Szakszervezetek: 9 százalékkal emelnének


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szakszervezetek egységes célja, hogy 2016. január 1-jétől a minimálbér érje el a bruttó114 500 forintot.


 Négy nagy szakszervezeti tömörülés egységesen a minimálbér 9 százalékos és a garantált bérminimum 13 százalékos emelését támogatja – közölte Palkovics László, a Munkástanácsok elnöke az érintett szakszervezetek hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.

A kezdeményezést a Munkástanácsok Országos Szövetsége mellett a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) is támogatja.     

Kordás László, a MaSzSz elnöke elmondta: a szakszervezetek egységes célja, hogy 2016. január 1-jétől a minimálbér érje el a bruttó114 500 forintot, a garantált bérminimum pedig a bruttó 138 ezer forintot.     Palkovics László kiemelte: a jelenlegi alacsony munkabérek nemcsak a társadalmi igazságtalanság hordozói, hanem a gazdaság további növekedését is gátolják. Hozzátette: a munkabérek növelése a munkaerő kivándorlás folyamatát is lelassítaná. 

A Munkástanácsok elnöke közölte, hogy egy szakmai konferencia előzte meg a sajtótájékoztatót, ahol a résztvevő közgazdászok arra hívták a figyelmet, hogy a keresetek nettó értékének növekedése a bérekre rakodó adó és járulékterhek csökkentése révén is megvalósítható.

Navigátor Adózás modul

Az Art. Navigátor és az Áfa Navigátor csomagban, 10% kedvezménnyel.

A navigátorok a jogi eljárásokat a kezdeményezéstől a lezárásig folyamatábrákkal követik végig, a kapcsolódó anyagok (jogszabályok, Nav-állásfoglalások, nyomtatványok) egy kattintással elérhetőek.

Megrendelés >>

A MaSzSz elnöke úgy tudja, a bérfelzárkóztatás kérdésével december 2-i ülésén foglalkozik a kormány, véleménye szerint utána derülhet majd ki, hogy a kormányzat hajlandó-e támogatni a szakszervezetek javaslatát vagy sem.  Kordás László arról számolt be, hogy a szakszervezetek egységesen egy több éves bérfelzárkóztatási programot javasoltak a kormánynak, ennek célja, hogy a minimálbér nettó értéke érje el a létminimum szintjét. A MaSzSz elnöke úgy fogalmazott: ez a célkitűzés teljesíthető, és ami még fontosabb, a programcsomag elfogadása esetén a kormány 880 ezer ember életminőségén tudna javítani.

Kuti László, az ÉSZT elnöke elmondta, hogy mindenben támogatják a Munkástanácsok és a MaSzSz törekvéseit, azonban azt is szeretnék elérni, hogy a minimálbér-emelés a közalkalmazotti bértábla mellett a köztisztviselői bértáblára is legyen hatással.         

Földiák András, a SZEF elnöke pedig megjegyezte: a szervezetek legfőbb követelése egy olyan átfogó bérrendezés kidolgozása, amely minden gazdasági ágazatra egyaránt vonatkozik.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.