Példátlan béremelés jön Horvátországban


Horvátország történetének legnagyobb bérreformjáról döntött a kormány – jelentette be a miniszterelnök. A cél az volt, hogy a közszférában dolgozók egyenlő munkáért egyenlő javadalmazást kapjanak, és a legalacsonyabb bérek nőjenek a legnagyobb mértékben, ugyanakkor mindenhol legyenek emelések.

Horvátország történetének legnagyobb bérreformjáról döntött a kormány csütörtökön – jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő, jelezve, hogy a kabinet több olyan rendeletet fogadott el, amely alapján megemelik a köztisztviselők és közalkalmazottak bérét.

A miniszterelnök a sajtó számára is nyilvános ülésen elmondta: a bérreform több mint 240 ezer munkavállalót érint, összértéke 1,63 milliárd euró.

A cél az volt, hogy ezek a munkavállalók egyenlő munkáért egyenlő javadalmazást kapjanak, és a legalacsonyabb bérek nőjenek a legnagyobb mértékben, ugyanakkor mindenhol legyenek emelések – hangsúlyozta Plenkovic, megjegyezve, hogy döntést a példátlan válsághelyzet ellenére hozták meg.

Úgy értékelte: a kormány egyetlen megalapozott, érdemi vagy valós okot sem lát az elégedetlenségre vagy tiltakozásra – utalt a pedagógus-szakszervezet által kilátásba helyezett sztrájkra.

A kormányfő elmondta, hogy a köztisztviselői és közalkalmazotti átlagbér középfokú végzettség esetén 47 százalékkal, nettó 791 euróról 1161 euróra, főiskolai végzettséggel 975 euróról 1439 euróra, egyetemi végzettséggel pedig 1574 euróról 2013 euróra nő.

Plenkovic rámutatott, hogy a rendelet alapján a horvát hadseregben is a legnagyobb béremelés valósul meg.

Ami a tanári fizetéseket illeti, jelezte: a bérek átlagban bruttó 490 euróval emelkednek. Egy mestertanár fizetése bruttó 1821 euróról 2368 euróra, míg egy kutatótanár jövedelme 2761 euróról 3599 euróra nő.

Az egészségügyi alapellátásról elmondta: középfokú végzettséggel rendelkező egészségügyi dolgozó bruttó alapbére 1366 euróról 1468 euróra, az orvosoké 2582 euróról 2766 euróra, míg a szakorvosoké 3033 euróról 3249 euróra emelkedik márciustól.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.