Századvég: jó irány a mobilitás támogatása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A lakhatási támogatás a munkavállalók többségét valóban ösztönözné arra, hogy lakóhelyétől távol vállaljon munkát – derült ki a Századvég Gazdaságkutató Zrt. megrendelésére készített közvélemény-kutatásból. A válaszadók szerint a mobilitást a bértámogatás is növelné.


A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a kormány a jövőben az álláskeresők más régióbeli munkába állását lakhatási támogatással segítené – derül ki a gazdaságkutató közleményéből.A Századvég megrendelésére ez év májusában készült közvélemény-kutatás egyrészt megerősítette a mobilitás alacsony szintjére vonatkozó korábbi kutatásokat, másrészt kiderült belőle, hogy a magyar lakosság döntő többsége támogatná a mobilitás növelésének irányába tett kormányzati lépéseket.

A válaszadók szerint a munkaerő mobilitása leginkább jelentős bértámogatással, valamint bérlakással, illetve bérlakás-támogatással növelhető. A megkérdezettek csaknem háromnegyede nyilatkozott úgy: személy szerint ösztönzőleg hatna rá, ha az állam bérlakás-támogatás útján segítené őt abban, hogy a lakóhelyétől távol vállaljon munkát. Kiderült ugyanakkor, hogy egy alacsonyabb összegű bértámogatást a válaszadók kevésbé gondolnak ösztönzőnek, mint egy bérlakás-támogatást.

A Századvég szerint az adatok azt jelzik, hogy a lakhatási támogatás hatásos szakpolitikai eszköz az álláskeresők mobilitásának növelésére. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a mobilitás növelése csak akkor hozhat látványos foglalkoztatás-bővülést, ha a beruházások révén a munkakereslet is emelkedik.

A gazdaságkutató közleményében kiemeli: a magyar munkavállalók mobilitása érdemben elmarad a nyugat-európai államoknál regisztrált szinttől, ami komoly akadálya a foglalkoztatás bővülésének. A problémát korábban az Európai Bizottság is külön kiemelte a Magyarországgal foglalkozó anyagaiban.

A Századvég szerint a kereslet és a kínálat földrajzi összekapcsolását célzó, az álláskeresői mobilitást erősítő kormányrendelet-tervezet hatékony eleme lehet a foglalkoztatás ösztönzését célzó aktív munkaerő-piaci intézkedéseknek.A telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást május 23. és 28. között végezték ezer, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személy megkérdezésével. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 13.

A munkáltatók 37 százaléka tervez létszámbővítést a harmadik negyedévben a Manpower feljegyzése szerint

A magyarországi munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni munkaerőkeretét a harmadik negyedévben, az előző negyedévben mért 31 százalék után, a leépítést tervező cégek aránya ugyanebben az időszakban 23 százalékra emelkedett 22 százalékról – derül ki a Manpower Magyarország csütörtökön közzétett negyedéves munkaerőpiaci előrejelzéséből.