Munkaügyek

2013. január 9.

Munka törvénykönyve: újévi újdonságok

2013. január 1-jén hatályba léptek az új Munka Törvénykönyvének azok a rendelkezései is, amelyeket átmenetileg 2012-ben még nem kellett alkalmazni. Az Adó szaklap 2013/1-2. számában megjelent cikk elsősorban a szabadság, a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás és a távolléti díj új szabályait tekinti át. Összefoglalónkban az átlagkerset helyett alkalmazandó távolléti díj számításával kapcsolatos változásokat emeljük ki.

2013. január 7.

Egyre kevesebben kapnak 13. havi bért

A 2011-es 14 százalékról 12 százalékra csökkent tavaly azon magyar munkavállalók aránya, akik 13. havi bért kaptak munkaadójuktól – derül ki a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.

2013. január 4.

Változatlan a munkanélküliségi ráta

Tavaly szeptember-novemberben – hasonlóan 2011 őszéhez – 10,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon a 15-74 éves korosztályban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

2013. január 3.

Mt.: finomhangolás még jöhet

Az új munka törvénykönyve (Mt.) gyakorlati működéséről szóló visszajelzések szinte kivétel nélkül megerősítették az új törvény megalkotásának szükségességét, és bár a törvény „finomhangolására” még szükség lehet, a gyakorlati tapasztalatok átfogó összegzését legalább egyéves alkalmazás után célszerű elvégezni – mondta Kardkovács Kolos, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára.

2013. január 3.

A kapcsolati háló jelentősége az álláskeresésben

A toborzás-kiválasztás lényegét tekintve az a folyamat, amelynek keretei között az állást hirdető és az állást kereső egymásra talál. Tekintve, hogy a meghirdetett állásoknak jelenleg 70 százalékát a kapcsolati hálón keresztül töltik be, kijelenthetjük, hogy a szociális háló hatékony felhasználása mind az álláskeresés, mind az álláshirdetés folyamatát sikeresebbé teszi. Lássuk részleteiben, melyik félnek milyen tereket nyit meg a szociális háló!

2013. január 2.

Idén hatnapos lesz a karácsony

Idén az összes ünnepnapunk munkanapra esik majd, azaz mind a nyolc, rögzített dátumú ünnepünk, ezen kívül a húsvét és a pünkösd egy-egy napja is hétfőre esik, így tíz nap pluszszabadságot nyernek a munkavállalók – írja a Magyar Nemzet.

2012. december 28.

Egységes támogatás jár a fogyatékosok után

Új, egységes és egyszerűbb rendszerben működik a fogyatékos és a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása jövőre; az átalakításnak köszönhetően hétezerrel nő a támogatott foglalkoztatottak száma – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

2012. december 27.

A bérpótlék új szabályai a jogalkalmazás tükrében

A bérpótlék a szokásos feltételektől eltérő és az alapbér megállapításánál figyelmen kívül hagyott munkakörülményeknek és munkafeltételeknek megfelelő különbér. A kialakult szabályozási (jogszabályi és kollektív szerződéses) gyakorlat szerint általában akkor szükséges pótlékot adni, amikor valamely munkakör olyan sajátos és szokatlan jellegzetességeket mutat, melyeket nehéz belefoglalni az időhöz vagy eredményhez kötött bérezési rendszerbe, mivel ezek a tipikus munkakörülmények figyelembevételén alapulnak. Ezért külön díjazási fajtára van szükség annak érdekében, hogy e sajátosságokat figyelembe vegyék.

2012. december 20.

Rugalmas munkaidőt szeretnének a szülők

A szülők a foglalkoztatás területén a rugalmasságot tartják a legfontosabbnak – derül ki abból a kutatásból, amelyben kisgyermekes szülőket és munkáltatókat kérdeztek meg a munkába való visszatérés akadályairól, ösztönzőiről.

2012. december 18.

A munkaerő-kölcsönzés megítélése (x)

A közelmúltbéli átfogó ellenőrzések és az új törvények azt eredményezték, hogy a nagyobb, becsületesebb, tisztább cégek maradtak a piacon, valamint a szakmai hozzáértés is kötelező eleme már az engedély kiadásának. Fizetett hirdetés.

2012. december 13.

Minimálbér van, bérajánlás nincs

Jövőre a minimálbér 98 ezer, a szakmunkás minimálbér 114 ezer forint lesz – állapodtak meg a munkaadók, a munkavállalók és a kormány képviselői. A kabinet az első félévben 11 ágazatban vállalja a minimálbér-emelés terheit. Bérajánlás nem lesz.

2012. december 12.

Egyfolytában dolgoznak a magyarok

Az OECD jelentése szerint az átlag magyar 1980 órát töltenek munkával egy évben. Ennél többet csak a görögök, a chileiek és a mexikóiak dolgoznak.

2012. december 12.

Próbanapon is jár fizetés

A próbanap intézménye számos gyakorlati és nem utolsó sorban jogi vonatkozást is felvet, melyeket érdemes minél előbb tisztázni a félreértések elkerülése érdekében.

2012. december 12.

Lájk és komment munkaidőben

„Megosztottam egy ismerősöm posztját, és már hárman lájkolták is!” Pár éve egy ilyen mondathoz még szótár vagy elmeorvos kellett volna. Anélkül, hogy elmerülnénk a szociológiai aspektusokban, a közösségi média legalább két szempontból munkajogi kérdéseket is felvet. Mit tehet a munkáltató, ha munkavállalói munkaidőben is a közösségi oldalakon lógnak? És mi a helyzet az itt megosztott, a munkáltatót érintő tartalmakkal?

2012. december 11.

Egyszerűsödik az álláskeresés adminisztrációja

Egyszerűsödnek az álláskeresők nyilvántartásba vételére, az álláskeresési járadék és a nyugdíj előtti álláskeresési segély folyósítására vonatkozó eljárási szabályok, valamint a jövőben az adómentes jövedelem határáig nem minősül keresőtevékenységnek a szociális szövetkezetben végzett munka – döntött kedden az Országgyűlés.

2012. december 7.

A védett korúak munkavállalása

Az új Munka Törvénykönyve tervezetének vitája során nagy figyelmet kaptak a közvetlenül nyugdíj előtt álló, úgynevezett védett korú munkavállalók. Ebben a bejegyzésben az ő helyzetükre vonatkozó munkajogi szabályokat foglaljuk össze, és kitérünk arra is, milyen szabályok vonatkoznak a nyugdíjkorhatár előtt folyósított nyugdíj melletti munkavállalásra.

2012. december 5.

Árthat az interjún a Facebook profil

A közösségi média munkahelyi használatának, valamit a leendő munkavállaló közösségi oldalakról elérhető adatai számos jogi kérdést vetnek fel, amelyekre a magyar joggyakorlatban még nem alakultak ki pontos válaszok. Nem árt például, ha egy állásinterjú előtt kitakarítjuk a Facebook profilunkat, mert a közzétett fotók és a lájkolt oldalak is befolyásolhatják a sikert, sőt egy esetleges munkaügyi jogvitában is lehetnek bizonyítékok a vicces fotók.