Szeptemberben 3,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta


A munkanélküliek száma 2023 szeptemberében 191 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalék volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 2023. július-szeptemberi időszakban a 15-74 éves munkanélküliek száma 22 ezerrel, 200 ezerre, míg a munkanélküliségi ráta 0,4 százalékponttal, 4,1 százalékra nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A férfiak körében a munkanélküliek száma 104 ezer volt, munkanélküliségi rátájuk 0,2 százalékponttal, 4,0 százalékra emelkedett. A nőknél a munkanélküliek száma 96 ezer volt, munkanélküliségi rátájuk 0,6 százalékponttal, 4,2 százalékra növekedett.

A 15-24 éves munkanélküliek száma 40 ezer, munkanélküliségi rátájuk 12,4 százalék volt. Az összes munkanélküli 19,8 százaléka ebből a csoportból került ki. A 25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,4 százalékponttal, 3,6 százalékra emelkedett, míg az 55-74 éveseké gyakorlatilag nem változott, 3,1 százalék volt.

A munkanélküliségi ráta Dél-Dunántúlon volt a legmagasabb (6,8 százalék), Budapesten pedig a legalacsonyabb (1,9 százalék). A ráta értéke az előző év azonos időszakához képest a legnagyobb mértékben Dél-Dunántúlon nőtt (2,1 százalékponttal), míg a fővárosban – egyedüliként a régiók közül – érdemben csökkent (0,8 százalékponttal).

A munkakeresés átlagos időtartama 9,3 hónap volt, a munkanélküliek 36,9 százaléka legalább egy éve keresett állást. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (https://nfsz.munka.hu/) a nyilvántartott álláskeresők létszáma szeptember végre 4,4 százalékkal, 228 ezer főre csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.