Több munkáltatóval létesített munkaviszony


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Különleges foglalkoztatási formákat takar a több munkáltatóval létesített, valamint az iskolaszövetkezeti munkaviszony. Összegyűjtöttük, mire kell odafigyelni ezekben az esetekben.


Folytatjukaz atipikus foglalkoztatás formák bemutatását: ezúttal a több munkáltató által létesített munkaviszonyt, valamint az iskolaszövetkezeti munkaviszonyt vesszük górcső alá.

Több munkáltató által létesített munkaviszony

Ebben a foglalkoztatási formában a munkavállaló ugyanazt a tevékenységet több munkáltató felé teljesítheti akár egyidejűleg, akár időben elkülönülten. Ez a sajátosság utalhat a munkáltatók kapcsolatára is, hiszen ezt a foglalkoztatási formát olyan társaságoknál célszerű alkalmazni, amelyek egy vállalatcsoport tagjai és az egyes munkáltatóknál felmerülő azonos feladatokat egy személy el tudja látni. Mindemellett a jogszabály nem határoz meg semmilyen összefonódási feltételt az ilyen munkaviszony létrehozásához, így akár teljesen független munkáltatók is alkalmazhatnak egy munkaviszony keretén belül egy alkalmazottat.

A munkaszerződés tartalma

A munkaszerződés ez esetben egy három- vagy akár többoldalú jogviszony, melyben az általánosan kötelező tartalmi elemek (munkavállaló munkaköre, alapbére, munkaviszony időtartama, munkavégzés helye, munkaidő) mellett meg kell határozni azt is, hogy a munkáltatók közül melyik teljesíti a munkabér-fizetési kötelezettséget. Mindemellett a munkáltatók a munkavállaló munkajogi igényével kapcsolatban egyetemlegesen felelnek.

A munkaviszonyra egy munkaszerződés jön létre, de mivel több munkáltató van a jogviszonyban, a joggyakorlás rendjét ajánlott részletesen szabályozni. A jogszabály e foglalkoztatási formára ugyanis csak néhány általános rendelkezést tartalmaz, így a szerződésben figyelemmel kell lenni arra, hogy a munkáltatók és a munkavállaló jogai, kötelezettségei a munkaszerződésből egyértelműen kitűnjenek és a jogviszony alatt teljesüljenek. Különös súllyal eshet ez latba olyan esetben, amikor egymástól teljesen független munkáltatók alkalmaznak egy munkavállalót azonos feladatra, hiszen ilyen esetben az utasítások végrehajtása, az időbeosztás, szabadság kiadása stb. kapcsán alapvető érdekellentétek merülhetnek fel.

Célszerű emellett megjelölni a szerződésben azt is, hogy a munkáltatók közül melyik minősül a foglalkoztatónak adózási és társadalombiztosítási adminisztráció tekintetében, különös tekintettel arra, hogy erről a munkáltatóknak az illetékes hatóságok felé külön is nyilatkozniuk kell.

Jogviszony megszűnése, megszüntetése

Az általános megszűnési esetek azzal az eltéréssel irányadóak, hogy amennyiben munkáltató jogutód nélküli megszűnése miatt a több munkáltató által létesített munkaviszonyban egy munkáltató marad, a munkaviszony a törvény erejénél fogva megszűnik. Ebben az esetben azonban annak nincs akadálya, hogy a megmaradt munkáltató és a munkavállaló új, általános munkaviszonyt létesítsen egymással.
A munkaviszony egyebekben az általános szabályok szerint bármelyik munkáltató megszüntetheti, azaz az egyik munkáltató felmondása esetén a felmondás alapesetben a munkaviszonyt megszünteti a többi munkáltató vonatkozásában is. Mindemellett a törvény módot ad arra, hogy a munkáltatók ettől eltérően állapodjanak meg, így például, hogy a munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozatokat csak az egyikőjük teheti meg, vagy, hogy ahhoz együttes nyilatkozatuk szükséges.

Munkajogi szakmai rendezvények

Iskolaszövetkezet és tagja közötti munkaviszony

Az iskolaszövetkezet a szociális szövetkezetek egy fajtája, amelynek célja a tagjai érdekét szolgáló gazdasági vagy más tevékenység, illetve a tagok számára munkalehetőség biztosítása.

A jogviszony sajátos, kettős jellege

Az iskolaszövetkezet és a tag közötti munkaviszony kapcsán a szabályozás speciális arra való tekintettel, hogy a munkavállalónak egy létező alapjogviszonya (tanulói vagy hallgatói jogviszonya) áll fenn, amelyet a munkavégzés kapcsán is figyelembe kell venni. Emiatt a munkavégzés kettős megállapodás alapján jön létre az alábbiak szerint.

(1) A munkaviszony a szövetkezeti tag nappali tagozatos tanuló, hallgató és az iskolaszövetkezet között harmadik személy felé történő szolgáltatás nyújtása érdekében határozott időre jöhet létre. Ezen megállapodásra ugyanakkor az általános, maximum öt éves korlátot nem kell alkalmazni, és a határozott idő meghosszabbítására vonatkozó általános megkötések sem irányadóak.

A munkaszerződés tulajdonképpen csak egy keretszerződés, amely alapján tényleges munkavégzési kötelezettség a munkavállalót még nem terheli, és amelyben a felek legalább az alábbiakban megállapodnak:

  • a munkavállaló által vállalt feladatkörök;
  • a munkavállalónak munkavégzési kötelezettsége teljesítésének tartamára járó alapbér legkisebb összege;
  • a felek kapcsolattartásának módja a munkavégzési kötelezettséggel nem járó időtartamra.

(2) A tényleges – harmadik személy részére történő – munkavégzésre irányuló jogviszonyra a felek egy második megállapodást kötnek, amelyben írásban meg kell állapodniuk:

  • a szolgáltatás fogadójának személyében;
  • a munkavégzési kötelezettség teljesítése során ellátandó munkakörben;
  • az alapbérben;
  • a munkavégzés helyében;
  • a munkába lépés napjában;
  • a munkavégzés tartamában.

Továbbá, a munkavállalót legkésőbb a munkavégzés megkezdésével egyidejűleg tájékoztatni kell az irányadó munkarendről, a befizetés napjáról, a munkakörbe tartozó feladatokról, valamint az utasítást adó személyről.

Díjazás, szabadság

Az alapjogviszony speciális jellegére tekintettel a munkavégzéssel nem járó időtartamra nem jár díjazás, illetve szabadság, ugyanakkor a munkavégzési kötelezettséggel nem járó idő tartama nem lehet kevesebb, mint amennyi szabadság a munkavállalót életkora alapján megilletné. A jogviszonyra egyébként nem alkalmazandóak a szabadságra vonatkozó szabályok.

A szolgáltatás fogadójának jogállása

A jogviszonyban értelemszerűen az iskolaszövetkezettel jogviszonyt létesítő szolgáltatást fogadó harmadik személy is aktívan vesz részt. Így különösen joga van a munkavállalónak utasításokat adni és köteles a szövetkezettel együttműködni. Gyakorolja és teljesíti továbbá a munkavédelemmel, munkaidővel, pihenőidővel, ezek nyilvántartásával kapcsolatos, illetve a nők, fiatal munkavállalók, megváltozott munkaképességűek kapcsán felmerülő jogokat, kötelezettségeket. A munka- és foglalkoztatási feltételeket a szövetkezeten keresztül munkát végző munkavállalóra is azonosan alkalmazni köteles a szolgáltatás fogadója, ezért ugyanakkor a szövetkezet egyetemlegesen felel.

A munkaviszony megszűnése, megszüntetése

A munkaviszony megszüntetése tekintetében az általános szabályok érvényesülnek azzal, hogy a jogviszony megszüntetésére az iskolaszövetkezet jogosult, a szolgáltatás fogadója nem. Emellett, mivel ilyen speciális munkaviszony csak a szövetkezet és a tagja között jöhet létre, a tagsági jogviszony megszűnésének időpontjában a fennálló munkaviszony a jogszabály erejénél fogva megszűnik.

A bejegyzés szerzője Pentz Edina, az RSM DTM Hungary Zrt. bérszámfejtési vezetője. Az RSM DTM blog az Adó Online szakmai partnere.

Elmerült az új Mt. részleteiben?
Itt a segítség: Munkajogi e-kommentár

Könnyen kezelhető, áttekinthető felület • Folyamatosan frissülő és bővülő adatbázis • Egyszerűen kereshető magyar és nemzetközi jogi anyagok

Részletekért kattintson >>>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 11.

Gyorsan javítana a magyar bérszínvonalon a kormány

A jövő évtől 3-6 százalék között alakulhat a GDP növekedési üteme, ehhez társul a gazdasági növekedésen alapuló gyors bérkonvergencia, ami a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése – mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken az Év Felelős Foglalkoztatója díjátadón Budapesten.

2024. október 8.

MASZSZ: csak úgy jön ki a matek, ha 2027-re 500 forint lesz az euró

Ez a matek nem jön ki, legfeljebb csak akkor, ha 2027-re 500 forint lesz az euró – reagált a Magyar Szakszervezeti Szövetség a miniszterelnök elképzelésére, miszerint 2-3 éven belül ezer euróra nő a hazai minimálbér és 1 millió forintra az átlagbér. Így viszont már egyáltalán nem olyan biztató ez a vízió. Amennyiben a terv mégis megvalósul, a MASZSZ elvárja, hogy ennek nyertesei a kis- és középkeresetűek legyenek. A szövetség ehhez minden szakmai segítséget megadna – olvasható az Adó Online közleményben.