Több mint 10 milliárd forintot kaptak az önfoglalkoztatók Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mostanáig több mint 10 milliárd forintot fizettek ki az önfoglalkoztatóknak, az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatására beérkezett igénylések száma meghaladta a 60 ezret.

A kormányhivatalok közel 50 ezer kérelmezőnek fizették ki a 219 ezer forintos egyszeri támogatást – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Az eddig regisztrált mintegy 13 milliárd forintos igényből több mint 10 milliárd forintot már folyósítottak a bankszámlákra. Az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában főként azok a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozók részesülhetnek, akik alkalmazottak hiányában korábban nem pályázhattak ágazati bértámogatásra. Az átmeneti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget kaphatnak.

A 219 ezer forintos egyszeri támogatás mások mellett a fodrászok, szépségiparban dolgozók, szálláshely-szolgáltatók, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyíti meg az újraindulást – ismertetik.

A legtöbb kérelem továbbra is a fővárosból, Pest, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékből érkezett be. A legnagyobb számban a fodrászok, kozmetikusok éltek a lehetőséggel, az igénylők közül mintegy 25 ezren szépségápolással foglalkoznak. A bírálatok és kifizetések folyamatosak, a kérelmeket a veszélyhelyzet végéig lehet benyújtani a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 14.

Itt nőttek legnagyobbat az ingatlanárak

A money.hu legfrissebb elemzésében összefoglalta az elmúlt 5 év legdinamikusabb drágulását mutató települések top 10-es listáját. Az ingatlan.com adatai felhasználásával összeállított toplistán ott van Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye több települése is. A szakértők kitértek arra is, hogy a hitelkamatok alakulása hogyan hatottak az ingatlanárakra.