Rekord alacsony a munkanélküliség


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tavalyi utolsó negyedéveben 3,8 százalékos volt a munkanélküliség.


A tavalyi negyedik negyedévben a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 30 ezerrel, 175 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,8 százalékosra csökkent. Ezzel az egy hónappal korábban elért rekord alacsony szinten maradt a ráta – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A tavalyi év egészét tekintve a munkanélküliek létszáma átlagosan 192 ezer volt, 43 ezerrel kevesebb, mint 2016-ban. A munkanélküliségi ráta éves átlagban 4,2 százalékos, értéke 1,0 százalékponttal volt alacsonyabb az előző évinél.

A 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája a negyedik negyedévben 1,4 százalékponttal, 10,2 százalékra csökkent, de a munkanélküliek egyötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 éves legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,4 százalékponttal, 3,4 százalékosra, az 55-64 éveseké  1,2 százalékponttal, 2,7 százalékra csökkent.

A munkanélküliség átlagos időtartama 15,6 hónapra csökkent; a munkanélküliek 40,0 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélküli volt.

A 15-74 éves férfiak körében 27 ezerrel, 83 ezerre csökkent a munkanélküliek száma, munkanélküliségi rátájuk pedig 1,1 százalékponttal, 3,3 százalékosra mérséklődött. A női munkanélküliek száma mintavételi hibahatáron belüli mértékben, 92 ezerre, a munkanélküliségi ráta pedig 0,1 százalékponttal 4,4 százalékra mérséklődött.

A KSH közölte azt is, hogy a negyedik negyedévben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 447 ezer volt, 36 ezerrel, 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. 2017. egészében a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 421 ezer volt, amely 70 ezerrel haladta meg a 2016. évit. A foglalkoztatási ráta a 15-64 évesek körében – továbbra is rekordszintű – 68,2 százalék volt, 1,6 százalékponttal magasabb az előző évinél.

(MTI)

[htmlbox mt_kommentar]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. október 8.

MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró

Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.

2024. október 8.

A munkáltatói utasítás írásba foglalása

A munkavégzés során gyakran felmerül a kérdés, hogy a munkáltató által közölt utasításokat minden esetben szükséges-e írásban rögzíteni vagy elegendő, ha azok csak szóban hangzanak el. A szóbeli utasítás sokszor kézenfekvőbb, kevesebb adminisztrációval és ráfordított idővel jár, mintha a munkáltató mindent írásban rögzítene. Azonban mind a szóbeli, mind az írásbeli utasítási formának megvannak a maga előnyei és hátrányai a munkaviszony keretein belül, így minden helyzetben megtalálható a megfelelő forma.

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.