Szolidaritási sztrájkra készül a PDSZ


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szolidaritási sztrájkot tervez december 5-ére a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a szociális ágazatban dolgozókért – jelentette be a PDSZ elnöke hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján.


Mendrey László közölte, a PDSZ országos választmánya pénteken úgy döntött, hogy a december 5-én megtartandó szociális ágazatbeli sztrájk idejére szolidaritási sztrájkot szervez. Arra hívják a közoktatásban dolgozókat, hogy ehhez csatlakozzanak reggel nyolc órától kilencig – tette hozzá.

A sztrájk meghirdetésének okai között említette a szociális szférában tapasztalható „lehetetlen munka- és bérkörülményeket”.

A szolidaritási sztrájk meghirdetésével azt is szeretnék megmutatni az országnak, hogy „nem sikerül kiölni a magyar emberekből, a szakszervezetekből, a munkavállalókból az együttérzést” – fogalmazott Mendrey László.

 

Ismertetése szerint a szolidaritási sztrájk lebonyolítása „egyszerűbb mint egy hagyományos értelemben vett pedagógus sztrájké”. Mindössze egy bejelentéssel kell élniük az érintett munkáltatók felé, és azonnali tárgyalásokat kezdeményeznek az esetlegesen szükséges, még elégséges szolgáltatás kérdésében – közölte.

A Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) november 10-én közölte: országos szervezésű sztrájkot hirdet december 5-ére a szociális ágazatban dolgozókért.

A sztrájk elsődleges célja, hogy elérjék: november 12-e, a szociális munka napja fizetett munkaszüneti nap legyen, és január elsejétől 30 százalékkal nőjön az ágazatban dolgozók keresete – közölte akkor az MKKSZ az MTI-hez eljuttatott közleményében. Abban arra is kitértek, hogy a szociális területen már most is nagy a regisztrált munkaerőhiány, az alacsony keresetek miatt pedig egyre nehezebb munkavállalókat találni, így a szociális területen dolgozók napi 10-12 órát dolgoznak, miközben a felelősség és a teher egyre nagyobb rajtuk.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 30.

A tavalyi év végéhez képest jobban aggódnak a munkahelyükért a magyar munkavállalók

Előző évhez képest minimálisan ugyan, de kissé visszaesett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. Az első negyedévben végzett felmérésből az is kiderül, hogy egy év alatt érzékelhetően lecsökkent az az időtáv, amelyet a megkérdezettek szerint a háztartásuk át tudna vészelni egy esetleges állásvesztés esetén.