Szerdától igényelhető a munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Vállalkozások munkaerő támogatása program kibővítésével legfeljebb 9 hónapon át kaphatnak állami hozzájárulást az alacsony végzettségű álláskeresőt foglalkoztatók. Szerdától nyújthatók be az igénylések a 90 napos munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatásra – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A minisztérium közleményében az államtitkár kiemelte: a regisztrált álláskeresők száma már 250 ezer közelébe csökkent Magyarországon, ami a tavaly nyári mélypont óta mintegy 130 ezres mérséklődésnek felel meg.

A program bővítésével az alacsony iskolai végzettségűek után összesen kilenc hónapig kaphatnak bértámogatást a vállalkozások. Ennek fejében vállalniuk kell, hogy teljes vagy legalább napi 4 órás részmunkaidőben foglalkoztatják a kevésbé képzetteket. Az első három hónapban a vállalkozásnak minimum 120 órányi, szakmai ismeretre irányuló képzésben kell részesítenie az álláskeresőt, amihez külön támogatás nem jár. A képzés lehet saját erőforrásra alapozó belső, de megvalósulhat külső szolgáltató (felnőttképző) bevonásával is. A teljes állomány figyelembe vételével tíz munkavállalóig egyszerre legfeljebb két álláskereső, tíz fő felett az összes létszám maximum 30 százaléka után fizethető ki a 90 napig folyósítható munkatapasztalat szerzési támogatás. Mértéke a foglalkoztatót terhelő bruttó bér és a szociális hozzájárulási adó 100 százaléka, de teljes munkaidő esetén legfeljebb a megállapításkori minimálbér és annak szociális hozzájárulási adója. A munkáltató ezt követően a 6 hónapon át járó Vállalkozások munkaerő támogatását is igényelheti az álláskereső után. A munkabér a képzési időszakhoz képest nem csökkenhet.

munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatásA támogatási kérelmeket 2021. szeptember 15-től lehet benyújtani az alkalmazni kívánt személy lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes, állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz. További részletes információk a munka.hu oldalon találhatók.

Bodó Sándor a közlemény szerint kifejtette: „folyamatosan nő, már 4,7 millió fő fölé emelkedett a foglalkoztatottak száma Magyarországon. Az elsődleges munkaerőpiac is csúcsokat dönt, a rendszerváltás óta nem dolgoztak olyan sokan a versenyszférában, mint most. A tartós javulás a sikeres válságkezelésnek köszönhető, a kormány gazdaságvédelmi és újraindítási intézkedései érdemben segítették a fellendülést, a munkahelyek megvédését. Október elsején elindul az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató hazai mikro- és kisvállalkozások munkahelyi képzéseit első körben 15 milliárd forintos keretösszeggel támogató program is”.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.