Nyugdíjas szövetkezetek: a minimálbér a minimum


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nyugdíjas szövetkezetekben munkát vállaló nyugdíjasok fizetésének el kell érnie a minimálbér vagy a garantált bérminimum időarányos részét – mondta Kováts Balázs, a Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezet ügyvezetője.


Arra is felhívta a figyelmet, hogy ebben a foglalkoztatási formában csak öregségi nyugdíjasok, köztük a 40 éves szolgálati viszonyt követően nyugdíjba vonult női munkavállalók vehetnek részt.

Kováts Balázs szerint a kiskereskedelmi és a gyorséttermi láncoknál, a beszállító cégeknél és az egészségügyi szektorban nagy a munkaerőhiány, ezért vélhetően a nyugdíjasok ezeken a területeken tudnak majd könnyen elhelyezkedni.

A jelentkezésről elmondta, hogy az érdeklődők a szövetkezet honlapján – www.szomszedok.eu – olvashatnak további információkat, valamint itt regisztrálhatnak. Ezt követően a szövetkezet munkatársa veszi majd fel a jelentkezővel a kapcsolatot.

 

Kováts Balázs közölte: a szövetkezetet, egy konzorciumi formában működő országos lefedettségű hálózat, amely négy tájegység alapján Északi és Déli Szomszédok, Keleti Szomszédok, valamint Pesti Szomszédok elnevezésű szövetkezetekre osztható. A Pest megyei szervezet kivételével – ahol még nem fejeződött be az engedélyeztetési folyamat a cégbíróságon – az északi és a déli szervezetnél már elkezdődött a nyugdíjasok foglalkoztatása, míg a Keleti Szomszédoknál jövő héten állhatnak munkába az idősek.

A Déli Szomszédoknál eddig 500-an, az északinál pedig mintegy 80-an érdeklődtek a lehetséges állásokról.

A nyugdíjas-szövetkezetekről szóló jogszabály szerint a nyugdíjasoknak a szövetkezeten keresztül szerzett jövedelmük után sem egészségügyi, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, csupán 15 százalékos személyi jövedelemadót, ha a megkeresett összeget pénzben veszik fel. A munkavállalás mellett a nyugdíjukat is megtarthatják. Az atipikus és laza foglalkoztatási forma alkalmazására várhatóan elsősorban a kereskedelemben vagy a vendéglátásban lesz igény.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 30.

A tavalyi év végéhez képest jobban aggódnak a munkahelyükért a magyar munkavállalók

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.