PM: 40 milliárd forintra pályázhatnak fiatalok és álláskeresők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mintegy negyvenmilliárd forintra pályázhatnak a 30 év alatti fiatalok és a 30 év feletti álláskeresők, egyenként 4,5 millió forint támogatást kaphatnak új vállalkozásuk elindításra – mondta Bodó Sándor államtitkár, a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint.

A foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár közölte: a program segítségével 8000-en találhatják meg számításukat önfoglalkoztatóként, ami érdemben növelheti a vállalkozási hajlandóságot Magyarországon.

Az államtitkár a tárca közleménye szerint elmondta: az álláskeresők foglalkoztatási szintjének növelése érdekében indokolt a vállalkozói aktivitás ösztönzése, az új vállalkozások létrejöttének támogatása, képzettségük fejlesztése, a vállalkozással kapcsolatos szemléletformálásuk javítása.

A tájékoztatás szerint ma Magyarországon a legfontosabb nettó munkahelyteremtők a mikro- és kisvállalkozások, melyek közel 60 százaléka egyszemélyes vállalkozás, így önfoglalkoztató személyekből áll. A cél a teljes foglalkoztatás elérése, ami már – a nagyon alacsony munkanélküliség miatt – nem nagy tömegek bevonását jelenti a munkaerőpiacra, hanem az egyéneket kell megszólítani, lehetőséget kell biztosítani számukra a mielőbbi munkába álláshoz – közölték.

Bodó Sándor ismertette, a program teljes kerete 46 milliárd forint, ebből 6 milliárd forint támogatja a résztvevők képzését. A vállalkozások induló költségeinek támogatására 40 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből a 30 év felettiek által létrehozott vállalkozások részére 13,35 milliárd forint, míg a fiatalok által létrehozott vállalkozásokéra 26,65 milliárd forint. E két pályázati lehetőség közel 8 ezer vállalkozás elindulását segítheti elő 2022-ig, amelyből 2627 vállalkozás a 30 év felettiek, 5236 vállalkozás pedig a 30 év alattiak körében jöhet létre.

Az államtitkár leszögezte, az első szakaszhoz kapcsolódó képzések megvalósítása várhatóan a jövő év tavaszán kezdődik meg, a konkrét támogatási igények benyújtására a képzések sikeres elvégzését és az üzleti tervek elfogadását követően, várhatóan 2019 közepén nyílik meg a lehetőség.

Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke a PM közleményében elmondta: a kincstár a programot 21. századi eszközökkel és szemlélettel hajtja végre, ezért minden vállalkozni akaró személynek ügyfélkapu-regisztrációt kell szereznie, mivel a program a felületen keresztül lesz elérhető.

Az érdeklődők a www.ginop519.hu oldalon keresztül férhetnek hozzá a már élő régiós előregisztrációs felületekhez a hamarosan induló képzésekre – írták.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Eljárás a munkaviszony megszüntetése esetén

Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.

2024. május 30.

85 százalékra emelné a kormány a foglalkoztatási rátát

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági minis

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.