Rendvédelem: 30 százalékos béremelés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hivatásos állomány mintegy 64 ezer tagja idén július elsejével átlagosan 30, majd 2016. január elsejétől – évente átlagosan 5-5 százalékos – összesen 50 százalékos – bérfejlesztésben részesül 2019. január 1-jéig.


A BM  közleményében azt írta: a kormány döntésének megfelelően megkezdődött a rendvédelmi szervek hivatásos állománya szolgálati viszonyáról szóló törvény tervezetének előzetes szakmai véleményezése. A  rendvédelmi szervek hivatásos állományú dolgozóinak jogállását rendező új szabályozás megalkotásával július elsejével megkezdődik az e területeken foglalkoztatottak többlépcsős bérfejlesztése is. Az idei költségvetés tartalmazza a fegyveres és rendvédelmi dolgozók életpályarendszerének bevezetéséhez kapcsolódó többlet juttatások, valamint az azokhoz kapcsolódó, munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó fedezetét.

Az életpályamodell alapján a hivatásos állomány mintegy 64 ezer tagja idén július elsejével átlagosan 30, majd 2016. január elsejétől – évente átlagosan 5-5 százalékos – összesen 50 százalékos – bérfejlesztésben részesül 2019. január 1-jéig.

A BM kiemelte: az új illetményrendszer további célja, hogy a jelenlegi bonyolult pótlékrendszert átláthatóbb rendszer váltsa fel. Ennek megfelelően az illetmény beosztási illetményből, szolgálati időpótlékból és hivatásos pótlékból áll majd. A teljesítményt az egyén és a szervezet teljesítményértékelésének eredményét figyelembe véve teljesítményjuttatás formájában ismerik majd el.

A tervezet értelmében az új törvény bevezetésével megtörténik a hivatásos állomány tagjainak végleges besorolása. Az új besorolással és szükség szerint további, egyéni korrekciós intézkedéssel valamennyi állománytag részére biztosított lesz az átlagosan 30 százalékos illetményemelkedés – írták.

A BM a közleményben kitért arra is, hogy a kormányzati szolgálati, hivatásos szolgálati, hivatásos és szerződéses katonai jogviszonyban foglalkoztatottak lakhatási támogatásának új rendszerére az év végéig, megtakarítási célú állami biztosítási rendszerének kialakítására pedig a jövő év végéig készül javaslat a kormány részére.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Munkajogi kisokos a túlóra szabályairól

Alighanem mindenki számára ismerősen cseng az a kifejezés, hogy túlóra. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb munkahelyen előfordul, hogy tovább bent kell maradni, vagy végül akkor is be kell menni dolgozni, amikor eredetileg pihenőidő telt volna. Gyakorisága ellenére a túlmunka, vagyis a rendkívüli munkavégzés elrendelésének, díjazásának szabályaival sokszor mégis kevésbé vannak tisztában – nemcsak a munkáltatók, sokszor maguk a munkavállalók is. Az alábbiakban ezért összeszedjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.