Rekordot döntött a Szép-kártya


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A feltöltést és a költéseket tekintve is rekord eredményeket ért ez júliusban a turizmus motorjának számító Szép-kártya – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

A júliusi friss adatok szerint a Szép-kártya feltöltések 36 százalékkal, (28,6 milliárd forint), míg a költések 54 százalékkal (53,9 milliárd forint) emelkedtek a tavaly júliusihoz képest.

Az első hét hónapban a feltöltések összege megközelítette a 227 milliárd forintot, ami az előző évhez képest 30 százalékos, 2019-hez képest pedig 55 százalékos bővülést jelent, a Szép-kártyával történő fizetések viszont még ennél is dinamikusabban emelkedtek.

A közlemény szerint 2020 első hét hónapjához viszonyítva 61 százalékkal költöttek többet a Szép-kártyákról (összesen 202,4 milliárd forintot), 2019 azonos időszakához képest pedig kétszeres volt az összeg.

szép-kártya

Közölték, hogy idén júliusban a költések 59 százaléka a vendéglátás, 30 százaléka pedig a szálláshely alszámláról történt, míg a szabadidő zseb részesedése 11 százalék volt.

A Szép-kártya egyszer már bizonyított, most pedig az újraindításban van kiemelkedő szerepe – fogalmazott az MTÜ, hozzátéve, hogy a belföldi forgalom a nyári főszezonban stabilan helyreállt, a vidéki Magyarország reneszánszát éli. A kártya népszerűségéhez hozzájárultak a kedvező szabályok is, melyek alapján csaknem felére csökkentett adóteher mellett megduplázódott a munkavállalóknak adható összeg, az alszámlák pedig szabadon átjárhatók, vagyis a felhasználó arra fordíthatja a kártyán összegyűlt összeget, amire leginkább szeretné. Mindez komoly segítség a vállalkozóknak és a turizmus-vendéglátás szektorban dolgozóknak – olvasható az MTÜ közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.