Szigorodhatnak a vendégmunkások foglalkoztatásának szabályai


A magyar munkavállalók és családjaik minél erőteljesebb védelme érdekében tovább szigorodhatnak a vendégmunkások foglalkoztatásának szabályai. Hamarosan megkezdődik azon rendelettervezet társadalmi egyeztetése, amely – a magyar munkahelyek és a hazai munkaerőpiac védelme mellett – tovább segítheti az álláskeresők által igénybe vehető képzések megszervezését, ezzel érdemben hozzájárulva a hazai munkaerő-tartalék mozgósításához és az aktivitás további növeléséhez – jelentette be csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A közlemény tájékoztatott arról, hogy a tervezet értelmében – amely a kormányzati portálon hamarosan elérhetővé válik – egységessé válhatnak a munkavállalási engedélyek esetében alkalmazott szankciók, vagyis az engedély iránti kérelmet minden olyan esetben el kell utasítani, ahol a munkáltatóra a kérelem benyújtását megelőző egy éven belül munkaügyi vagy munkavédelmi bírságot szabtak ki.

A tervezet alapján az engedély kiadása elutasítható lenne akkor is, ha a munkáltató alaptalan feltételekkel elzárkózik a magyar munkavállaló foglalkoztatásától, vagy rosszhiszemű magatartást tanúsít a közvetítési eljárások során.

A visszaélések elkerülése érdekében, a magán munkaközvetítők számára ezentúl tilos lesz az Európai Unión kívülről érkező, harmadik országbeli állampolgárok közvetítése.
Az NGM kifejtette: a hazai munkaerő-tartalék aktivizálásához és a vállalkozások munkaerőigényének minél erőteljesebb kielégítéséhez nélkülözhetetlenek a tényleges munkaerőpiaci igényeknek megfelelő képzések.

A tervezet ennek megfelelően a képzés-kínálatot sokkal erőteljesebben a gazdaság és a munkaerőpiac igényeihez igazíthatja. Az ösztönző-rendszer könnyítheti a képzések megszervezését, bővíti az álláskeresők számára elérhető, az élethelyzetükhöz és a munkaerő-piaci kereslethez egyaránt igazodó képzés-kínálatot.

Az új elemek bevezetésével egyszerűsödhet a megfelelő képzések kiválasztása, az eddigiekhez képest több támogatási lehetőséget is be fognak vezetni az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak képzésben való részvételének ösztönzése érdekében.

Az NGM közleményében kiemelték: a kormány számára a magyar munkaerő és a magyar munkahelyek védelme az első, ezért Magyarországon továbbra is csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni.
A kormány megvédi a magyar családokat és a magyar munkahelyeket, ezért a jogszabályok értelmében külföldi munkaerő alkalmazására továbbra is kizárólag csak akkor kerülhet sor, ha magyar munkaerővel már nem tölthetők be az üres álláshelyek.

A kormány a jövőben is a magyar munkavállalók, családok és a magyar munkahelyek védelmét szem előtt tartva, a kellő szigorral fogja alakítani a vendégmunkások foglalkoztatásának hazai szabályozását – fogalmazott az NGM.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 9.

Az EU-n túlról érkező vendégmunkások segítették a Pensum Group profitjának növekedését

A kihívásokkal teli üzleti környezet ellenére közel harmadával, 5 milliárd forint közelébe tudta növelni árbevételét a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group 2023-ban. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat az inflációs nyomás, a növekvő költségek ellenére 136 milliós üzemi eredmény mellett 74 millió forintos adózott nyereséggel zárta a tavalyi évet, és tőzsdére lépése óta először osztalékot is fizethet. A Pensum Group bővülésére kedvezően hat, hogy minősített munkaerő-kölcsönzőként növelte a harmadik országbeli munkavállalók számát a kapcsolódó szabályozási lehetőségek között, és ennek a területnek a további dinamikus növekedésére számít, így árbevétele és nyeresége tovább bővülhet 2024-ben – áll az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.
2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
2023. július 3.

Ezt érdemes tudni a vendégmunkások hazai foglalkoztatásáról szóló törvényről

Az Országgyűlés tavasz ülésszakának végeztével 2023. július 23-án kihirdetésre került a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló törvény, mely a vendégmunkás jogszabályi fogalmát megalkotva, új tartózkodási engedély típust bevezetve tovább szabályozza a munkavállalási szándékkal Magyarországra érkező harmadik országbeli állampolgárok helyzetét. Írásunkban azt elemezzük, hogy miben jelent újdonságot a vendégmunkás-tartózkodási engedély, valamint megvizsgáljuk, hogy milyen könnyítést jelenthet a magyarországi foglalkoztatók számára az új szabályozás.