Távolléti díj – mikor és mennyi jár?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Munka Törvénykönyve korábbi szövege még az átlagkereset fogalmát használta azokra az esetekre, amelyek díjazását a jelenleg hatályos Mt. már távolléti díj néven definiálja – írja az RSM blogja. Az alábbiakban áttekintjük, hogy mikor kell egy munkavállalónál távolléti díjat számolni és hogyan kalkulálandó ennek összege.

 


Távolléti díj akkor jár, ha…

Munkabér helyett távolléti díj illeti meg a munkavállalót például a következő esetekben: 

  • a szabadság tartamára,
  • a kötelező orvosi vizsgálata tartamára, 
  • a véradáshoz szükséges legalább négy óra időtartamra, 
  • a szoptató anyát a szoptatás első hat hónapjában naponta kétszer egy, ikergyermekek esetén kétszer két órára, a kilencedik hónap végéig naponta egy, ikergyermekek esetén naponta két órára, 
  • hozzátartozója halálakor két munkanapra,
  • bíróság vagy hatóság felhívására, vagy az eljárásban való személyes részvételhez szükséges időtartamra, ha tanúként hallgatják meg,
  • felmondási idő azon tartamára, amelyre a munkavégzés alól felmentették.

A távolléti díj a számítási alapja a betegszabadság tartamára járó díjazásnak is, ekkor a távolléti díj hetven százaléka jár a munkavállalónak.

A munkavállalót a távolléti díjon felül bérpótlék is megilleti, ha a munkaidő-beosztása alapján arra az időszakra – pl. amíg vért adott, vagy amíg tanúskodott a bíróságon – bérpótlékra lett volna jogosult.

A távolléti díj kiszámítása

A távolléti díj számítás lényege a következő:

  • a távolléti díjat alapesetben az adott havi alapbér és – ha van ilyen – pótlékátalány figyelembevételével kell megállapítani;
  • amennyiben a munkavállaló teljesítménybért kap, és/vagy bérpótlékra is jogosult, ebben az esetben a távolléti díj számítása során ezeknek az esedékességet megelőző 6 hónapra kifizetett összegét kell figyelembe venni.

Fix összegű bér esetén a távolléti díj kiszámítása is egyszerűbb

A legegyszerűbb esetben, amikor nincs teljesítménybér és nincs bérpótlék – ez jellemzően az egyszerű havibéres, órabéres, pótlékra nem (legfeljebb fix pótlékátalányra) jogosult munkavállalónál áll fenn – csak a “fix” összegekkel kell számolni (alapbér és pótlékátalány),vagyis ilyenkor a távolléti díj összege egyezik a havi fix összegű kifizetéseknek a távollét idejével arányos összegével. 

Ebben az esetben az alapbér adott időszakra eső összegét a fent ismertetett módon úgy számoljuk ki, hogy a havi alapbérnek a hónapban irányadó általános munkarend szerinti egy órára eső összegét megszorozzuk az adott időszakra eső általános munkarend szerint teljesítendő órák számával. 

További egyszerűsítésre ad lehetőséget az Mt. amikor lehetővé teszi, hogy amennyiben nem kell teljesítménybérrel és bérpótlékokkal számolni – tehát az egyszerű havibéres, órabéres, vagy legfeljebb pótlékátalányt kapó munkavállalók esetén – a távolléti díj a havibér, órabér és pótlékátalány távollét tartamára történő kifizetésével is teljesíthető és elszámolható. Ezzel a megoldással tehát a távolléttel érintett hónapokban gyakorlatilag egyáltalán nem kell távolléti díjat számolni, egyszerűen csak szokásos a havi alapbért, órabért és pótlékátalányt kell kifizetni erre a periódusra, mert az egyezni fog az adott időszakra fizetendő távolléti díj összegével.

A távolléti díj számítási alapját a távolléti díj esedékességének időpontjához képest kell meghatározni, ami a távollét kezdő időpontja, vagyis pl. szabadságesetén annak a hónapnak az alapbérével kell számolni a távolléti díjat, amikor szabadságát megkezdte a munkavállaló, a pótlékok tekintetében pedig az ezt megelőző 6 hónapot kell figyelembe venni.

Távolléti díj kiszámítása pótlékok esetén 

A távolléti díj számításánál figyelembe veendő bérpótlékot az egy órára járó távolléti díj kiszámításánál úgy kell figyelembe venni, hogy a távolléti díjesedékessége előtti 6 hónapra kifizetett bérpótlék összegét osztani kell az ebben az időszakban beosztás szerinti(!) munkaidőben teljesített órák számával. A bérpótlékok közé tartozik a műszakpótlék, az éjszakai pótlék, a vasárnapi pótlék, valamint az ügyelet és készenlét tartamára kifizetett bérpótlék is.

A bejegyzés szerzője Pentz Edina, az RSM Hungary Zrt. bérszámfejtési vezetője. Az RSM blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.

2024. május 9.

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem Dabason a Prohuman cégcsoportnál

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.