legtöbb felhasználó olyan munkát keresne, amelyben orosz, olasz, vagy német nyelvtudását kamatoztathatja. Szakértői szerint ez jól mutatja azt a tendenciát, hogy az angol nyelv ismerete olyannyira alapszintű elvárássá vált, hogy a legtöbben külön ezt be sem írják a rendszer keresőjébe. A felsoroltak mellett a román, a francia és a spanyol nyelvek szerepelnek kiemelt helyen a keresőszavak listáján.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.