Teszteli a négynapos munkahetet a Magyar Telekom


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Világszerte ígéretes eredményekkel kísérleteznek a rövidebb munkahét bevezetésével, Magyarországon a nagyvállalati szektorban elsőként a Magyar Telekom indít pilot projektet a négynapos munkarend megvalósíthatóságát vizsgálva – közölte a vállalat csütörtökön.

Emellett reprezentatív országos kutatásba is kezdenek annak érdekében, hogy felmérjék a hazai munkavállalók és munkaadók véleményét a megoldásról, társadalmi párbeszédet kezdeményezve a témában.

Tesztjelleggel július és október között négy csapat – köztük támogató és ügyfélkapcsolatban dolgozó területek – négynapos munkarendre áll át a vállalatnál. A csapattagok változatlan alapbér mellett dolgoznak, és kiemelt figyelmet fordítanak a gördülékeny munkaszervezésre és a tapasztalatgyűjtésre.

A közlemény szerint a négyhónapos tesztidőszak legfontosabb célja az információgyűjtés.

Az országos reprezentatív kutatás azt vizsgálja majd, hogy milyen forgatókönyvek lehetségesek a négynapos munkahét kapcsán, és ennek bevezetéséről mi a munkavállalók és az üzleti élet szereplőinek véleménye. A kérdőív júliustól bárki számára elérhető lesz online, emellett célzottan bevonják az üzleti döntéshozókat és a HR szakma szereplőit.

A pilot időszak és a kutatás zárultát követően kerül sor a tapasztalatok kiértékelésére.

A közleményben felidézték, hogy világszerte számos országban indulnak kezdeményezések a munkaszervezési módszerek reformjával kapcsolatosan. Amerikában és Belgiumban már több vállalat is átszervezte működését, Angliában pedig a napokban indul a világ egyik legnagyobb, munkarenddel foglalkozó kísérlete, 70 vállalat részvételével. Azok a külföldi szervezetek, amelyek bevezették a négynapos munkahetet, kiegyensúlyozottabb munka-magánélet egyensúlyról, magasabb produktivitásról, kevesebb kivett betegszabadságról számoltak be.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Eljárás a munkaviszony megszüntetése esetén

Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.

2024. május 30.

85 százalékra emelné a kormány a foglalkoztatási rátát

A kormány a mostani 80 százalék körüli szintről 85 százalékra kívánja növelni a foglalkoztatási rátát 2030-ra, a cél elérése érdekében az inaktívak számát kell csökkenteni – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági minis

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.