Randstad: 2050-re nagy munkaerőhiány lesz Európában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Randstad Flexibility@Work 2015 tanulmánya demográfiai okokra hivatkozva veri félre a harangokat.


A Randstad Flexibility@Work 2015 tanulmánya szerint a munkaképes lakosság fogyása 2050-ig nagyon súlyos munkaerőhiányhoz vezethet – írja közleményében a Randstad.

Az elemzés szerint 2030-ra már a világ 27 országa, köztük Magyarország is öreg társadalommá válik, minden ötödik lakos be fogja tölteni a 65. életévét, míg 2050-re már világszinten is a lakosság 18 százaléka, azaz minden hatodik ember tartozik majd ebbe a korosztályba. Ez azt jelenti, hogy az évszázad közepére 2010-hez képest megduplázódik az idősek népességen belüli aránya, miközben 2015 és 2030 között a munkaképes korosztály növekedési üteme a megelőző 15 évhez képest felére esik vissza. Így 2030-ra az Európai Unióban mindössze 2,6 munkaképes korúra hárul majd egy idős ember eltartása, az évszázad közepére pedig Európa lesz a legöregebb régió, és a nyugdíj a GDP 15 százalékát fogja kitenni. 

A Flexibility@Work 2015 megállapításai szerint középtávon a migráció akadálymentesítése, a szabad munkaerő-áramlás, valamint a foglalkoztatási mutatók javítása, a részvételi arány növelése – így az idősek, nők és friss diplomások bevonása – segíthetik az egyensúly helyreállítását, hosszú távon ugyanakkor szükség van a termelékenység és a munka hatékonyságának növelésére.

Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex

– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban

– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a

– Vacsora-kódex

Rendelje meg most >>

A cég szerint a rugalmas foglalkoztatási formák jelenthetik az egyik megoldást a kialakuló munkaerőhiánnyal szemben azáltal, hogy növelik a cégek hatékonyságát: a vállalatok gyorsan tudnak alkalmazkodni a piaci változásokhoz, emellett lehetőségük nyílik arra, hogy véglegesítés előtt felmérjék a munkaerő képességeit, így hosszú távon a legrátermettebb munkatársakat alkalmazzák.

Egyes szociológusok azonban arra figyelmeztetnek – erre a cég közleménye nem tér ki -, hogy a terjedő ideiglenes munkavállalási formák stressztől szenvedő,  frusztrált és indentitás nélküli tömegeket hoznak létre – mint arra például Guy Standing figyelmeztet A prekariátus című könyvében


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.